Ünnepi gondolataim Visegrádból..I.rész.

Megint egy év vége, megint egy ünnepi időszak, és újra Visegrádon virrad rám Karácsony napja. Sőt, ha minden igaz, kétezer-tizennégy első napjait is itt fogom tölteni. Az orvosok és az ápolók, a gyógytornászok, az éttermi dolgozók és a takarítók is már-már régi ismerőseim. Hiszen ötödik alkalommal próbálok rehabilitálódni, azaz a járásomon és a hátgerincem működőképességén valamelyest javítani az orvosok és a gyógytornászok avatott segítségével. Tehát már nem vagyok idegen, már majdnem otthon érzem magam.  
Ennek van is egy pikantériája. 

Amíg otthon minden nap csupa ismerős arcot látok, addig itt azért vannak a már korábbról ismert gyógyulni vágyók mellett új emberek is. Ezt otthon nem mondhatom el, ez megint egy alkalom az ismeretségi köröm bővítésére. Azóta, hogy évenkénti rendszerességgel ebbe a csodálatos környezetben található rehabilitációs szakkórházba járok "időszakos műszaki karbantartásra-felújításra", nagyon sok érdekes (és kevésbé érdekes, inkább kerülendő) emberrel volt szerencsém megismerkedni. 
Egy-egy ilyen alkalom a merítési lehetőségek végtelen tárháza annak, aki figyeli a különböző emberi sorsok alakulását, a mai állapotuk eléréséhez vezető, nem kevés vargabetűvel tarkított életutakat. Mindegyik egy külön tanulmány. 
Ahány ember, annyi történet, annyi jó, vagy kevésbé jó, illetve már-már szinte tragikus életregény. Hogy egyes emberek miért is szenvednek abban a fizikális betegségben, ami miatt most itt próbálnak javítani hátralévő életük minőségén, egy másik írás témája lehetne. 

Most inkább a mögöttes történések okait szeretném megjeleníteni, ha tudom. 
Ha egyes emberek állapota hosszabb ideje stagnál, állandósul minden különösebb javulás nélkül, akkor milyen szándék, akarat, óhaj, vagy kényszer vezeti ide őket? 

A tárgyév egy-egy jelesebb, mondhatni össznépi ünnepnapja alkalmából ezek az intézmények szerte az országunkban megtelnek olyan idős emberekkel, akik vagy egyedül, magányosan  élnek, vagy ifjabb rokonaik, testvéreik, fiaik, leányaik társaságában pergetik a homokóra még hátralévő homokszemeit. Bármilyen furcsa, talán nekik rosszabb. Ők egyfajta társas magányban élnek esetenként. Ha egy kicsit "nehéz esetek", akkor így ünnepek előtt megindul a fiatalabb családtagok részéről a kutató hadjárat, vajon hol, melyik "csomagmegőrző" egészségügyi intézményben lehetne lerakni a karácsonyfa alatt rosszul mutató, esetleg a vendégek előtt kényelmetlenné váló nagymamát, nagypapát. És mint azt gyakorlatból tudjuk, valahogy valamilyen megoldás mindig akad. 

Nos nekik nehezebb, nekik rosszabb a helyzetük. Ők a hagyományos családmodell híveiként arra tették fel az életüket, hogy halálukig együtt maradnak, nekik nem voltak kedvenc négylábúik, nekik a család volt a mindenük, ahol együtt élhetnek az utódaikkal, fiaikkal,lányaikkal, unokáikkal, hiszen amikor az utódok még kicsik voltak, akkor ők, a szülők gondoskodtak róluk, óvták, vigyázták kezdeti lépteiket, megtanították őket "repülni", gondolván ha a szülők megöregszenek, akkor a fiatalok lesznek majd az ő támaszaik. De a fiatalok már önálló életre vágynak, nem akarnak "szociális gondozókká" lenni, és ebbe az új világképükbe az öregek már nem férnek bele, mert bár az öregek szeretnének együtt lenni a nagy családdal, legalább a közös ünnepek alatt, mégsem tehetik a fent említett okok miatt, így azután lemaradnak a dédunokával közös karácsonyi fényképről, nem tudják büszkén mutogatni hasonló korú ismerőseiknek az unokákkal, dédunokákkal, vejekkel, menyekkel közös ünnepi fotókat, és csak titokban, könnyes szemmel sóhajtozva emlegetik a régi szép időket, amikor még együtt volt a család.

Az eleve hosszabb ideje egyedül élő embereknek valamivel könnyebb az ilyen helyzeteket túlélni. Ők már növesztettek egyfajta belső páncélt a lélek fájdalmát elviselendő. Ők nagyon nehezen nyílnak meg. Csak nagyon óvatosan és diszkréten, kifelé semmit nem mutatva, foglalkoznak az ilyenkor fokozottan aktuális lelki sebeik öngyógyításával. Az esetek jelentős részében ez sikerül is.

Nekik sokszor vannak négylábú barátaik, akik hűséggel, kedvességgel, szeretettel és együttérzéssel vannak öreg barátaik iránt. Nem okoznak csalódást, bánatot......., nem emberek, de barátok, társak minden körülmények között. Szóval a magányos ember mégsem magányos. Mindig van egy, vagy két igaz társa, talál magának értelmes - vagy kevésbé értelmes - elfoglaltságot, amivel ki tudja tölteni minden napja hátralévő idejét. Nincs elszakítva szeretteitől, mert amikor akarja, velük lehet. Ha másképpen nem, hát lélekben. 

A lélek fantáziája hatalmas adomány, ezt csak azok tudják alkalmazni, akik képesek elrugaszkodni a földtől, akik tudnak - és nem félnek - egy kicsit lebegni. Akik maguk elé tudnak varázsolni gondolatban egy világot. Ilyenek az írók, meseírók, költők és zeneszerzők, festők, szobrászok, és bármily furcsának is tűnik, a tudósok. Hiszen az absztrakcióhoz, a minden nap láthatót elvonatkoztatva is láttatni képeshez hatalmas fantázia kell, és ez nekik megadatott. 

Rövidebbre fogva, ők könnyebben veszik az "ünnepi akadályversenyt", illetve igazából nem is akarnak e tárgyban senkivel versenyre kelni. Ha már versenyezni, harcolni kell a szeretetért, egy emberi szóért, egy gesztusért, megette a fene. Az már nem is igazi.  
Hogy mondta a költő? "Nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, hogy nem kérem"! 
És tulajdonképpen nem a kérés  a szégyen, hanem az, hogy kérni kell! De ez nem annak a szégyene, aki kér, hanem azé, akitől kérni kell! Persze mindenki értse, ahogy akarja. Legalább is én így látom. És amim van, azt kéretlenül is adom. Sok "külső" holmim nincs, "belső" egy kicsivel több, de az mindenkié, akinek szüksége van rá. Bátran nyúljon érte a "tarisznyámba", hiszen az Övé is

Folytatása következik.

Frank Sinclaire

2013, december 25, Visegrád

A "csengőfrász"....

Na tessék. Megint egy olyan helyzet előtt állok, amely nehéz, lelkileg nagyon nehéz feladat elé állít. Itt állok egy, talán utolsó lehetőség kapujában – már ami a Nő/ Férfi kapcsolataimat illeti – és újra remeg a lábam. Nem tudom eldönteni, merjek-e belépni ezen a kapun, folytathatom-e az éppen csak megkezdett utat, melyre már oly régen vágytam?!

Hiszen már évek óta magányban élek, sőt volt, hogy ugyan házasságban, de társas magányban peregtek életem napjai-évei.

Eljátszottam a gondolattal, mily szép is lenne életem alkonyán végre megtalálni azt az embert, azt a NŐT, akivel a hosszú utazás utolsó állomásait együtt járhatnánk be. Szeretetben, békességben, egymás szemébe bátran nézve, egymás kezét gyengéden fogva, egymás lépteit támogatva, óvva- segítve-bátorítva a másikat, végig az utolsó közös úton.

És most kétségek gyötörnek, csúf sötét kétségek. Vajon szabad-e egy másik ember eddigi – vélhetően nyugodt - életét a magam tüskés, bogáncsos, kérges külsőjével és nem éppen hótiszta előéletével felkavarni. Vagy ha kinyitom a másik ember felé lelkem kapuit, megmutatom mindazt, ami én vagyok. Nem okozok-e Neki csalódást, vagy Ő nekem, és én megint a magány feneketlen sötét és kilátástalan mélységébe süllyedek vissza?!

Pedig meseszépen indult. Megnézni, ránézni és megkedvelni, sőt, már-már megszeretni egy pillanat műve volt. Hosszú perceken át elmerengve néztem bájos, nevető arcát, mosolygó, tiszta tekintetét, és megdobbant bennem valami. Nagyon hangosan és határozottan. Igen, Ő az akivel együtt el tudnám képzelni a hátralévő évtizedeket, éveket, hónapokat, napokat, órákat.

És mégis félek. Félek, hogy csalódást okozok annak, akinek a legkevésbé sem szeretnék, aki most oly fontosnak tűnik nekem!  Félek, hogy csalódom, hogy kitárom a „kaput” és védtelen maradok - mint már oly sokszor - a tüskéim nélkül a külvilággal szemben.

Ha nagyon sportszerű vagyok, meg kell köszönnöm a sorsnak, hogy ha csak pillanatokra-órákra is, de megadatott nekem mindaz, amit az ismeretsége által – még ha csak az interneten is – kaptam, és illedelmesen el kell búcsúznom tőle, anélkül, hogy a kezét érinthessem, a hangját hallhassam. Igen, azt hiszem ez a tündér(szép) mesék vége. Ettől féltem: megszólal bennem a „csengő” és jelez. Itt van, Ő az, és én nem merek sem belépni, sem ajtót nyitni.

Megint kívül maradok.

2013-12-18, Visegrád-Gizellamajor

Frank Sinclaire

Vajon miért vagyunk oly annyira álszentek?!

Olvasom az interneten az egyik legnagyobb példányszámban naponta megjelenő, rendkívül nívós, majdnem irodalmi bulvárlapban (mert az utca emberének ez a mindennapi betevő szellemi tápláléka), hogy az egyik mostanság műsoron lévő tehetségkutató talán legjobb és legegyénibb hangú - ha nem a legjobb - énekesnőjét a kommentelők (hozzászólók) nagyon durva hangnemben szidják valamikori - lánykori - botlása okán. Magyarul leribancozták, elhordták mindenféle erkölcstelen cédának, aki nem átallott pornófilmben szerepelni, és hú, meg ha, meg juj de csúnya az ilyen. Ezt a büdös ribancot nem is engedjük nézni a gyermekeinknek, mert milyen filmben szerepelt a szégyentelen! Fúj !!!! 
Apropó; a gyerekek a "Jóban - Rosszban" című műsorfolyamot nézhetik? Nos erről ennyit!


Na milyen filmben is szerepelt ez a lány?! Csak nem meg tetszettek nézni? És egyedül, vagy esetleg a férjem-urammal édes-kettesben? Vagy az aktuális házibaráttal, és lehetőleg titokban?
Persze jól kivesézve a  látottakat, talán nekik is sikerülhet egy-egy figura? 

