Vajon mi lehet ott……?
Mostanában egyre többször jut
eszembe, vajon mi lehet ott, a „HÍD” másik oldalán?! Ahogy múlnak az éveim és
egyre jobban gyengül az egészségem, egyre többször fáj a hátam, makrancoskodnak
az ízületeim, nehezebb a levegővétel, s erőtlenedik a „motor”, bizony sokszor
végig tudnám aludni a napokat. Különösen a még hátralévőket.
Áldott kegyeltjei a sorsnak azok,
akik szép nyugodtan áteveznek az álom „hajóján” a túloldalra, és másnap egy
másik világban ébrednek fel. Nagyon kíváncsi vagyok, kivel-kikkel fogok odaát
találkozni, lesz-e olyan négylábú barátom, mint itt az árnyékvilágban, lesz-e
egy másik lény, aki barátsággal-szeretettel fogad majd, és lesz-e végre
békesség, nyugalom, és biztonság a világnak ebben az általam még nem ismert szegletében?
Persze az is lehet, hogy ismerem ezt a másik
világot, csak nem emlékezem rá, és talán az előző életemben itt készültem fel a
mostani – remélem, már nem sokáig tartó – „vendégszereplésre”.
Lehet, sőt biztos, hogy soha többé
nem kívánkozom az itt megismert árnyékvilág „emberei” közé, és ide mégegyszer
nem jönnék semmiért. Pedig ez az általam megismert Földi világ az emberi faj nélkül
gyönyörű lehetne, ám az embernek nevezett pökhendi, kíméletlen, nagyképű és
kegyetlen, igazságot nem ismerő faj csak pusztítani tud maga körül. Azt a bolygót pusztítja felelőtlen módon, de fene-
nagy önteltséggel párosuló büszkeséggel, amely életteret, adott neki, amely
ellátja élelemmel, lakóhellyel, vízzel és levegővel, hogy élni legyen képes ez
a végtelenül önző faj.
És a „fejlődés csúcsa”, a csúcsragadozó, a földi
tápláléklánc királya most – mint ennek a
bolygónak a történelmében már oly sokszor – ismét a földi élet tönkretételén
„buzgólkodik”.
Különös szerencse folytán ez a
csodálatos bolygó képes az öngyógyításra, a teljes megújulásra, mint azt a
földtörténeti korok évmilliói már oly sokszor bizonyították, hiszen pár száz
millió évvel ezelőtt is az akkori földi élőlények mintegy kilencvenhét
százaléka elpusztult, de ez a varázslatos égitest képes volt az élet motorját –
nem is egy alkalommal - újraindítani.
Azért ha valami felsőbb teremtő
hatalom úgy határozna, hogy újra testet kell öltenem, és az „élet” nevű
körforgásban megint részt kell vennem – mint valamiféle továbbképzésen – arra kérném
a Teremtőt, egy olyan bolygóra tegyen ki, ahol ez az általam már egyszer
megismert és oly sok csalódást okozó élőlényfaj – az ember – nem létezik. Persze
ez részemről csak egy vágyott óhaj, hiszen – mint általában – ennek az
eldöntésére nem én vagyok hivatott. A Világ Nagy Rendezője majd eldönti,
kellek-e még egyáltalán, vagy szán-e még valamilyen szinten szerepet a
lényemnek.
De az is lehet, hogy majd egy polcra
kerülök, a már kihalt egyedek,fajok és egyéb lények társaságába. Ott azután
tényleg végtelen nyugalom lesz, hiszen ők már nem lármáznak, nem tülekednek és
harcolnak különböző semmiségekért. Akkor majd szépen békésen el leszünk egymás
mellett…………………….Ahogy a Földön kellett volna.
Frank Sinclaire
2014-05-04
