Megoldás a munkanélküliségre...

Hogyan lehet a fiatalok és az kicsit öregebbek munkanélküliségét megoldani!

Nap-nap mellett hirdeti az egyik kereskedelmi tévé, hogy szereplőket keres minden korosztályból a most induló műsoraihoz. És a szomszéd ordító készüléke jóvoltából lehetőségem van néhány kreált, mesterségesen megrendezett, „életből ellesett” tanulságosnak szánt mesterkélt történetet végigélvezni, legalább hanganyagában. Nem éppen felemelő produkciók, és ezekhez is keresnek szereplőket, akikben buzog némi színjátszási vér, és van bennük elég exhibicionizmus, na meg egy nagy adag önkritikai hiány, de a fontos, hogy ők is a képernyőn legyenek, és legalább egy rövid ideig sztárnak érezhessék magukat.

A másik ilyen amatőr sztár és celebjelöltekkel teletűzdelt, fővárosunk éjjel-nappalát bemutató kicsit kandi kamera jellegű, a megkreált és nagyon fontos magánéleti problémákat a nagyérdemű kíváncsi kukkoló, szellemileg mesterségesen lebutított, kereskedelmi hirdetéseken nevelkedett magyar átlagközönség okulására összefércelt „remekmű”. Ami a fiatalság roppant fontos napi problémáit, például a tovább tanulás, a hogyan tovább

 a jövőkép, a mi lesz majd holnap, és azután kérdését feszegeti, a megfelelő ágy és bulijelenetek közé ügyesen elrejtve!

A törekvés megint tetten érhető. A köznép ne az életét nap- nap mellett befolyásoló és tömegeket sokkoló problémákkal foglalkozzon, kreálunk nekik egy kis kormányhátszéllel, egy szép nagydarab gumicsontot, és tépelődjenek azon, hogy a megcsalt férjnek, vagy a megcsalt asszonykának, vagy éppen a félrelépő nagyságosasszonynak van-e igaza, és az éppen lelki traumával birkózó meg nem értett teeneager milyen felnőttes allűrökkel szereli le az éppen miatta aggódó őseit.

Tehát, a munka nélküli ifjúságnak és a kicsit élemedettebb korosztálynak, nem kell a sült galambra várni. Emberek, itt az alkalom, a  kereskedelmi tévé jóvoltából ha nem is sokáig, de híres emberekké válhattok szomszédaitok, ismerőseitek előtt, és belekóstolhattok a celebvilág talmi dicsőségébe. Sőt állandó statisztaként előjegyzésbe is vesznek benneteket, amikor megint kell egy népbutító produkció. Már csak szólniok kell nektek. Ez is a munkanélküliség csökkentésének egyik módszere. Hogy ez nem jutott előbb az eszükbe Viktoréknak?!  A statisztabért fizessék a gazdag multik, úgyis ők rakják zsebre a hasznot, vagy nem?!

Magyarország,2013-02-27

Kollányi Ferenc,06 30/408-9830, f.collany@gmail.com

A "hivatásos illuzionista" kormányfő....

Egy „hivatásos illuzionista” kormányfő évértékelőjének margójára

Hallgatom és nézem az Orbáni évértékelőt a tőlem független „köztévében” (már amennyire ez egy független köztévé), és először a döbbenet, majd a szomorúsággal vegyes harag kezd eluralkodni rajtam, miközben a folyamatos hazudozásokat hallgatom, és az elvakult Orbánhívők  gondosan megkreált, klakkmesterek által vezényelt, lelkes tapsviharát vagyok kénytelen „élvezni”.

Már csak a végkifejlet iránti kíváncsiság tart a készülék előtt, mert a mondandók lényege, a tömény félrebeszélése egy olyan embernek, aki tökéletesen hisz a saját hazugságaiban, de azt is tudja paradox módon, hogy becsapja a választópolgárokat és saját (még) híveit is, ami már velük szemben is gusztustalan dolog.