Amikor kicsivel fiatalabbak voltak ezek a derék, erkölcsös magyar anyák, több akadály merült fel előttük.Az egyik, hogy nem volt "merszük", kicsit csúnyácskák voltak, és nem volt kivel, hol, és mikor!Pedig de kipróbálták volna ők is. Még az sem lett volna baj, ha fizetnek érte, csak a mama meg a barátnők meg ne tudják. 

És azok sem jobbak a Deákné vásznánál, akik egy kis hivatali előmenetel reményében a mit sem sejtő férj mögött összeszűrik a levet a munkahelyi főnökkel, esetleg  még egy kis prémium is akad.  Egyébként is kétféle férj van: az egyik már régóta tudja, hogy a neje megcsalja, a másik meg majd most fogja megtudni. Szóval hogyan is állunk mi ezzel a fenenagy erkölcsösségünkkel? Amit mi teszünk, vagy tennénk az a legteljesebb rendben van. Amit az a másik lány csinál, hát az valami borzasztó, ocsmány fertő!!! 

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a moralizáló nagy magyar anya már férjhez ment, már nem kell magára vigyáznia, gyűjtheti a hasán meg a hátsó fertályán a töméntelen zsírtömeget, ő megtette kötelességét, időben bekötötték a fejét, szült pár gyereket - na nem magának, a férjnek, meg a hazának - és ezzel beteljesítette női hivatását. Hogy a férj már nem kívánja, csak az ilyen cédákat?! Hát erről ő mit tehet, ilyenek ezek a férfiak! 

Persze azért éjjel a nagypárnába fúrva a fejét, a nagyságos asszony is eljátszadozik a gondolattal. Mindazzal amit elszalasztott, amit szívesen megcsinálna még most is, de már nincs rá partner, na meg hiányzik a kurázsi, ami akkor sem volt, amikor még kellett volna valakinek. 

Egyébként lehet irigykedni. Ez  a lány önmaga erejéből jutott el idáig, kimászott a "gödörből". Csodálatos és egyéni hangja van, színpadra termett. Nem állt a háta mögött befolyásos család, híres mecénás, esetleg filmmogul vagy "tévésztár"- úgynevezett meghatározó személyiség. 

És mégis itt van, nem is akárhogyan. 
Egy gyönyörű virág nőtt ki a nagyváros mocskos alvilágából
Ha valamelyik nagy magyar erkölcscsősz anya irigyli, csinálja utána. De az elejétől a végéig,
és ha ő is megjárta a "hadak útját", majd akkor nyilvánítson véleményt!

2013,12,07.

Frank Sinclaire

Egy "utazás" története....

Úgy hozta a jósorsom, hogy a reumatológus kezelőorvosom a vizsgálat után három nappal felhívott telefonon, és nagy örömömre közölte, e hó hatodikán - pénteken - sok szeretettel vár az egyik legszebb helyen lévő mozgásszervi rehabilitációs szakkórházban. A jó hír tulajdonképpen váratlanul ért, mert én csak a hónap második felére mertem számolni a lehetőséggel. 

Így most felgyorsultak az előkészületi események. Elstartoltam a háziorvosomhoz, akit megkértem, rendeljen nekem egy betegszállítást a jeles napra. A betegszállító cég diszpécsere még meg is kérdezte, milyen korán jöhetnek értem? Akár hajnali négykor is, válaszoltam és megadtam a privát telefonszámomat is, ha netán valami probléma adódna, tudjanak értesíteni. 

Ezek után nekiláttam otthon kimosni a kórházba behozni szánt fehérneműimet, pólókat, melegítőmet, zoknikat, stb....! Majd megszárítottam, kivasaltam, összehajtogattam,és a meleg holmikat is melléjük tettem - elvégre tél van már - tornacipőt, papucsot, a vízi-tornához  kellő felszerelést, a szükségesnek tartott tisztálkodási eszközöket, na meg az elmaradhatatlan laptopomat, tehát mindent becsomagoltam csütörtök este, és korán lefeküdtem, mert korán is szándékoztam másnap kelni, nehogy rám kelljen várniok a betegszállítóknak. 
Annak rendje és módja szerint fel is keltem fél hatkor, mert mozgásomban egy kissé korlátozott lévén, a normálisnál kissé több időbe telik, mire menetkész állapotba hozom magam. Annyi időm is volt még, hogy főzni tudtam két liternyi teát is az útra. 

Elmúlt negyed nyolc, és úgy gondoltam, egy gyors reggeli is belefér még a programba, tehát reggeliztem is. Telt-múlt az idő, amikor tíz óra körül már a tízóraival kacérkodtam, és ha már így esett, hát azt is megettem. 
Majd tizenegy óra magasságában felhívtam a betegszállító diszpécseri irodát megtudakolni, van-é valami probléma, egyáltalán értem jönnek-e ma még. Megnyugtattak, hogy már úton van a "felmentő sereg". Tekintettel arra, hogy nekem elvileg tizenkettőre a kórházban kellett volna lennem, és ismerem a távolságot az otthonomtól  odáig, erősen kételkedni kezdtem a sikeres lebonyolításban. Többször átnéztem a betegszállítási rendelvényt, amin a dátum és a kórházba érkeztetés időpontja egyértelműen rögzítve volt a megfelelő rovatokban. 

Amikor már a delet elütötte az óra, kisvártatva újfent felhívtam az ominózus irodát, ahol is megtudtam, hogy a szállításnak csak a napja biztos, de lehet, hogy éjszaka érünk a rendeltetési helyre, lévén,hogy ez akként működik,mint a csomaggyűjtő szolgálat, vagyis egy-egy betegszállító autó csak beteggel megpúpozva  közlekedhet. Itt felvesz két-három beteget, ott lerak egyet, majd  út közben megint összeszed négyet, és már guruló heringes dobozként  faljuk a kilométereket időnként olyan minőségű utakon, amik egy egészséges embert is  megviselnek, nem egy frissen gerincműtött, éppen csak lábadozó beteget. 

Most is ez volt a "társasutazási" program és így sikerült hat órányi "kéjutazás" után végre a célállomásomhoz érnem. Természetesen a betegfelvételi recepción már senki nem volt, a vacsoraidőt lekéstem, és a törött gerincemnek kifejezetten nem esett jól ez a hatórás egy helyben ülés, mint ahogy a frissen gerincműtött útitársam sem jókedvében jajdult fel jó pár alkalommal, amikor rallypályát  hajazó utakon közlekedett a "luxusmobilunk".

 Csak javasolni tudom Győrffy szóvivő úrnak és főnökeinek egy ilyen egésznapos társasutazáson való részvételüket, akkor talán valós képet fognak kapni a betegszállítás tényleges képéről, és nem zengenek dicshimnuszt arról,amiről csak szemlesütve lehet beszélni.
Persze a hivatalos verzió szerint ebben is jobbak vagyunk, jobban teljesítünk. 
Csak azt tudnám, kit akarnak ezzel a maszlaggal etetni

2013, december 06

Frank Sinclaire

Dilemma, avagy a szavak értelmezésének problematikája

Mostanában sokszor elgondolkodom egyes általánosságban használt, szinte magától értetődő szavak jelentésén. Vajon tényleg azt értjük-e alattuk, amire gondolunk? És vajon tényleg mire   is gondolunk, amikor ezeket  a meghatározásokat (köznapi nyelven definíciókat) használjuk valamely jelenség, tulajdonság jellemzésére?! Tényleg meg lehet-e pontosan határozni az éppen használt kifejezéssel annak a valaminek a jelentését, amit éppen szeretnék általánosságban, mindenki számára érthetővé tenni?

Rögtön eszembe is jutott egy kifejezés, amit csak nagyon körülírva, több szempontot figyelembe véve lehetne talán meghatározni.
- Mi az hogy normális?
A válasz egyszerűnek tűnik:
- Az abnormális ellentéte !
És mi az hogy abnormális?
-Hát ami nem normális!
Ez bizony róka fogta csuka, nem vezet sehova. Akkor most próbáljuk másként megközelíteni a kérdést.
Általában azt tartjuk normálisnak, amit egy adott közösségi többség elfogad annak. Ami ettől akármelyik irányba eltér, az deviancia, nem normális, azaz abnormális! 
Ez akár még igaz is lehetne, de vegyünk egy egyszerű példát. Igaz, kicsit extrém, de ez is a valóság egy jelentős szelete: van egy európai nép, ahol az apró kis énekes madarakat lépvesszővel élve elfogja a madarász, majd a még vergődő, élő tollasjószág fejét átharapva, az Úr és a sikeres vadászat nagyobb dicsőségére fennhangon  elénekli az Ave Maria-t!
Az ő számára ez a normális cselekedet, mások viszont nem tartják annak. 

De hogy fokozzam ezt az extremitást, ez az európai nép odavan a gyönyörűségtől, ha pacsirtanyelv pástétomot ehet.
Tessék elgondolkodni azon, vajon hány száz, vagy esetleg hány ezer szerencsétlen kis madarat kell ahhoz legyilkolni, hogy azok piciny,aprócska nyelvéből a "mesterszakács" pástétomot készíthessen az ínyenc  nagyérdeműnek!

Másik példa: egyes ázsiai országokban, sőt most már a tehetős, különlegességekre vágyó más nemzetiségűek esetében is nagy divat a cápauszonyleves. Ehhez azt kell tudni, hogy a legtöbb esetben a még élő cápáról a halászhajó fedélzetén levágják az uszonyát, majd az immár haláltusáját vívó szerencsétlent visszadobják a tengerbe. Mindez csak azért, mert egyesek fene jó dolguktól nem tudnak mit csinálni a pénzükkel. És mivel megtehetik, van pénzük, és ezzel együtt egy bizonyos fokú hatalmuk, szerintük ez így helyes. Sőt ez az ő köreikben teljesen normális. Az élő majom agyvelejének elfogyasztási módjával már nem is akarom borzolni az idegeket, legyen ebből ennyi elég.

Tehát megint egy megközelítési mód, ami nem vezet sehová. Véleményem  szerint, ha egy ilyen egyszerűnek látszó kérdést nem lehet objektív módon és általánosságban meghatározni, akkor komoly fejtörést okozhat egy bonyolultabb kérdés eldöntése.
Vagyis az egyes emberi közösségekben használatos fogalmak értelmezése mintha ezen embercsoportok életminősége, az életről vallott alapvető felfogása szerint változna. Tehát az alapvetésnek számító fogalmakról alkotott véleményünket nagyban befolyásolja a saját egyéni életünkben és az életközösségünkben kilakult, esetenként csak ott érvényes etikai normarendszerünk. Ezért lehetséges, hogy amit mi elítélünk, mint viselkedési gyakorlatot, azt más kultúrából  érkező embercsoportok teljesen elfogadhatónak, sőt egyenesen kötelezőnek tartanak.

Vagy nézzünk egy társadalompolitikai, mondhatni filozófiai kategóriát.
A Demokrácia. Ez a fogalom ma itt nálunk és szerte az úgynevezett civilizált földi világban szinte napirendi vitatéma, de mit is jelent ez a hellén kultúrából reánk hagyott meghatározás?!
Maga a "Démosz" a nép, a Demokrácia a népfelség, azaz a nép, az egy területen élő többségi nép  akaratának érvényre juttatása az ugyanott élő kisebbséggel szemben, azaz; a népfelség hatalma! És most jön a csavar a magyarázatban, ami elsőre nem fog tetszeni senkinek, de ha alaposabban elmélyül a "kérdés-válasz"  játékban, el kell ismerje, a válasznak" van némi igaza!

Tehát, - A kérdés:
 (1) - kik vannak többségben, a tanult, művelt és kulturált emberek? 
(2) - vagy a kevésbé tanult, nem túlzottan művelt, és csak minimálisan szocializálódott, egyáltalán nem kulturált embercsoportok? 
Az  eddigi életem során tapasztaltak alapján sajnos az első csoport éppen vesztésre áll.

 Mi következik ebből?!

És íme a Válasz:
A hatalom ezek szerint a második csoport kezében kellene összpontosuljon.  És ez biztosan helyes lenne? Erről nem vagyok meggyőződve, pedig ahogy elnézem a mai korban lezajló "népvándorlási" folyamatot, a félművelt, vagy primitív emberek egyre hömpölygő áradatát, és az úgynevezett civilizált világunk egyre divatosabb celebjeinek jelentős hányadát, a felszínes világukat, amivel követendő példát mutatnak az ifjúság egy jelentős csoportjának, bizony könnyen lehet, hogy nekik áll a zászló.

És ha ez így van, akkor elkezdődik a földi világ legfőbb emlősének és csúcsragadozójának  a kipusztulása. Ezek lesznek a jelenlegi emberiség végnapjai.

Frank Sinclaire

2013.November 24

Az AGNC trilógia befejezése részemről

Mint azt az előző részekben megírtam, ennek a "szövetkezetnek" titulált és a Fővárosi Cégbíróságon sokadik nekifutásra bejegyzett cégnek a jelenlegi működése, és a szövetkezetet irányító személyeknek a tényleges szerepe körül nagyon sok homályos, sőt mondhatni máig sem tisztázott momentum található.

Például:
 - Tulajdonképpen mit is csinál ez az "alakulat"? - Voltaképpen mi is a valódi tevékenységük a TEAOR szerinti meghatározásból?
 - Kiknek a megbízásából, vagy megrendelésére hozták  létre, és mi célból ezt a vállalkozást? 
- Vajon miért próbálkoznak a kevésbé tájékozott lakóközösségek, falvak, kisközségek lakosai között befizető és hiszékeny embereknek,  tájékoztató előadásnak álcázott tagtoborzó meetingeket tartani? 
- A valamivel több tájékozottsággal rendelkező vidékeken vajon miért nincsenek már elég számban  hiszékeny balekok, akiktől ki lehet csalogatni a megmaradt tizenhatezer és párszáz forintjukat? - Vajon eddig ténylegesen hány embert sikerült megtéveszteniök soha be nem váltott ígéreteikkel, rafinált módon megkreált számítógépes vetítéseikkel?
 - Vajon eddig hány ezer Eurónyi forintot sikerült kicsalogatni a behülyített és pénzüket soha viszont nem látó "tagoktól"?
 - Hány család életét tették vajon tönkre, mikor a megszédített, agymosott  családfő, vagy családanya egy jobb helyzetbekerülés, az éppen mélyülő gödörből kikapaszkodás reményében a család maradék nehezen összespórolt pénzecskéjét fektette bele ebbe a szélhámiába, vagy rosszabb esetben kölcsönt vett fel, hogy belépőjegyet vehessen a giccsdíszletkészítők által vetített tündérvilágba?- Vajon hány elvakított ember nyugtatgatta otthon a családját azzal, hogy rövid időn belül NAGYKANÁLLAL fogják habzsolni az életet? 

Mind megannyi kérdés válasz nélkül, mert a szövetkezet "nagyra hivatott" vezetői vagy nem válaszolnak a feltett kérdésekre, vagy éppen sehol nem találhatók. Mindig kitűznek valami válaszadási, vagy kifizetés teljesítési időpontot, amit azután soha nem tartanak be.

De vannak egyéb furcsa egyezőségek is más, hasonló céllal létrehozott alakulatok esetét vizsgálva.

Példának okáért különös a taggyűjtési módszer a tagsági díjak, illetve a részjegynek nevezett "belépődíjak" összegét és a plusz tagok beszervezéséért járó anyagi jutalmazás módszerét tekintve. Az egyik ilyen szinte kísértetiesen hasonló szervezet az Aranybarátság vállalkozói klub és a mögötte felbukkanó, sőt szorosan hozzátartozó Vonzás Törvénye Egyház az ő fő, mellék és kispapjaival, valamint egyéb földi helytartóival. Ráadásul ennek a vallási szervezetnek álcázott társaságnak, saját nyilatkozata szerint saját védelmi, biztonsági rendszere is létezik, amivel kellőképpen megfenyegetik a szerintük renitenskedő, vagy engedetlennek minősülő "tagokat", akik egyébként önként és dalolva léptek a szervezetbe. Persze ezek is a jobb élet, a jelenlegi problémáik megoldhatósága reményében.

Sőt annyira képesek meggyőzően eladni a tevékenységüket, hogy volt nem egy vidéki polgármesteri hivatal, amelyik nyilvános, az interneten közzétett köszönőlevélben fejezte ki háláját a "Vonzás Törvénye Egyháznak" és az egyház szerves részét képező segítő Aranybarátság üzleti klubnak.  Tehát a néphülyítés minden szinten jelen van. És nem mellesleg az egész jelenség mögött mintha a szcientológiai szervezet állna, mint ahogy ez az AGNC egyes tagjai - Bodnár János, Zsitva József - esetében majdnem biztosra vehető. 
Ami az ügy külön pikantériája, a hasonló alakulatok fő alkotóelemei kevésbé sikeres, vagy bukott volt MLM hálózatépítők, sikertelen volt biztosítási ügynökök, és egyéb lifhangerek.  

A legszebb az egész vircsaftban az, hogy azért mert nem kapnak állami támogatást, mivel nincsenek a támogatott egyházak és felekezetek listáján, még tevékenykedhetnek addig, ameddig az illetékes hatóság nem állapít meg valamilyen jogsértő, vagy törvénybe ütköző cselekedetet, tiltott, illetve külön engedélyhez kötött tevékenység űzését.

Tehát mindaddig halászhatnak ezek az erkölcsileg vitatható tevékenységet folytató "cégecskék", magukat független egyházként titulált alakulatok, amíg valamilyen központi, vagy politikai és gazdasági érdeket nem sértenek túlságosan. A kis sérelmek, ha az egyszerű emberekről van szó, bocsánatos bűnnek számítanak.

Ez a mindenkori politikai hatalmat birtokló párt-pártok felelőssége, és a tudatlan, sőt igazából tudni sem akaró, a pénz hatalmának bűvöletében és mindenhatóságában "hívő" emberek felelőtlensége.

Ígérem, ha valamilyen lényeges információ az eddigieken túl még a kezembe kerül, megosztom az érdeklődőkkel.

Frank Sinclaire

2013. November 17.

A magyar AGNC rejtély/A hiszékenység vámszedői / bővített kiadás

A hiszékenység vámszedői

Vannak emberek, akik kihasználják egyesek pillanatnyi rászorultságát, naivitását, tájékozatlanságát és elég aljasnak nevezhető módon egy jobb élet kilátásba helyezésének lehetőségével kecsegtetve ezeket a változásban reménykedő embereket trükkös módon rábeszélik, hogy kevéske megtakarított pénzüket fektessék be valamibe, amiről a "cég" moderátorai csak homályosnak is alig nevezhető "tájékoztatást adnak a megjelent érdeklődőknek. 
Mivel a 2006 óta érvényben lévő jogszabály tiltja a  tagtoborzást az ilyen jellegű vállalkozások esetében,  (szövetkezet)  rafinált módon létrehoztak egy honlapot, amibe csak egy, a "szövetkezettől" kapott jelszóval lehetne belépni, ennek hiányában semmit nem tudhatunk meg a cégről az interneten, így azután kellően titokzatossá válik az egyébként is különös nevű "cég", amiért még jobban felhívja magára az esetleges érdeklődők kíváncsiságát, tehát keresni kezd az egyszeri ember egy kapcsolatot a megismerhetőség érdekében. 
Csak szájhagyomány útján, már beszervezett emberek ismeretsége folytán lehet tudomást szerezni ennek a vállalkozásnak a hollétéről, állítólagos céljairól. 
Ha az általunk ismert emberünk kellőképpen felkeltette érdeklődésünket az ügy iránt, kapunk tőle egy személyes meghívást.  

Nos nekem is felkeltette a figyelmemet egy-két jólhangzó gondolat, és arra gondoltam nagy naivan, hogy ez egy új, életképesnek látszó haladó szellemű ötlet, ahol az alkotni vágyó és tehetséges emberek egy ideális közegben fejthetik ki tevékenységüket, és így felbuzdulva eleget tettem ismerősöm és barátom meghívásának egy alkalommal, tehát elmentem  a legközelebbi tájékoztatónak nevezett agymosásra,melynek résztvevője egy állítólag szcientológiai érdekeltségű egyén is.
Nem elírás, nem tévedés. A moderátor elkezdte mondani a rövidítés szó szerinti fordítását, értelmezését, és mesélt egy első hallásra értelmesnek tűnő szervezeti felépítésről - amiről kiderült, hogy ez még csak terv - a hamarosan induló - már csak pillanatok kérdése - "E"bolthálózatokról, ahol a szövetkezeti tagok egymástól vehetnek különféle árucikkeket. És külön kiemelte, hogy aki beszervez további tagokat, az mekkora bónuszra, illetve külön pénzbeni juttatásra számíthat, és ezúton hogyan lehet rövidesen milliomos belőle. 

Amikor a "szeánsz" véget ért, volt egy pár kérdésem az "előadóhoz". Többek között megkérdeztem, mit csinálnak, mi a fő profiljuk, hogyan állítanak elő új értéket?
A válasz enyhén szólva mellbe vágott:" - Hát az "E"boltok útján egymás között kereskedünk és azzal már értéket teremtünk". Mire én mégegyszer feltettem a kérdést, most már kissé élesebben: Nos akkor ti mit is csináltok tulajdonképpen, mert ez minden, csak nem új érték létrehozása?! Tehát mi is a szövetkezet fő tevékenysége?!

Hát bizony erre már nem volt válasza a "jóembernek". Nekem meg innentől büdös lett az egész. 
Ezzel kapcsolatban  kezdett egy sanda gyanú motoszkálni az agyamban, és mint az alábbiakban ki fog derülni, nem is alaptalanul. Megszólalt bennem a belső vészjelzőm.

Nos elérkeztünk a ki nem mondott lényeges kérdések egyikéhez. Ez már a klasszikus MLM piramisrendszerét vetíti előre. Vegyél tőlem, én veszek tőle, ti vesztek tőlünk, mi veszünk tőletek, és ezzel egyesek lehet, hogy keresnek valamennyit, de nem ez a lényeg, hanem a "skalpok" után járó külön díjazás, mert bizony az előbb felvázolt un. kereskedelmi rendszer nem más, mint egy elmebeteg belterjes zabhegyezés. 
Ez nem hoz létre semmit, nem keletkezik új érték, itt csak annyi történik, hogy ugyanaz a pénz egyik zsebből a másikba vándorol, de alapjában véve a forgásban lévő összeg nagysága marad. 