Azt hiszem, hogy amit felolvasott az előtte lévő irományból, nem mindet ő írta. Valószínűleg vannak „beszédíró” bértollnokai, akik a rabszolgamunkát, elvégzik helyette, megfelelő instrukciók mellett.

De azért nem ártana egy-két szakértőnek is lektorálnia az íródeákok munkáját, akkor legalább nem kevernék össze Márait, Ottlik Gézával, és nem hoznák kellemetlen helyzetbe az amúgy is problémákkal küszködő főnököt, akinek éppen elég a tények meghamisításával megbíróznia, mert mindezt úgy beállítani, mint egy igazságot, nagyon kemény illuzionista mutatvány. Ráadásul ezt nem is sikerült mindenkivel megetetni.

Mindenesetre ez nem igazán egy évértékelő, konkrétumokat logikailag sorba rakó, és a várható nemzetközi és belföldi gazdasági, és politikai hatások tanulmányozásával szakszerűen foglalkozó beszámoló volt. Inkább a vakhitű FIDE'SS hívők és csatlósaik számára rendezett lelkesítő, a vezér (Orbán) körüli rituális körmenet, és a celebrált „szentmise” látványára emlékeztető „Vidám Péntek” című „kormányfüggetlen” köztévé, főműsoridőben közvetített tragikomédiáját volt szerencsétlenségem végigszenvedni.

Ez, a körül-belül másfél órás „díszelőadás” több szót nem is érdemel. Aki látta, hallotta, és netán még el is gondolkodott ezen a bohózaton, az most már teljes mértékben megértheti, Orbán miért kerüli egy mindenki számára elérhető és látható, hallható nyilvános vita lehetőségét Bajnai Gordonnal, hiszen már egy pár évvel ezelőtt az általa oly sokat szidott Gyurcsány  Ferenc ellenében is vesztesen kullogott el, és ez most sem lenne másként!

Magyarország, 2013-02-23

Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com 

Molnár Péter írása

Előre bocsájtom, nem a saját írásomat teszem most közzé, és még csak engedélyt sem kértem az írójától, de a történetek nagyon maiak, és aktuálisak, de rettenetesen. Gondolkodjanak el azok, akiknek ez lenne a feladatuk, és nézzenek magukba, álljanak szembe a lelkiismeretük tükrével és kérdezzék meg maguktól, a saját édesanyjukat, vagy a gyermekeiket hagynák ilyen helyzetbe kerülni? És ha nem, akkor a többi embert miért......?