Erre van egy jó példa:
Kohn megkérdezi Grűnt: - van nálad száz forint? Van, hangzik a válasz. Nos, akkor cseréljünk, és cserélnek. Grűn visszakérdez: - Kohn, most mi ebben az üzlet? Hát üzlet az nincs, de csináltunk kétszáz forint forgalmat. 

Továbblépve ezen, nagy meglepetéssel hallottam, hogy a "szövetkezet" vezetője egy valamikori -állítólag rendkívül tapasztalt és "nagyszerű közgazdasági vénával megáldott" - biztosítási ügynöki hálózatépítő volt, a másik "fontos személy" egy katonai főiskolát végzett egyén, akinek a jólértesültek   szerint nagy vállalkozói tapasztalata van, mert anno, már több saját vállalkozást vezetett. 
Ezen információk beszerzése után nagyon kíváncsi lettem a "szövetkezet" cégbírósági anyagára, az Alapszabályára és a Működési Szabályzatára, valamint a szervezeti felépítésre.
Mint az a céginformációs hálózat adataiból kiderült, három esetben visszadobták az anyagot és csak a sokadik nekifutásra sikerült átpasszírozni az illetékes hivatalon a beadványt, mire megkapták a működéshez szükséges engedélyt. 
De ezzel még nincs vége a dolognak. Utánakerestem a "szövetkezet" főtevékenységének, mely a hivatalos cégbírósági végzés szerint a 9499-es TEAOR (mns) alatt olvasható. Nos ez ám a meglepő! Hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót, idemásolom az idézett TEAOR szám alátartozó tevékenységi köröket. Az mns rövidítés annyit tesz: "máshová nem sorolt".
Érdemes az alábbiakat nagyon figyelmesen elolvasni:

  9499 - Mns egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 

Ebbe a szakágazatba tartozik: 

- az olyan szervezetek tevékenysége, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül politikai pártokhoz, céljuk a köz szolgálata, közösségi ügyek, társadalmi célok támogatása, tevékenységük a közoktatásra, politikai befolyásra, pénzforrások gyűjtésére stb. irányul.

- állampolgári kezdeményezések és tiltakozó mozgalmak - környezetvédelmi és ökológiai mozgalmak- máshova nem sorolt közösségi, képzési lehetőségek támogatása- speciális csoportok, mint például etnikai és kisebbségi csoportok helyzetének javítása, védelme,

- hazafias célú egyesületek, beleértve a háborús veteránok egyesületeit- a fogyasztói egyesületek- autós egyesületek- a társasági ismeretségi körök, egyesületek, baráti körök, mint például a rotary klubok, szabadkőműves-páholyok stb. - az ifjúsági szervezetek, diákegyesületek, klubok és testvériségi közösségek stb.- a kulturális, szabadidős vagy hobbiegyesületek (a sport és játék kivételével), pl. költészeti, irodalmi és könyvklubok, történelmi, kertészeti, film- és fotó-, zenei és művészeti, kézműves, a gyűjtő pl. bélyeggyűjtő klubok, társadalmi klubok, karneválklubok, az állatvédő egyesületek stb.- az érdekképviseletek vagy egyéb szervezetek adományozó tevékenysége.

Nos, ha alaposan átnézték a fenti szó szerinti idézetet, egy-két tevékenység bizonyára szemet szúr. Annál is inkább, mert itt nem egy, vagy maximum két főtevékenység van meghatározva az inkriminált TEAOR szám alatt, hanem egy egész sor olyan tevékenység, amelynek nincs megfogható, konkretizálható, új értéket létrehozó eredménye, hacsak a "politikai befolyásra" vagy a "pénzforrások gyűjtésére" nem gondolunk áttételesen.

Tehát a helyzet megítéléséhez szükséges írásbeli dokumentációkat beszerezve, tudván a "T. vezetők" előéletének egyes mozzanatairól  (valamikori biztosítási ügynök és hálózatépítő, valamint a "stratégiai igazgató" előzőleg sok vállalkozás részese, de egyben sem volt átütő sikere), elkezdtem latolgatni a "cég" létrehozásának "miértjét", lehetséges okait. 
Ezek pedig a következő lista alapján így néznek ki:
- pénzforrások gyűjtése
- politikai befolyásra törekvés
- hazafias célú egyesületek létrehozása
- fogyasztói egyesületek
- rotary klubok és szabadkőműves páholyok támogatása
és még egy szekérderék, közelebbről nem igazán meghatározható tevékenységi lehetőség a megnevezett TEAOR szerint. 
Ebből azután lehet kedvünkre szemezgetni: 
- Vajon mi az elsődleges törekvés? Pénzbegyűjtés? Kinek-kiknek, minek, mi célból, és kik a megbízók a háttérben?!
- Információgyűjtés a befolyásolható emberek számának statisztikai meghatározása céljából?!
- Felmérés a még kicsalható szabad pénzeszközök mennyiségére vonatkozóan?
- Titkos információs fiókiroda valamely érdekcsoport  megbízásából?
- És mit keresnek itt a Rotary klubok, meg a "Szabadkőműves páholyok"?!  
- A "politikai befolyásra  törekvés" című tevékenység?! Ez vajon mit takar?!
A fentieket végiggondolva, egyre gyanúsabb kép rajzolódik ki erről a "Szövetkezet"-nek keresztelt fantomról. Ide egy nagy tapasztalattal  rendelkező és semmitől sem félő oknyomozó riporter is kevés lenne, hogy a valódi indítékokat kikutassa.    
Az egész olyan mint egy nagyon rosszízű amerikai krimiparódia, magyar módra. Azt csak halkan jegyzem meg, remélem ennek nem Andy Vajna a producere?!

Ezek után álljon itt ennek a titokzatos és "nagyívű tervekkel megálmodott szövetkezetnek" a neve és címe:

"AGNC" azaz "Alpha Genos Neo Cooperative" Gazdasági és Kereskedelmi Szolgáltató Szövetkezet.

1146. Budapest, Thökly út 174, Cégjegyzékszám: 01-02-054099, Adószám: 23835755-2-42



Gondolom az olvasónak most már tiszta képet tudtam festeni arról, miért is jelzett nekem a riasztóm.  Tudtam, ez nem az én világom, és innen gyorsan elmegy akinek egy csepp esze van. 

Mindenesetre felmerült egy-két kérdés a fenti „cég” ügyeivel kapcsolatban.

Megtudtam,hogy az alelnöknek titulált emberük, egy bizonyos Bodnár János a szcientológiai egyház befolyása alatt áll, nincs fellelhető, bejelentett lakhelye, nem igen lehet megtalálni, sőt a valamikori családjával is megszakította a kapcsolatát, otthagyva  őket a maga által „rájuk hagyott” adóssághalmazzal együtt!

Mit mondjak, derék egy „ember”!  Hogyan lehet ez az „ember” egy állítólag tisztességes szándékú és célú „szövetkezet” alelnöke, amikor még bejelentett lakhellyel sem rendelkezik?!

Ami külön pikantériája az ő ügyének, és jellemző erre az egész marionett hadseregre, meghirdettek Galgahévízen a Kodály Zoltán művelődési házba ez év október 08-ra egy ismertető-bemutatkozó előadást az AGNC „szövetkezetről”, amit aznap – a meghirdetett előadás napján - le is mondtak az előadó alelnök, BodnárJános hirtelen fellépő betegségével magyaráztak. 

Merő véletlenül jutott e titokzatos kór mibenléte a tudomásomra.  Hirtelen bajának, megbetegedésének egy nagyon is prózai magyarázata van. Valamikori ex családja, akiket lelkileg és anyagilag a szakadék szélére sodort „áldásos” tevékenysége, eléggé  óvatlanul telefonon közölték vele,  miszerint a Galgahévízen tartandó előadáson ők is jelen lesznek, ahol a hallgatóság előtt kérdéseket fognak feltenni az „alelnök úrnak” etikai és anyagi dolgait illetően.

Ezek után a „cég” egyik ügyintézője sajnálkozását kifejezve az előadó sajnálatos megbetegedésének okán gyorsan lemondta az előre meghirdetett  bemutatkozó előadást. Na igen, az élet produkál ilyen furcsaságokat, bár az egybeesések összjátéka elgondolkodtató. Túl sok itt a véletlen.

És akkor még mindig fennáll a korábban felvetett kérdés: ez bohózatba illő tragikomédia kinek- kiknek az édeke? 

-Vajon – ha egyáltalán van ilyen – kik mozgatják a háttérben ezeket a marionettbábokat?

- Mi ennek az egésznek a valódi célja? 

-Miért lehet egyre inkább a kevésbé, vagy éppenséggel alulinformált lakóközösségek népes tábora a célközönség?

- Miért nincs lehetőség az AGNC honlapjára felmenni akkor sem, ha valakinek van belépési kódja,és ha fent van, miért nincs ott semmi információ?

- Kik tehették meg, és milyen jogon, hogy az internetes keresőben az AGNC-re rákeresve hirtelen eltüntették a „szövetkezetet” bíráló kommenteket, bejegyzéseket?

- Vajon  milyen gazdasági vagy gazdasági és politikai érdekcsoport húzódhat meg a háttérben, akinek lehetősége van az internetes korlátozásra, ha egyáltalán erről van szó, és nem egy maroknyi néphülyítő, mások pénzén élősködni szándékozó csibész magánakciója ez az egész tákolmány?!

Bár bizonyos jelek – pl. a földrajzilag jól behatárolható volt katonatisztek szereplése, és egyes volt pártmoderátorok jelenléte – túlmutatnak egy  magánakció  lehetőségén. Persze ez akár lehet egy összeesküvés elmélet is, de túl sok itt a kérdőjel.

Mindenesetre szeretném, ha jelentkezne egy egyszerű szövetkezeti tag, akinek a kezében ott van a „részjegye”, vagy ha már kilépett, kapott-e hivatalosan értesítést arról, hogy a befizetett 55 Euró alapszabályban rögzített hányadát mikor kapja vissza, vagy esetleg már vissza is fizették. Talán jelentkezhetnének azok is, akik átvételi elismervény ellenében határidős kölcsönöket nyújtottak ennek a társaságnak, de a határidő leteltével sem kapták még vissza a pénzüket!

Ha bebizonyosodik, hogy ez a „színtársulat” maximálisan görbe utakon jár, és emberek tucatjait,esetleg százait hülyíti és csapja be, hozza anyagilag is nehéz helyzetbe, akkor ezek ellen az illetékes hatóságoknak sürgősen intézkedniük kell, hogy több áldozatot ne szedhessen ez a martalóc „’sereg”!

E „cég”, és csatlósai körül elkelne egy minden irányba alaposan kiterjedő vizsgálat, hogy végre tiszta képet kaphassunk ennek az „alakulatnak” a mibenlétéről, ez a felügyeleti szervek jogköre.

Kérdés, hogy vajon akarnak-e tiszta képet kapni, akarnak-e élni a jogkörükkel, kell-e, szabad-e tudnunk az igazságot ebben a nagyon is zavaros katyvaszban?!   

Nem az én tisztem megítélni, ennek a "cégnek" a létjogosultságát, de hogy ez egy rettenetesen sumák csőbehúzós mocskos "játék", arra bármilyen tételben fogadni merek!