Molnár Péter: Tüzet kéne rakni

Állok a baromfiüzlet előtti sorban, a nagycsarnokban. Generációk állnak… Ahogy Voga & Turnovszky megénekelte annak idején. Lassan haladunk, csoszogva, jön Karácsony, ilyenkor mindenki valamivel többet, valami mást, kicsit többért, mint egyébkor.
Előttem idős néni hatalmas, gyékényből font szatyorral, ilyet is a hetvenes évek közepén láttam utoljára, akkor is Nyíregyházán, a piacon. Nincs az idős asszonyon semmi különös, vele egyidős kabátja szürke, nyaka köré zöld sálat tekert, fején hatalmas, lila kötött sapka. A lábán barna, magas szárú, végig fűzős cipő. Pont olyan, mint nagyanyámé volt. (Az ő cipőjének nyelvét kivágtam egyszer, mert kellett a bőr a csúzlimhoz.)
Magas, elegáns hölgy kerül sorra, divatos, hosszú kabátja makulátlan, karján csinos bevásárló kosár, kezén puha kesztyű, a budai úriasszony őstípusa. Először pulykamell filét választ gondosan, aztán két csirkét, szemrevételezi az elé kínált portékát, az egyiket kicserélteti, nem elég dundi vagy nem elég sárga, mindegy is. Vesz még egy kacsát, ellenőrzi, hogy a mája szép-e, meg tyúkot, egy felet, levesnek. Előttem a néni toporog, fejét forgatja, mint aki kiutat keres.
A hölgy közben áttér a felvágottakra, baromfi virslit választ, egy kilót, pulykakolbászt is. Megkérdi elég füstölt-e és azt is, ugye nem csípős? Azt a vendégei nem szeretik. Végül kér még csirkemell sonkát is, mert hidegtál is készül, és azt a sonkát a lánya nagyon kedveli. Az idős asszony közben döntést hoz, kilép a sorból és indulna, de a kiszolgáló hölgy utánaszól:
- Tessék maradni Márti néni, a hölgy rögtön végez, és már maga jönne!
Az én kopott öregasszonyom kényszeredetten lép az ablakhoz, és nagyon halkan kérdez:
- Van fagyasztott szárny, Zsuzsikám? Vinnék két csomaggal.
Az eladó jókedvű, nevetve kérdezi mamikát, miért nem visz frisset, az most akciós, olcsóbb, mint a mélyhűtött. A néni szabódik, aztán kér kétszer egy kilót, közben magyarázza: egyiket kirántja, másikból pörkölt lesz, az ember igen szereti. Az ablak mögött a férfi kiszolgáló most érzi idejét a poénnak.
- Vigyen combot meg mellet, mama! Olyan zsenge, kenyérre lehet kenni. Hát egyszer van Karácsony, nem igaz?
A harsány hang megdermeszti a sorban állókat. Magam, kis híján felszisszenek. A férfi körülnéz, megérti a helyzet tragikumát. Ránéz eladótársára, lassan félretolja: hagyd, majd én!
Nejlonszatyrot fog, rakja a szárnyakat, aztán méri. Rakja a következőt, de először a combok közé markol, majd két hatalmas csirkemellet ejt a combokra, végül egy összmaroknyi szárny következik.. Nem méri le, csak harsányan kiáltja:
- Ahogy a kedves vevő kérte, kettő kiló a szárny, éppen hatszáz forint!
A csirkeszárnynak 499.- forint kilója, akciósan. Kilódítja a két szatyrot a néni elé, elveszi a remegő kézből az ezrest, és visszaad egy ötszázast, aztán kiszól az ablakon, sürgetően:
- Tessék jönni, kinek mit adhatok?
  -------------------------------------------------------------
Fiatal pár áll az illatszerrel és háztartási vegyi áruval kereskedő üzletlánc boltjának pénztáránál. Nagyon rosszul öltözöttek. Az asszony mellett babakocsi, benne az új generáció, a testet öltött jövő. A férj elkeseredetten kotor pénztárcájába, egyre kisebb címletű bankjegyek kerülnek elő, aztán a csöri: húszasok, tízesek, ötösök. A pénztáros kislány előtt két, bőröndnyi csomag pelenka, ő pedig vár türelmesen. A férj végül feladja, átteszi párja kezébe a pénzt, és halkan annyit mond:
- Az egyiket visszaviszem.
Szürke gyapjúfelöltős, kalapos, idősebb úr lép ki a sorból, tartok tőle, most fogyott el a türelme, reklamálni fog a fiataloknál, miért nem előbb számoltak? Megfogja az apuka karját.
- Várjon, fiatalember! - Tárcájából előveszi az üzletlánc pontgyűjtő füzetét, és odaadja a pénztárosnak.
- Erre jár húsz százalék kedvezmény, mert betelt. Ha úgy sem elég a pénzük, kérem, a maradék összeget hozzám üsse be, kisasszony!
A fiatalok hálálkodnak, a férfi legyint, látszik rajta, hogy zavarban van. A házaspár végül távozik pelenkástul, babakocsistul. A kalapos úr visszaáll a helyére a sorba, a mögötte álló férfi pedig megszorítja a könyökét.
- Ez szép volt, Miklós.
A kalapos legyint: hagyjuk.
-------------------------------------------------------------

Most következhetne a tanulság.
Most kellene leírnom, hogy mekkora keserűséget éreztem, amikor egy délelőtt, egyetlen óra leforgása alatt láthattam mindezt. Arról kellene írnom, nem a mi hibánk, nem mi juttattuk ide magunkat, másokat. Arról hogy a statisztikák szerint, a munkával töltött órák számát tekintve Magyarország világelső, de a munka ellenértékét tekintve nincs olyan hosszú lista, amelyre rákerülhetnénk, mert csak az úgynevezett harmadik világ-béli országok közt jutna számunkra hely! Nem teszem. Most, nem. Mert jön Karácsony, és én nem politikáról akartam írni. Hanem idemásolni egy vers néhány sorát, befejezésképpen.
"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!"
Ezeket a sorokat József Attila írta, 1922. novemberében.
Hát rakjuk meg végre azt a nagy-nagy tüzet! Fogjuk meg végre egymás kezét, öleljük át egymás vállát, karoljunk egymásba nagyon szorosan. Mert azt, ami a következő években ránk vár, ez a nemzet másképpen nem lesz képes túlélni.
Erről szerettem volna írni ma, kedves olvasóm. Európa közepén

Mégegyszer elnézést kérek Molnár Pétertől az írása leközléséért.

Úgy gondolom, minél többen olvassák, annál többekben rak fészket a gondolat, nincs ez így jól, tennünk kell valami jót, jobbat, mint ami van!

Magyarország,2013, 02,21

Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com

A Magyar "luxusgulág" Fidesz-KDNP módra

A Magyar „luxusgulág” Fidesz-KDNP módra 2013-ban

Az év elején – 2013, január 21-én – írtam egy bejegyzést erről az előregyártott vadonatúj nyomortelepről. Azóta is figyelemmel kísérem a róla szóló híradásokat, legyenek azok a hurráoptimista kormányzati szócsövek hangzatos győzelmi tirádái  vagy az ellenzéki sajtó kritikus hangú riportjai egyaránt, és meg kell, újfent állapítsam, a kormány által fizetett bértollnokok, módszeresen és pofátlanul, minden szégyenérzet nélkül a szemünkbe vigyorogva hazudoznak államtitkáraikkal egyetemben, miközben a helyszínen készült fotóriportok tanúsága szerint kritikán aluli állapotok uralkodnak, a devizahitelesek megsegítésére összegründolt lágerfalunak még a környékén is. Megjegyzem ezt a délpesti települést, már ismerem egy ideje, kb. 1975 óta.

Amikor azt is tudomásunkra hozták, hogy ezek a minimális közműellátottsággal rendelkező viskók négyzetméterenkénti ára ÖTSZÁZHUSZONKÉTEZER Forint/m2 – és ez nem elírás – percekig levegő után kapkodtam.

Vajon Zsiga László méltóságos képviselő úr vityillója hány forint/m2, Lázár János vitézlő nemzetes úr vajon mekkora értékű szerény hajlékban, és hol lakik, (mert tőle tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van, persze, hogy hogyan tett rá szert, az már nem érdekes, ugye, Lázár úr?).

És kérdezhetném még a keresztényi hevülettől átszellemült Sem(töm)jén Zsoltot, vagy a hirtelen megtért (bor)virágos kedvű Pálffy urat is, esetleg ők és ennek a „mentsvárnak” a szülőatyjai nem akarnak-e elsőként és tartósan letelepedni, mondjuk példamutatás gyanánt eme Ócsai édenkertben?! Persze csak akkor, ha a rendkívül alapos Máltai Szeretetszolgálati szűrőn megfelelő osztályzatot kaptak. (csak azt nem értem, ezek hogy kerültek ide?)

Hátha az árgyélus királyfi hívők a kárpátok legnagyobb zarándokhelyévé tennék ezt a földi paradicsomot és még az idegenforgalmat is fellendíthetnék. Sőt, lehet, még a Turult is áttelepítenék a mostani helyéről.Vajon hány baráti, rokoni vállalkozó, beszállító, tervező, ügyintéző, és még ki tudja milyen retye-rutya gazdagodott meg eme grandiózus agyrém megvalósításán? Ilyenkor hol vannak a nemzet vagyona felett őrködő csahosok, és luxusmobilokon grasszáló volt „államtikárok”?

Ennek a nemzetnek a torkán úgy látszik, minden rothadt moslékot le lehet tolni, és vannak, akik ezért még hálásan kezet is csókolnak, mint azt egy fénykép anno nagyon is emlékezetesen megörökítette.