Frank Sinclaire

2013, november 09

Magánvélemény a szombati "X" faktorkapcsán

A 2013 november 02-i „X” faktor margójára

Szokásomtól eltérően – mivel éppen vendégségben voltam egy kedves ismerősömnél – részese lehettem a televízió előtt az „X” faktor aznapi adásának. Ebben a műsorban, nagy örömömre egy régen hallott és szívemnek kedves dal hangzott el magyarul Bozsek Márk előadásában.

A saját mentora, Geszti Péter nagyon kritikus volt az előadóval szemben, mint ahogy Alföldi Róbert és Szikora Róbert is. Bár hozzáteszem, amit Alföldi mondott, azzal bizonyos fokig egyetértek, de nem úgy, ahogy ő gondolja. Igen, az érzelmektől nem szabad félni! Neki sem, és Gesztinek sem, és Szikorának sem. És hozzátartozik az is, hogy Szikora nagyon helyesen mondotta: - ez a több évtizede keletkezett szám mára egy örökbecsű rocklegenda, egy rockballada lett. Egy ikon!  Álljon itt a dal címe: "Féltelek"

Nyugodtan bevallhatják, hogy őket is mélyen megérintette ennek az immár több mint húszesztendős dalnak a belső érzelmi hulláma. Mint ahogy az Tóth Gabin tisztán látszott is. Ő volt az egyetlen a mentorok között, aki ezt nyíltan fel merte vállalni. Igen, Őt ez a dal – bármennyire is voltak benne hamisnak hallatszó hangok – mélyen, nagyon mélyen, a lelke mélyén megérintette, és Bozsek Márk időnkénti hamisnak tetsző intonálása sem vont le egy jottányit sem a ma már ősöreg rockballada, a debreceni néhai „Color” együttes dalának érzelmi szökőárjából.

És ismét bebizonyosodott a rég ismert tétel, vannak olyan dalok, slágerek, számok, amelyek rendületlenül állják a gyorsan múló idők viharát, az évenkénti divathullámok időről-időre csapkodó el-eltűnő árját. Ezek a dalok mindig időtlenül időszerűek lesznek mindaddig, amíg két ember között a szerelem érzése tisztán megmarad, amíg igazi érzelmek sodornak össze érző lelkeket.

És ezek a számok mindig az eredeti –első kiadásban, első előadásban a legtökéletesebbek. A Bokor fivérek és az egykori Color együttes közösen találtak egykor egy csiszolatlan gyémántot, és nagyon jó érzékkel és az amatőr „gyémántcsiszolók” szerencsés kezével egy olyan ékkövet alkottak a könnyűzene területén, aminek a tüzét, fényét semmilyen átdolgozás, „maszkírozás”, divatosra szabott ruha nem tudja eltompítani, csak esetleg egy rövid ideig elhalványítani.

Ám akiben ez a –remélhetőleg örök emberi - érzelemvilág megmarad, abban ez a szám akkor is ugyanolyan érzelmi hullámokat, hogy ne mondjam, viharokat kavar fel, amiktől könny szökik a szemébe, és percekig nem tud megszólalni.

A hibát nem Bozsek Márk, hanem az egyébként kiváló zeneszerző mentora, Geszti Péter követte el. Ez a mű alapvetően vokális előadásmódra lett megkomponálva és hangszerelve és azt tudomásul kell venni, hogy egy szólóénekes egyszerre egy  adott időben, csak egy szólamban tud énekelni és ezt a mentor nem vette tudomásul, vagy ezzel nem számolt időben.

De mindettől függetlenül Tóth Gabi érezte meg helyesen a valóságot. Igen, Bozsek Márk előadásában –ahogy ezt ő is később elmondta - benne volt az egykor volt saját érzelmi fájdalma. Akár tetszett a mentorok egy részének, akár nem, és ezért még így is hiteles volt az én szememben az ő előadása! Bár nem őt tartom az idei tehetségkutató legnagyobb felfedezettjének.

Frank Sinclaire

2013-11-03

Láss, ne csak nézz és ....

Mi jár a fejemben?

A kérdés majdnem jó. 

Tulajdonképpen azon morfondírozom, vajon mekkora a vakhitű Fideszhívők hályoga a szemükön és az agyukon ( ha van nekik), hogy elfelejtik, a magyarországi mostani beruházások KILENCVEN százaléka EU-s pénzekből valósulhat meg?

-Vajon ki ellen szabadságharcol Viktor király? Vajon miért nem emlékeznek arra, ezek a fent említettek 2006 október 23-ra, amikor a Fidesz által vezetett és felhergelt futballhuligánok és bérelt randalírozók vezettek "ostromot" a Szabadság téren az MTV székház ellen?

- Vajon miért feledkeznek meg arról a tényről, hogy akkor Orbán Viktort, a felhergelők vezérét páncélozott járművel szállították el hívei villámgyorsan erről a helyszínről, nehogy véletlenül egy "kotnyeles fotós" véletlenül a helyszínen lefotózza?

- Elgondolkodott-e valamely vakhitű Fideszhívő, miért mondotta most ez év október 23-án az "ismét közénk lövetnek" c. mondatot? Hát azért tisztelt hívők, mert ő is ott volt, mint FELBUJTÓ! És ha nagyon élesen akarok fogalmazni, ellenforradalmat akart kirobbantani!

-2010-ben ez tulajdonképpen sikerült is, csak durván hamisítva a lényeget, ezt "fülkeforradalomként" aposztrofálták. És a "nép, az isten adta nép" ezt szépen be is nyalta, mert ez a nép ma is erősen paternalista, és bármennyire is tagadjuk, nacionalista,idegengyűlölő, és képmutató! Szemből nyal, hátulról tapos! Ha tud!!!

Frank Sinclaire

2013-10-27, Október 27.

A hiszékenység vámszedői

Vannak emberek, akik kihasználják egyesek pillanatnyi rászorultságát, naivitását, tájékozatlanságát és elég aljasnak nevezhető módon egy jobb élet kilátásba helyezésének lehetőségével kecsegtetve ezeket a változásban reménykedő embereket trükkös módon rábeszélik, hogy kevéske megtakarított pénzüket fektessék be valamibe, amiről a "cég" moderátorai csak homályosnak is alig nevezhető "tájékoztatást adnak a megjelent érdeklődőknek. 
Mivel a 2006 óta érvényben lévő jogszabály tiltja a  tagtoborzást az ilyen jellegű vállalkozások esetében,  (szövetkezet)  rafinált módon létrehoztak egy honlapot, amibe csak egy, a "szövetkezettől" kapott jelszóval lehetne belépni, ennek hiányában semmit nem tudhatunk meg a cégről az interneten, így azután kellően titokzatossá válik az egyébként is különös nevű "cég", amiért még jobban felhívja magára az esetleges érdeklődők kíváncsiságát, tehát keresni kezd az egyszeri ember egy kapcsolatot a megismerhetőség érdekében. 
Csak szájhagyomány útján, már beszervezett emberek ismeretsége folytán lehet tudomást szerezni ennek a vállalkozásnak a hollétéről, állítólagos céljairól. 
Ha az általunk ismert emberünk kellőképpen felkeltette érdeklődésünket az ügy iránt, kapunk tőle egy személyes meghívást.  

Nos nekem is felkeltette a figyelmemet egy-két jólhangzó gondolat, és arra gondoltam nagy naivan, hogy ez egy új, életképesnek látszó haladó szellemű ötlet, ahol az alkotni vágyó és tehetséges emberek egy ideális közegben fejthetik ki tevékenységüket, és így felbuzdulva eleget tettem ismerősöm és barátom meghívásának egy alkalommal, tehát elmentem  a legközelebbi tájékoztatónak nevezett agymosásra,melynek résztvevője egy állítólag szcientológiai érdekeltségű egyén is.
Nem elírás, nem tévedés. A moderátor elkezdte mondani a rövidítés szó szerinti fordítását, értelmezését, és mesélt egy első hallásra értelmesnek tűnő szervezeti felépítésről - amiről kiderült, hogy ez még csak terv - a hamarosan induló - már csak pillanatok kérdése - "E"bolthálózatokról, ahol a szövetkezeti tagok egymástól vehetnek különféle árucikkeket. És külön kiemelte, hogy aki beszervez további tagokat, az mekkora bónuszra, illetve külön pénzbeni juttatásra számíthat, és ezúton hogyan lehet rövidesen milliomos belőle. 

Amikor a "szeánsz" véget ért, volt egy pár kérdésem az "előadóhoz". Többek között megkérdeztem, mit csinálnak, mi a fő profiljuk, hogyan állítanak elő új értéket?
A válasz enyhén szólva mellbe vágott:" - Hát az "E"boltok útján egymás között kereskedünk és azzal már értéket teremtünk". Mire én mégegyszer feltettem a kérdést, most már kissé élesebben: Nos akkor ti mit is csináltok tulajdonképpen, mert ez minden, csak nem új érték létrehozása?! Tehát mi is a szövetkezet fő tevékenysége?!

Hát bizony erre már nem volt válasza a "jóembernek". Nekem meg innentől büdös lett az egész. 
Ezzel kapcsolatban  kezdett egy sanda gyanú motoszkálni az agyamban, és mint az alábbiakban ki fog derülni, nem is alaptalanul. Megszólalt bennem a belső vészjelzőm.

Nos elérkeztünk a ki nem mondott lényeges kérdések egyikéhez. Ez már a klasszikus MLM piramisrendszerét vetíti előre. Vegyél tőlem, én veszek tőle, ti vesztek tőlünk, mi veszünk tőletek, és ezzel egyesek lehet, hogy keresnek valamennyit, de nem ez a lényeg, hanem a "skalpok" után járó külön díjazás, mert bizony az előbb felvázolt un. kereskedelmi rendszer nem más, mint egy elmebeteg belterjes zabhegyezés. 
Ez nem hoz létre semmit, nem keletkezik új érték, itt csak annyi történik, hogy ugyanaz a pénz egyik zsebből a másikba vándorol, de alapjában véve a forgásban lévő összeg nagysága marad. 

Erre van egy jó példa:
Kohn megkérdezi Grűnt: - van nálad száz forint? Van, hangzik a válasz. Nos, akkor cseréljünk, és cserélnek. Grűn visszakérdez: - Kohn, most mi ebben az üzlet? Hát üzlet az nincs, de csináltunk kétszáz forint forgalmat. 

Továbblépve ezen, nagy meglepetéssel hallottam, hogy a "szövetkezet" vezetője egy valamikori -állítólag rendkívül tapasztalt és "nagyszerű közgazdasági vénával megáldott" - biztosítási ügynöki hálózatépítő volt, a másik "fontos személy" egy katonai főiskolát végzett egyén, akinek a jólértesültek   szerint nagy vállalkozói tapasztalata van, mert anno, már több saját vállalkozást vezetett. 
Ezen információk beszerzése után nagyon kíváncsi lettem a "szövetkezet" cégbírósági anyagára, az Alapszabályára és a Működési Szabályzatára, valamint a szervezeti felépítésre.
Mint az a céginformációs hálózat adataiból kiderült, három esetben visszadobták az anyagot és csak a sokadik nekifutásra sikerült átpasszírozni az illetékes hivatalon a beadványt, mire megkapták a működéshez szükséges engedélyt. 
De ezzel még nincs vége a dolognak. Utánakerestem a "szövetkezet" főtevékenységének, mely a hivatalos cégbírósági végzés szerint a 9499-es TEAOR (mns) alatt olvasható. Nos ez ám a meglepő! Hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót, idemásolom az idézett TEAOR szám alátartozó tevékenységi köröket. Az mns rövidítés annyit tesz: "máshová nem sorolt".
Érdemes az alábbiakat nagyon figyelmesen elolvasni:

  9499 - Mns egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 

Ebbe a szakágazatba tartozik: 

- az olyan szervezetek tevékenysége, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül politikai pártokhoz, céljuk a köz szolgálata, közösségi ügyek, társadalmi célok támogatása, tevékenységük a közoktatásra, politikai befolyásra, pénzforrások gyűjtésére stb. irányul.