Utoljára talán Magyarország fővajdája részesült ilyen megtiszteltetésben, bár nem tudok arról, hogy Viktorunk tiszteletbeli vajda lenne.

Persze ez nem jelent semmit, Brüsszelben már láttam kipát a fején, ami, ha jogosan megilleti, hordja.

Elvégre vallásszabadság van, de ha csak álca volt, akkor a vallásból ne csináljon bohócot, az, az egyik legnagyobb tiszteletlenség, ha még nem mondta neki senki. Mindenesetre gondolkodjon el azon a lehetőségen is, hogy esetleg a felcsúti football akadémiát a reklám kedvéért áttelepítené Ócsára, akkor rögvest kiépülne az infrastruktúra is, elvégre az akadémia tagjai és mentorai nem járhatnának a luxusverdáikkal nyakig sárosan!

Kíváncsi vagyok, van-e még valakinek elmondani valója, esetleg véleménye a történtek ismeretében, és le is meri –e írni.

Magyarország, 2013-01-21

Kollányi Ferenc, 06 30/40898-30, f.collany@gmail.com

Magyar szociográfia ma...

 

A most közzétett írással mélységesen egyetértek.  A téma avatott szakemberei kendőzetlen nyíltsággal beszélnek mindarról, amiről a politikusok szemérmesen hallgatnak, és folyamatosan hazug kommunikációval tömik az agyunkat. Kérek minden értelmes embert, alaposan olvassa el ezeket a mondatokat, és vonja le a következtetéseket, sőt cselekedjen!!!

 

 

„Kegyetlen jövő vár az esélytelenekre”

A teteje elszállt, a közepe leszakad, az alja még lejjebb csúszik – Ferge Zsuzsa képe a mai magyar társadalomról.

Iszonyatos szakadék tátong a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, a jövedelemkülönbségek ráadásul egyre nagyobbak – erről Ferge Zsuzsa szociológus beszélt a társadalmi egyenlőtlenségekről és annak politikai veszélyeiről tartott előadásában, a Politikatörténeti Intézetben.

A nyertes mindent visz

Az elmúlt két-három évtizedben világszerte erősen növekszik a létbizonytalanság, még a jóléti államokban is. A jövedelmi egyenlőtlenségek a Thatcher–Reagan-korszak óta erősödnek, Kelet-Európában "iszonyú növekedést" mutat az ENSZ humán fejlődési indexe. A középosztály mindenütt lecsúszik és zsugorodik, a szegények tovább szegényednek, a leggazdagabb réteg pedig "elszállt": a statisztikák azt mutatják, hogy a nyertes még válságban is "mindent visz". A szociológus a világ összvagyonának eloszlását mutató piramissal illusztrálta az üvöltő különbségeket: a világ népességének felső 5 százalékánál összpontosul a vagyon 80 százaléka, miközben az alsó 70 százaléknak – 3 milliárd embernek – csak a vagyon 4 százaléka jut. A jövedelmi olló nyílását, pedig egy legalább ennyire sokkoló adattal támasztotta alá: a válság előtt 500 dollármilliárdos volt a világon, most pedig 1200.

 

Alakul a prekariátus!

. Ormos Mária: Rossz fordulatok közepén

A munkabiztonság globális megrendüléséből már számos kutató azt a következtetést vonja le, hogy alakulófélben van egy új osztály, a biztonsághiányban szenvedők "prekariátusa". Ferge Zsuzsa félelmetesnek írta le a folyamatot, mivel a létbiztonság megrendülése, az egyenlőtlenségek növekedése a szélsőségek felé húzza, ezáltal veszélyezteti a társadalmakat.

 

 

Uram-bátyám világ

Magyarországon az elmúlt évszázad több korszakra bontható az egyenlőtlenségek alakulása szempontjából. Egészen 1945-ig – Európában példátlanul hosszú ideig – megmaradtak a feudális különbségek, a hierarchikus távolságtartás, de utána a társadalom nagyon gyorsan elfogadta, hogy megszűnt a "tekintetes urak" rendi világa, ami arra utal, hogy megérett a helyzet a rangok elsöprésére. A társadalmi viszonyok az államszocializmus alatt horizontálisabbá váltak, a rendszerváltást követően viszont már ellentmondásos folyamatok indultak be. "Azt gondoltam, 1990 után sem jön vissza a korábbihoz hasonló, hierarchikus távolságtartás, és egyelőre valóban nincsenek méltóságos uraink, de nagyon jó úton haladunk efelé" – fogalmazott Ferge Zsuzsa.

Nyílt szegényellenesség

A jövedelmi egyenlőtlenségek már a nyolcvanas években is lassan növekedtek, 1990–2000 között viszont ugrásszerűen növekedett, "széthasadt", majd a 2000–2007 közötti enyhe csökkenés után ismét tovább erősödtek az egyenlőtlenségek. Az elmúlt két évben pedig "nagyon jelentősen" nőtt a szegénységben, illetve mélyszegénységben élők aránya (a KSH adatai szerint 4 millióan élnek létminimum alatt), amihez a politikai intézkedések is hozzájárultak. Ferge Zsuzsa a közpolitikai intézkedéseket, szegénységpolitikákat vizsgálva arra jutott, hogy Magyarországon 2008-tól még "csak" nyíltan-óvatosan, 2010-től viszont már kimondottan szegényellenes politika a jellemző. 

 

 

Rátettek egy lapáttal

A kutató kitért a cigányság "végtelenül ellentmondásos" helyzetére is: miközben az 1990 utáni közpolitikákban – felzárkóztatási programok révén – kiemelten előnyösnek mondható a helyzetük, a munkanélküliség, az elszegényedés, a szegregáció ellen nemhogy nem tettek a kormányok, hanem ha lehet, még rá is erősítettek a tendenciára. "A 600-700 ezresre tehető s gyarapodó cigányság igen nagy részét borzalmasan marginális helyzetbe hozták".

 

 

 

Bűnbak-világ

– Világtrend, hogy amikor növekszik a szegények száma, bűnbakká válnak – tette hozzá Ferge Zsuzsa –, Magyarországon most ezt éljük. Véleménye szerint kegyetlen jövő vár az esélytelenekre, amit egy "kormányközeli tudós" nyilatkozatával illusztrált: Bogár László közgazdász a Heti Válasznak adott interjújában beszélt arról, hogy Magyarország még legalább 15 évig végzetes csapdában vergődik; a társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, "már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból, (...) társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket. Bogár szerint Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról – "nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni".

Ez igazán hozzáértő értelmes emberek véleménye, és még én vagyok pesszimista, mi?! Ahogy olvasom, nem csak én látom meglehetősen borúsan a jövőt!!! És még egy kérdés: vajon kik azok a többiek, akiket célba kell juttatni, milyen ismérvek alapján, és kik választották ki őket?!

Világ kisemmizett rabszolgái, fogjunk össze egy élhetőbb jövő érdekében!!!

Magyarország, 2013-01-17

Közreadta: Kollányi Ferenc, 60 30/408-9830, f.collany@gmail.com

Az etnikum integrációja

A leszakadó legproblémásabb etnikum helyzetének rendezésére irányuló törekvések lehetséges formái!

Az első lépés a képzettségnek, illetve a képzetlenségnek megfelelő, viszonylag értelmes termelő munkahelyek megteremtése. Ez, tisztelet a kivételnek, a legtöbb esetben valamilyen fizikai munkát jelent. A magasabban kvalifikált és tanult romák, általában a vendéglátóiparban és a művészvilágban találnak lehetőséget az érvényesülésre. Egy kis hányaduk – nem túl iskolázott rétegből – a sportban keres érvényesülési lehetőséget, főleg az ökölvívásban. Viszont a túlnyomó többség számára ezek az utak nem járhatóak.