- állampolgári kezdeményezések és tiltakozó mozgalmak - környezetvédelmi és ökológiai mozgalmak- máshova nem sorolt közösségi, képzési lehetőségek támogatása- speciális csoportok, mint például etnikai és kisebbségi csoportok helyzetének javítása, védelme,

- hazafias célú egyesületek, beleértve a háborús veteránok egyesületeit- a fogyasztói egyesületek- autós egyesületek- a társasági ismeretségi körök, egyesületek, baráti körök, mint például a rotary klubok, szabadkőműves-páholyok stb. - az ifjúsági szervezetek, diákegyesületek, klubok és testvériségi közösségek stb.- a kulturális, szabadidős vagy hobbiegyesületek (a sport és játék kivételével), pl. költészeti, irodalmi és könyvklubok, történelmi, kertészeti, film- és fotó-, zenei és művészeti, kézműves, a gyűjtő pl. bélyeggyűjtő klubok, társadalmi klubok, karneválklubok, az állatvédő egyesületek stb.- az érdekképviseletek vagy egyéb szervezetek adományozó tevékenysége.

Nos, ha alaposan átnézték a fenti szó szerinti idézetet, egy-két tevékenység bizonyára szemet szúr. Annál is inkább, mert itt nem egy, vagy maximum két főtevékenység van meghatározva az inkriminált TEAOR szám alatt, hanem egy egész sor olyan tevékenység, amelynek nincs megfogható, konkretizálható, új értéket létrehozó eredménye, hacsak a "politikai befolyásra" vagy a "pénzforrások gyűjtésére" nem gondolunk áttételesen.

Tehát a helyzet megítéléséhez szükséges írásbeli dokumentációkat beszerezve, tudván a "T. vezetők" előéletének egyes mozzanatairól  (valamikori biztosítási ügynök és hálózatépítő, valamint a "stratégiai igazgató" előzőleg sok vállalkozás részese, de egyben sem volt átütő sikere), elkezdtem latolgatni a "cég" létrehozásának "miértjét", lehetséges okait. 
Ezek pedig a következő lista alapján így néznek ki:
- pénzforrások gyűjtése
- politikai befolyásra törekvés
- hazafias célú egyesületek létrehozása
- fogyasztói egyesületek
- rotary klubok és szabadkőműves páholyok támogatása
és még egy szekérderék, közelebbről nem igazán meghatározható tevékenységi lehetőség a megnevezett TEAOR szerint. 
Ebből azután lehet kedvünkre szemezgetni: 
- Vajon mi az elsődleges törekvés? Pénzbegyűjtés? Kinek-kiknek, minek, mi célból, és kik a megbízók a háttérben?!
- Információgyűjtés a befolyásolható emberek számának statisztikai meghatározása céljából?!
- Felmérés a még kicsalható szabad pénzeszközök mennyiségére vonatkozóan?
- Titkos információs fiókiroda valamely érdekcsoport  megbízásából?
- És mit keresnek itt a Rotary klubok, meg a "Szabadkőműves páholyok"?!  
- A "politikai befolyásra  törekvés" című tevékenység?! Ez vajon mit takar?!
A fentieket végiggondolva, egyre gyanúsabb kép rajzolódik ki erről a "Szövetkezet"-nek keresztelt fantomról. Ide egy nagy tapasztalattal  rendelkező és semmitől sem félő oknyomozó riporter is kevés lenne, hogy a valódi indítékokat kikutassa.    
Az egész olyan mint egy nagyon rosszízű amerikai krimiparódia, magyar módra. Azt csak halkan jegyzem meg, remélem ennek nem Andy Vajna a producere?!

Ezek után álljon itt ennek a titokzatos és "nagyívű tervekkel megálmodott szövetkezetnek" a neve és címe:

"AGNC" azaz "Alpha Genos Neo Cooperative" Gazdasági és Kereskedelmi Szolgáltató Szövetkezet.

1146. Budapest, Thökly út 174, Cégjegyzékszám: 01-02-054099, Adószám: 23835755-2-42



Gondolom az olvasónak most már tiszta képet tudtam festeni arról, miért is jelzett nekem a riasztóm.Tudtam, ez nem az én világom, és innen gyorsan elmegy akinek egy csepp esze van. 

Nem az én tisztem megítélni, ennek a "cégnek" a létjogosultságát, de hogy ez egy rettenetesen sumák csőbehúzós mocskos "játék", arra bármilyen tételben fogadni merek!

Frank Sinclaire

2013, Október 22

A tanulatlanok büszkesége....

Mire fel oly büszkék a tanulatlanok?!

A minap vitába keveredtem egy viszonylag -legalább is hozzám képest - fiatal emberrel. Legnagyobb megdöbbenésemre nagy hangon, és melldöngetve, ex katedra kijelentette, hogy akik valahol tovább tanulnak, azok nem érnek semmit. Bezzeg ő a lapátjával, a csákánnyal, a fizikai hórukk melóval, na az igen, az már valami. 
Egy orvos, egy mérnök, vagy egy egyéb értelmiségi csak "jelenthet" neki. Ő bizony ezeket az embereket mélyen lenézi, és nem is akar tanulni, és az az igazi, ha esténként a munkája végeztével bemegy a haverjaival az útba eső kocsmába, legurít jó pár korsó sört és utána félrészegen elhanyatlik odahaza a tévé előtt egy "jó kis hazai" futballmeccset nézni. 
Ez a szórakozás neki a csúcs. Na meg a "csajok".

És bármilyen szomorú, ma ez az általános hazai állapot. Ráadásul az ilyen  "gondolkodású" emberek száma az anyagi helyzet folyamatos romlásával egyenes arányban nő. Az általános elszegényedés egyenes következménye a műveletlenség növekedése, sőt mindenféle irányban csökkenő igény mutatkozik a tanulás, az általános tájékozódás, ismeretszerzés iránt. 
Már-már büszkén dicsekszenek egyesek a tanulatlanságukkal, műveletlenségükkel, bunkóságukkal. Mintha ez egyfajta érdem volna ebben a társadalomban, sőt azt ítélik el, aki valamelyest tájékozottabb, esetleg tanultabb és műveltebb ennél a sötét átlagnál. 

És most lehet megsértődni nyugodtan. 

Az idevezető utat a mindenkori médiacézárok mindenre kapható csatlósai, kiszolgálói, és a bulvárlapsztárok celebjei kövezték ki. Ők nyomták le a hétköznapok emberének torkán az eléjük vetített követendő példák semmitérő tömegét.
Ők azok, akik gonoszul és tudatosan, a mindenkori politikai szándékokat kiszolgálva előre megfontolt szándékkal hülyítették, hülyítik, és még egy jó ideig hülyíteni is fogják az átlagembereket. És az számít a műveltség netovábbjának, ha valaki ismeri a legdivatosabb slágercímeket, rappereket, előadókat, a sztárfilmszínészeket és a televízió-műsorok celebjeit, "személyiségeit". Ha valaki fel tudja sorolni az összes VV. szereplő névsorát, az már "menő", és gyorsan meghívják valamelyik tévéműsorba. Szerepelni fog a bulvárlapok hasábjain - még ha csak napokra is - és lehet dicsekedni a szomszéd bunkónak, vagy a kocsma törzsközönségének, hogy ő a Józsika milyen karriert futott be, pedig majdhogynem írni-olvasni is alig tud, könyvet meg nem is olvasott soha a "Füles évkönyvön"  kívül. Maximum óriásplakátot, mert a nagybetűket ismeri.

Ami a jövőre nézve elkeserítő, ezeknek a műveletlen, tanulatlan embereknek a jelentős része "szavazópolgár".  Ha tetszik, ha nem, nagyrészt tőlük függ, milyen országban fogunk élni a további években...! Ezeket az embereket "kilóra" meg lehet venni. Egy láda sör, egy bogrács gulyás party, egy pártízezer forint - hogy legyen mit elverni a kocsmában -  egy-két jól elsütött ígéret, és máris dől a szükséges szavazat. 

Lehet, sötéten látom a jövőt, de a mostani jelenség sok bizakodásra nem ad okot, ami a pozitív változás lehetőségét illeti. Csak remélhetem, hogy ez a sötét középkort idéző helyzet megváltoztatható. 

Frank Sinclaire

2013, Október 20.

Válasz Zoli barátomnak....

Válasz Zoli barátomnak!

Zolika barátom!

Ami a telefonbéli felháborodásod egy részét illeti, sajnos igazad van. Addig viszont, amíg az ország népességének jelentős része szinte kilátástalan nyomorban él, addig egy pár hétre való élelmiszer-adomány, egy pár hónapra elég tüzelő, egy pártízezer forint, és egyéb juttatás nagyon sokat számít a túlélésért küszködő embereknek. Ráadásul ezek a rászoruló emberek szinte teljes joggal mondhatják, hogy a politikai elitektől nem várható el, hogy az éppen aktuális választási ígéreteiket betartsák, mint ahogy nem is tartják be soha. Tehát a nélkülöző szegény emberek számára oly mindegy, kitől kapnak egy kis lehetőséget a túlélésre, csak megélhessék a holnapot, vagy a holnaputánt.A nyomor csak nyomort szül, és a távlati, építő gondolkodást nem igazán teszi lehetővé teljesen érthető okoknál fogva! 

Egy igazán nagy és lényeges változást hozó forradalmat csak a mai fiatal, még erős és tettrekész,  energikus és lehetőségekkel rendelkező fiatal, vagy legalább is fiatalabb korosztály tudna megvalósítani, ha nem lenne olyan apatikus a hazai viszonyokkal szemben, amilyen.Viszont mindenki fél megmozdulni, mert "hátha az első golyó engem talál el, és nem vagyok hősi halált haló típus", tehát ezért inkább mindenki lapít mint szar a fűben. 

Sőt, egyesek azt mondják, mozgolódjanak az öregek és a nyugdíjasok, nekik már nincs veszteni valójuk. Ha megdöglenek, nem kár értük, legalább nem kell gondoskodni róluk.

Ez a mai kis magyarországi keresztmetszet 2013-ban.

Öreg barátod: Frank Sinclaire

2013, Október 19

Gondolatok egy riport kapcsán....

Hallgatom a rádió délelőtti riportműsorát, és egy kissé elgondolkodom a hallottak felett. 

A riportalany - egy írónő - mesél a riporternek az új, most megjelent könyvéről. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a könyveknek ma nagyon fontos a hírverés, a bemutatás, így talán valaki kedvet kap annak elolvasására, vagy legalább a kézbevételére. Manapság amúgy is olyan világot élünk, amelyben már nem "divat" az olvasás. És ha mégis, általában a botránykönyvek, a celebek magánéletéről szóló pletykaízű, könyvnek nem igazán nevezhető nyomdaipari "melléktermékek" az igazán érdekes irományok az átlagemberek körében. Ezekre van vásárlói igény!.

Őket a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetem olvasóknak. Semmivel nem jobbak, mint a tévé sorozatokon csüngő, elvakított, szándékosan elhülyített képernyőfüggők. Saját értékrendjük nem alakult, alakulhatott ki, hiszen nap-nap mellett kapták és kapják a "szellemi utasítást", mit hogyan lássanak, hogyan értékeljenek, és egyáltalán mit tartsanak fontosnak. Mára kialakult egy masszív réteg, amelynek az igényszintje  nem is megy el erről a síkról, azaz síkhülye lett.

A riportban megszólaltatott írónő célközönsége valószínűsíthetően nem ebbe a körbe tartozik.
Ám ha a sejtésem nem csal, nem értem, miért kell elmagyarázni, mit hogyan  értsek, hogyan  lássak, és az egész történetnek mi a jelenkori társadalmi apropója?!
Tételezzük fel, hogy aki ma tényleg van olyan "maradi", hogy minden divatos irányzat ellenére olvasásra adja a fejét, és tud is olvasni, sőt hovatovább még meg is érti, azt amit olvas, az nem a fenti réteghez tartozik. Nem "trendi", ahogy ezt manapság a médiaszemélyiséggé avanzsált ordibátorok mondják.(hú,de utálom ezt a kifejezést)

Netalán még rendelkezik is saját önálló értékrenddel, gondolatokkal, beleérző képességgel, képzelőerővel és nem a "mindennapi betevő" bulvárlapok hasábjain élesítette elméjét. 
Tételezzük fel, hogy a T.Olvasó szellemileg nagykorú, és nem kell úton-útfélen "kitáblázni" a gondolatainak útját jelzőtáblákkal,  bízzuk rá bátran a gondolkodás,a gondolat szabadságának képességét, a "képalkotás", a fantázia lehetőségét. Szeretném, ha íróink nem akarnák a saját korlátaikkal kijelölni az én gondolatom ösvényeit, amikor olvasom egy-egy írásukat. 
Hagy döntsem el én, mit és hogyan értek, és ne akarjanak semmit túlmagyarázni. Meg belemagyarázni! 
Ne  akarjanak tévéműsor-kultúrigazgatók lenni! Van belőlük elég!     

Frank Sinclaire

2013,Október 18

Az "St. Elisabeth" fregatt potyautasai...

Dilemmák egy rehabilitációs kórházban!

Nagy örömömre immár második alkalommal lehetek az országunk egyik legszebb területén fekvő rehabilitációs szakkórház "lakója". Éspedig a Soproni Szent Erzsébet Oktató Kórház Várisi utcai rehabilitációs részlegének II. Kardiológiai osztályán kaptam lehetőséget, hogy a gyengélkedő és időnként renitenskedő szívem egy időre ismét működőképes lehessen.
A gondos orvosi kezelések, a minden irányba kiterjedő alapos vizsgálatok, a szakszerű egészségügyi gondoskodás és a gyógytornák lehetővé teszik számomra a mindennapok viszonylag zökkenőmentes életvitelét.

Magamról tudom, hogy az előző évben is ennek az eredményeként tudtam megfelelően ellátni magam, tudtam gondoskodni a napi feladataim elvégzéséről, és lévén, hogy évek óta egyedül élek, nem mindegy, mindezeket milyen szinten vagyok képes megélni. Elmondhatom, számomra hatalmas segítség volt mindaz a gondoskodás, szakmai munka, amely ezt számomra lehetővé tette. És pontosan az intézményben tapasztalt jelenségek késztettek arra, hogy bizonyos - számomra nagyon is - visszatetsző jelenségek mellett ne menjek el szó nélkül.

Előre bocsájtom, nem az intézménnyel van gondom, sokkal inkább az ide beutalt "betegekkel".
Név szerint nem akarok senkit kiemelni, pedig egy-két jelöltem akad, inkább az általános jelenségre hívom fel a figyelmet. 
Egyes beutaltak úgy viselkednek mintha valamilyen turistacsoport tagjai lennének és rájuk nézve nem kötelezőek az orvosi előírások, a  meghatározott kezelések, és az egészségi állapotuk miatt előírt étkezési szabályok. Már az rendkívül visszatetsző, hogy a kezelések helyett bevásárló körutakra és városnéző utazásokra összeszerveződött népes csoportok hagyják el időről-időre a kórház - egyébként gyönyörűen karbantartott - területét. Pedig mindezt megtehetik akkor is, ha otthon vannak, és nem az állami egészségügy jóvoltából "üdülnek".
A másik csoport - nem tudván levetkőzni rossz beidegződését - rendszeres látogatója az intézménytől pár száz méterre lévő vendéglátóipari létesítménynek, ahol esetenként alaposan felöntenek a garatra, majd óvatosan visszasunnyognak a kórházba.
Megjegyzem, a kórház bejárati portájával szemben lévő oldal kerítéslábazatán is nap-nap mellett egy csapat  "beteg"  ücsörög és világrekord mennyiségű cigarettát szív. 
Tulajdonképpen ez "előírt gyógymód a szívbetegeknek, vagy talán mégsem?!

Azokról már nem is beszélve, akik kb. százhatvanöt centiméteres magasságuk ellenére verik az egy mázsát, és minden diétás előírás ellenére, vagy a kórházi büfét rohamozzák meg az éttermi étkezések után, vagy a bevásárló hadjárataik során vásárolt nem kimondottan kalóriaszegény szerzeményeikkel növelik amúgy sem csekély súlyfeleslegüket. Pedig a rehabilitáció alatti megterhelés ezt igazán nem indokolja. És ezek a "szerencsétlen betegek" azután panaszodnak a szívükre, az ízületeikre és minden más bajuk lesz. 

Tulajdonképpen azt sem igazán értem, hogy egy ilyen hatalmas és szépen gondozott park - a kiváló levegőjével - miért nem elégséges mozgástér a gyógyulni vágyóknak?!
Hogyan tud a kezelőorvos, a nővér... a gondjaira bízott betegért felelősséget vállalni, ha abban egy szemernyi együttműködési hajlandóság sincs? Hát hogy lehet egy olyan betegre vigyázni, akinek az első útja a korcsma, aki ha már "nem szomjas", esetleg éppen beesik egy autó alá, és -ne adja isten - valami baja történik?

Ilyenkor elgondolkodom azon, vajon ezek az emberek mit szólnának ahhoz, ha valaki a szemükbe mondaná, hogy az általuk eddig végzett munka - mint az életük - egy ütet taplót  sem ér? 
Mert bizony ezek az emberek semmibe veszik az őket talpraállítani igyekvő orvosok, nővérek, gyógytornászok, dietetikusok, és a többi egészségügyben dolgozók munkáját. Tesznek rá nagy ívben, és ez enyhén szólva  is nagyfokú modortalanság, sőt egyfajta aljasság mindazokkal szemben, akik lehetővé tették az ittlétüket, egyszerűen pofátlanság azokkal az adófizetőkkel szemben akiknek a jóvoltából az állam - ha nehezen is - fenntarthatja ezeket az ezer sebből vérző egészségügyi intézményeket.

Tudom, hazánkban a szociális védőháló "kissé" lyukas, de ez nem is ennek a kérdése, ez egy nagyon egyszerűen meghatározható jelenség. Visszaélés az általánosságban állampolgári és betegbiztosítási alapon nyújtott lehetőségekkel. Valószínűleg ráférne egy alapos átdolgozás a ma alkalmazott ellátó rendszerre, de ennek hiánya nem azt jelenti, hogy az ilyen abnormitásokat szó nélkül el kell tűrnünk.
Ha a cukorbetegeket képesek vagyunk a  törvény erejével szankcionálni az esetleges helytelen életvitel miatt - amiről esetenként nem is tehetnek, mert az egészséges táplálkozás sokszor nem akarat, hanem pénz kérdése - akkor ezeket a tudatosan helytelenül viselkedő embereket vajon miért nem lehet büntetni, például a lehetőségektől való eltiltással?! Hiszen más, tényleg gyógyulni akaró valós  betegektől - akiknek igazán szükséges lenne - veszik esetleg a helyet!

Mindenesetre azt tudom, ha rajtam állna, én mindegyiket eltanácsolnám a hasonló intézetekből ha egyszer is rajtakapok egy "beteget" ilyen tevékenységek bármelyikén. 
Ezek az igazi potyautasok!
   
Fran(k)

2013, Október 08

A magyar egészségügy kicsiny furcsaságai....

Amiről most írni fogok, éppen tegnap történt Sopronban, a volt Állami Szanatóriumban a kardiológián,délután hat órakor. 

A  "főhőst" nevezzük az egyszerűség kedvéért P.Miklósnak. A többi szerepekben játszanak még: az ügyeletes orvos és az épületszárnyon lévő nővérek,valamint egy-két beteg.
A mi főhősünk tegnap délután fél kettő körül már a szanatórium és rehabilitációs intézet főbejáratától mintegy háromszáz méterre található - közismert nevén "Kiskakukk" nevű becsületsűllyesztőben  töltögette magába a nem éppen orvosi kezelésre előírt mennyiségű borfélét. A nem kevés itóka elfogyasztása   egyrészt jó nagy merészségre vallott, mert a mozgásában erősen korlátozott egyén a korábbi időkben átesett egy stroke-on.  Másrészt szívinfarktusok és egyéb halmazati betegségek miatt  egyáltalán nem lett volna szabad innia. 

A bizonytalan járása még inkább ingataggá vált a tetemes nedű benyakalása után. Derék "barátunk" - P.Miklós - ezek után  kb. fél hat és háromnegyed hat körül egy merész lendülettel nekiiramodott a nem kis kihívást jelentő háromszáz méter leküzdésének. A rehabilitációs kórház jóvoltából még segítsége is volt. Egy olyan kerekeken guruló ügyes kis segédeszköz, ami  a bottal is bizonytalanul közlekedőknek jelentős támasztékot nyújt. El van látva bevásárlókosárkával és egy kis ülőalkalmatossággal is, ha a használója elfáradt, sőt még fékberendezés is van rajta. 

Ezzel a szerkezettel felvértezve úgy gondolhatta, őt már nem érheti semmi baj, tehát - mintegy lidércfény a láp  felett -  'hősünk"elimbolygott egészen az intézmény halljában lévő felvonóig, ahol be is szállt ebbe a felvonóba. A másodikra felérve a folyosó helyett, nem tudni milyen okból, megcélozta a lefelé vezető lépcsőkart. Ez volt az egyik legkellemetlenebb jobbkanyar a kórház történetében.

Nos ekkor jött a baj. Emberünk kezében hirtelen meglódult lefelé a kis segédeszköz, és P.Miklósunkat magával rántva -ami a járásának bizonytalan volta miatt nem volt nehéz -  a drága szesztestvér hirtelen a hátsó felére tottyant a lépcső egyik fokán. És mivel a helyszín nem volt kipárnázva, alaposan megüthette az ülőgumóit, ráadásul a nemvárt esemény kellő mértékű ijedtséggel párosult. 