Egyrészt a családok általános anyagi helyzete (mélyszegénység, ami miatt egy részük rászorul a megélhetési bűnözésre, azaz, lop, csal, betör, sőt esetenként gyilkol is), másrészt az évtizedek óta elhibázott állami segélyezési rendszer gyakorlata, nem kényszeríti a cigányságot az értelmes, de legalább is szervezett, rendszeres munkavégzésre.

Marad a mások által megtermelt javak ellopása, és a különböző nyilvános helyeken – pl.Boráros tér, aluljárók, Széll Kálmán tér, és egyéb közterületek – történő árusítása, amíg egy rendőrt meg nem pillantanak, bár a hivatalos közeg sokszor szemet huny a disznóságok felett (vajon miért is?), és ezek a piócaként ragadó cigány árusok legalább annyira rontják a városképeket, mint a sokat ostorozott hajléktalanok, csak amíg ők nem annyira pofátlanul erőszakosak, addig ezek a seftelő cigányok oly szemtelen, erőszakos stratégiával „dolgoznak” ami már több mint kényelmetlen.

És ez, úgy tűnik a hatóságok szemében, nem okoz ma sem problémát. Már-már azt vélem látni, hogy egyes cigány és rendfenntartás céljából alkalmazott rendészeti csoportok között mintha egy fajta üzleti megállapodás létezne. Mint egyes parkolóőrök és parkolási cégek esetében. Ha ebben a konteksztusban vizsgálom a helyzetet,  - azt kell mondjam -  a „Jobbik” nevű politikai alakulat egynémely programjában van némi igazság, ami az ezen a téren pozitív változást szeretne elérni.

Persze a diktatúra bármely zászló alatt menetel is, azért csak diktatúra és nem kedvelem! Nos amíg a törvényalkotó és lehetőségekkel rendelkező politikusaink (akiket mi voltunk oly hiszékenyek megválasztani) nem tesznek ezek ellen az anomáliák ellen, sőt azokat ostorozzák, akik eme visszásságokat szóvá merik tenni, addig minden ennek a társadalmi problémának a „megoldására” irányuló tevékenységük csak arra jó, hogy a meglévő bajokat elkendőzzék, elkenjék, és befogják a bel-és külföldi kritikusok száját. De kénytelen vagyok tudatni ezekkel a ripacs, műkedvelő, országgyűlési képviselőnek nevezett, parlamenti amatőr színjátszókkal, a választópolgár NEM HÜLYE!!!

Nem tudom, a különböző parlamenti pártok, hogyan képzelik, meddig feszíthetik még a választópolgárok idegeinek húrját, de ha ez egyszer elpattan, abból nem egy egyszerű polgárháború, hanem egy akkora égzengés támad, ami még  a cigányság ügyében, a toleránsnak éppen nem nevezhető nyugateurópai országokban is egy lavinát fog elindítani. Elég ha csak a legutóbbi olasz, francia, kanadai, vagy akár a svájci példákat említem, de már a nagyon liberális angol közvélemény is rosszallással tekint a beilleszkedni nem akaró, öntörvényű náció viselkedésére.

A fentiek ismeretében nem túl sok alternatíva marad, és ebben az ügyben hiába próbálják különböző egyházi vezetők a szerecsenmosdatás nem túl sikeres mutatványával csillapítani a kedélyeket, előbb tanulja meg a honi cigányság, hogy csak akkor jár nekik is a magyar állampolgárokat megillető jog, ha a törvényi kötelességeket is magukévá teszik, ha a mi államunk törvényei szerint élnek, és nem a törzsi vajdák szokásjogon alapuló törvényeit helyezik a magyar jogrend fölé. Ők nem állam az államban, hanem „csak” egy szerves része a magyar államnak, de csak addig, amíg tiszteletben tartják a törvényeinket. De ezek érvényesítéséhez a parlamentbe általunk küldött képviselőink politikai akarata és határozott következetessége szükséges, hogy mindezeknek bármilyen áron érvényt szerezzenek.  A VÁLASZTÓPOLGÁROK NEVÉBEN, A MI NEVÜNKBEN, KÜLÖNBEN EL KELL ŐKET KÜLDENI!!!

Magyarország (még nem vajdaság), 2013-01-15

Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com