Valaki éppen arra járt, és riasztotta a nővéreket. Hirtelen ott termett az ügyeletes orvos is. Kérdezgette jó Miklósunkat, árulná-é el a nevét, szobájának számát, egyáltalán tudja-e hol van, stb...! Én éppen fel akartam menni  a szobámba a lépcsőházban, így bizonyos mértékig az esés utáni folyamatok akaratlan tanúja voltam, és volt szerencsém észlelni a levegőben diszkréten úszó szesz illatát. Mivel azt hiszem joggal feltételezhetem, hogy nem az orvos, vagy a nővérek fogyasztottak ilyenféle nedűt, ami ezt a tömény illatfelhőt árasztotta, kizárásos alapon ez ügyben csak a "peches artista" lehetett a kiinduló pont. 

Ezt már csak azért is joggal feltételezhetem, mert hasonló állapotban már két hete is leledzett az istenadta, csak akkor szerencséje volt és egyik betegtársa szó szerint visszacsempészte az intézetbe. Sőt, amint több betegtárstól hallottam, tavaly is volt ilyen "magánszáma".

A "szesztestvér" további sorsáról most nincs információm, de a jelenség elgondolkodtató. Az egészségügy tetemes összeget fordít a mostani, és a valamikori adófizetők pénzéből a rehabilitációs intézetek fenntartására. Orvosok, ápolónők, egyéb egészségügyi szakdolgozók, gyógytornászok és sok-sok más itt dolgozó ember áldozatkész munkájának köszönhetően betegek ezrei, tízezrei élhetnek a meglévő betegségük ellenére viszonylag stabil életet. Nem egy beteg a kezeléseknek köszönhetően élhet majdnem teljes értékű életet a még hátralévő életében. 

És van nem kevés beteg, aki összetéveszti a rehabilitációs kórházat valamiféle fakultatív programú  "SZOT" szállóval . Mintha egy társasutazás résztvevői lennének, ki-be járkálnak, fütyülnek a szakorvosok előírásaira, kint a főbejárat előtti kerítés lábazatán ülnek, mint verebek a fán, szinte eszik a cigarettát, és füstölnek, mint egy volt csepeli gyártelep. Ha túlsúly miatt diétázniok kellene, a városban bevásárolnak egy "kis ezt-azt", a büfében tömik magukba a süteményeket, és minden orvosi igyekezet ellenére növekszik a pocak, a fenék, a háj. Pedig a koszt tulajdonképpen jó, és mennyiségileg is elég, pláne ehhez a "hatalmas fizikai" megterhelést jelentő "kőtörő" munkához. Tehát nincs szükség "táplálékkiegészítésre". 
Sokan a kiírt kezelések egy részét inkább kihagyják egy jónak ígérkező bevásárlás, vagy egy környékbeli kirándulás kedvéért. Rövidre fogva ezt az írásomat, a következtetésem a fentiekből azt mondatja velem, hogy az ilyen mentalitású embereknek nincs az egészségügy szolgáltatásaiban semmi keresnivalójuk. 
Azok elől veszik el a gyógyuláshoz szükséges lehetőséget, akiknek tényleg elengedhetetlenül fontos lenne az utókezelés, akik komolyan vennék az orvosok munkáját és tényleg meggyógyulni jönnének ilyen rehabilitációs intézményekbe. 

Sopron, 2013, szeptember 29.

Frank Sinclaire

A Hold túlsó oldaláról 

Aki nem tud arabusul, az ne....

Drága jó Bibliaszakértő politikusainknak!

Az elvileg nagyon tiszteletre méltó lenne, hogy aktuális politikusaink estenként a Bibliát hívják segítségül mondandójuk alátámasztása céljából. Viszont az már nem egészen normális dolog, hogy  a Biblia szövegét és tartalmát önkényesen, a saját szájuk íze szerint csűrik-csavarják, sőt átírják kedvük és politikai céljuk elérése  érdekében. És lám, megint akadt egy "bátor kormánypárti politikus" aki ezt a nem kis feladatot magára vállalta, sőt mindezt megosztotta a nagy nyilvánossággal, hatalmas elszántsággal, sőt már-már vértanúkhoz méltó elhivatottsággal magyarázta a "tudatlanoknak" a Bibliai (ki)fordítás helyességét. Nos úgy gondolom, a Bibliaírás történetében még ekkora jelentőségű cselekedetre senki nem volt képes ezidáig. Csak halkan jegyzem meg, hogy a főpolgármester úr útmutatását követendő, átnéztem az összes rendelkezésemre álló és könyvtárakban felelhető Bibliát, de az általa megjelölt és állítása szerint "szó szerinti idézet" sehol nem találtatott. Ergo: a polgármesterek legfőbbike enyhén szólva is tévedett. Ez már annál is inkább szomorú dolog, mert ha arra gondolok, milyen a fej, akkor milyen lehet a farok?!

Arról már nem is szeretnék hosszabb fejtegetésbe bocsátkozni, hogy van egy politikai alakulat, amely elnevezése szerint skizofréniában szenved. De a névadója minden bizonnyal. 
Ez a kereszténydemokrata párt. Eddigi ismereteim szerint a keresztény hit alaptétele Isten korlátlan hatalmában, egyeduralkodásában, Isten királyságában hisz, ez a keresztény vallás alfája és omegája.  A demokrácia a démoszból képzett kifejezés, a nép hatalmát, döntéshez való jogát jelenti. Ez a két alaptézis egymásnak igencsak ellentmond, ám ez a tény sem itthon, sem másutt a politikusokat nem zavarja, lényeg az hogy jól hangozzék. Pedig ha valaki veszi a fáradtságot és végiggondolja ezt az analógiát, rögtön eszébe juthat a kis kíváncsi nyuszi és a lódarázs esete. 
Amikor a nyuszika azzal zárta le az ismerkedést,:... "Persze, tudom,anyád darázs volt,apád pedig ló!  Na menj a qrva anyádba!!!" 

Én ilyen csúnyán azért nem küldeném melegebb éghajlatra őket, de a "parasztvakítást" azért be kellene fejezni már. És nem csak itthon, de máshol is a világunkban!

Frank Sinclaire

2013, Szeptember 25

A Hold sötét oldaláról 

Kiáltás

Kiáltás a mélyből…

Halott sivatag. A szem távolba vész el.

Dermedt, sík vidék, ám ha egy pontot kitartóan nézel,

látod – mint fuldokló búcsúja,

mint utolsó intés a nemlétező emberek felé,

mint üzenet a sírból, egyetlen zavaró pontként

-         kiáltva a halotti csendben –

kézfej emelkedik az ég felé.

Látod a nyitott tenyért, munkába görcsölt ujjait,

melyekkel segélyt kérőn nyúl a végtelenbe.

A tenyér bőre, mint évezredes fa kérge.

Ezernyi ránc, bőrkeményedés, repedezett árok,

rosszul fizetett, szerszámot markoló szorítások.

Durva – érdes – selyemszaggató bőrű.

S hogy ne sértse a kényes, finom világot,

gondolatban, bársonypuhán, de egy ujjal sem érve hozzá,

simogatott  meg minden szépnek látott virágot.

Egy kéz, mely arra volt csupán jó, hogy a rászorulók,

s, az összes többi….. megkapaszkodjon benne.

Ám, ha már biztos talaj volt a lábuk alatt, s arcuk újra napfényben fürdött,

Gyorsan elengedték, és ő újra egyedül maradt a mélyben.

Ábránd volt csupán, hogy talál ő is egy őszinte kezet,

mely egy emberibb, egy jobb világba elvezet?!

Valahol Magyarisztánban.

2013-07-16. Kollányi Ferenc, f.collany@gmail.com

Napló az út végén

Napló az út végén!

Megkésett szerelmi vallomás Katámhoz!

Te már nagyon régen, még ezerkilencszázhetvenegyben elbúcsúztál a földi élettől, amikor a repülőgépetek lezuhant.

De már korábban elveszítettelek, még amikor hagytam magam rábeszélni, hogy anyám kis kolléganője elkísérjen a közértbe.

Na ez ellen keményen és határozottan tiltakoznom kellett volna. Az akkori határozatlanságomnak meg is lett azonnal a következménye. 

Te megpillantottál, köszöntünk egymásnak, és még mielőtt odaértem volna Hozzád, a „drága” kis kolléganő gyorsan belém karolt, mintha egy pár lennénk. 

Arcodról akkor lefagyott a mosoly, egy lemondó kis grimasszal elfordultál, és szótlanul mentél tovább. A kis „hölgy” önelégült vigyorral nyugtázta a történteket, és még az sem bántotta, hogy meglehetősen gorombán elzavartam magam mellől, Utánad futva, hogy megmagyarázhassam a magyarázhatatlant. Persze benned is volt annyi büszkeség, hogy legyints, és sok boldogságot kívánj.

Én pedig – mint később még oly sokszor – megint a határozatlanságom, a gyávaságom keserű levét ittam. Akkor nagyon fájt, hogy nem értetted meg a helyzetem fonákságát, de ma már belátom, Neked volt igazad, az igaz ember vállalja fel minden körülmények között a szerelmet, a barátságot, és ne a különböző szituációkra kenje a lehetetlen viselkedését.

Ez csak magyarázkodás a semmiről. Aznap a helyes cselekedet az  lett volna a részemről, hogy a kis „kolléganőt” villámgyorsan elzavarom még a megjövetele pillanatában, függetlenül attól, hogy anyámnak ez hogyan esett volna!  Hiszen tudta jól Katával meglévő kapcsolatunkat, és nem kellett volna engem egy másik – neki jobban tetsző nővel – összeboronálnia.

A fiús anyák mániája, hogy „majd én tudom, ki kell a fiamnak” jelszóval, persze a teljes jóindulat mellett, még a legszebb kapcsolatokat is képesek valamilyen furfangos módon szétrúgni. Ezzel nem anyámat akarom hibáztatni.

A hiba az enyém, nekem kellett volna nagyon határozottan és egyértelművé téve a dolgot, már az elején csírájában elfojtani a hibás anyai szándékot.  De én inkább nem vállaltam a vitát, és a kényelmesebbnek látszó utat választottam. A későbbiekben ez a magatartásom még sokszor megbosszulta magát, és most már hiába próbálok magyarázkodni, hogy minden félresikerült kapcsolatomban Téged kerestelek. Ezek már csak rosszul hangzó üres kifogások, hiszen egyszer már megtaláltuk egymást.

A széltől is óvva, féltőn szeretve, mint egy gyönyörű virágot, gondoznom kellett volna ezt a csodálatos, nyiladozó szerelmet.

A gyávaságom, az emberinek nevezett gyengeségem lett ennek a szerelemnek a veszte. És most az időm vége felé, már belátom, nem kellett volna senkiben sem keresnem Téged. Velem vagy a halálod napja,1971 óta.

Hiszen most is itt Vagy, bennem Vagy, belaktad a lelkem, Veled álmodom, Veled beszélgetek, mielőtt el tudok aludni, Veled ébredek, fészket raktál örökre a szívemben.

Nagyon szeretném, ha a „Híd” túlfelén Te várnál rám, és újra kezdhetnénk.

Kollányi Ferenc, f.collany@gmail.com

Valahol  Európában, 2013-07-29