Hallgatom a rádió délelőtti riportműsorát, és egy kissé elgondolkodom a hallottak felett.
A riportalany - egy írónő - mesél a riporternek az új, most megjelent könyvéről. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a könyveknek ma nagyon fontos a hírverés, a bemutatás, így talán valaki kedvet kap annak elolvasására, vagy legalább a kézbevételére. Manapság amúgy is olyan világot élünk, amelyben már nem "divat" az olvasás. És ha mégis, általában a botránykönyvek, a celebek magánéletéről szóló pletykaízű, könyvnek nem igazán nevezhető nyomdaipari "melléktermékek" az igazán érdekes irományok az átlagemberek körében. Ezekre van vásárlói igény!.
Őket a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetem olvasóknak. Semmivel nem jobbak, mint a tévé sorozatokon csüngő, elvakított, szándékosan elhülyített képernyőfüggők. Saját értékrendjük nem alakult, alakulhatott ki, hiszen nap-nap mellett kapták és kapják a "szellemi utasítást", mit hogyan lássanak, hogyan értékeljenek, és egyáltalán mit tartsanak fontosnak. Mára kialakult egy masszív réteg, amelynek az igényszintje nem is megy el erről a síkról, azaz síkhülye lett.
A riportban megszólaltatott írónő célközönsége valószínűsíthetően nem ebbe a körbe tartozik.
Ám ha a sejtésem nem csal, nem értem, miért kell elmagyarázni, mit hogyan értsek, hogyan lássak, és az egész történetnek mi a jelenkori társadalmi apropója?!
Tételezzük fel, hogy aki ma tényleg van olyan "maradi", hogy minden divatos irányzat ellenére olvasásra adja a fejét, és tud is olvasni, sőt hovatovább még meg is érti, azt amit olvas, az nem a fenti réteghez tartozik. Nem "trendi", ahogy ezt manapság a médiaszemélyiséggé avanzsált ordibátorok mondják.(hú,de utálom ezt a kifejezést)
Netalán még rendelkezik is saját önálló értékrenddel, gondolatokkal, beleérző képességgel, képzelőerővel és nem a "mindennapi betevő" bulvárlapok hasábjain élesítette elméjét.
Tételezzük fel, hogy a T.Olvasó szellemileg nagykorú, és nem kell úton-útfélen "kitáblázni" a gondolatainak útját jelzőtáblákkal, bízzuk rá bátran a gondolkodás,a gondolat szabadságának képességét, a "képalkotás", a fantázia lehetőségét. Szeretném, ha íróink nem akarnák a saját korlátaikkal kijelölni az én gondolatom ösvényeit, amikor olvasom egy-egy írásukat.
Hagy döntsem el én, mit és hogyan értek, és ne akarjanak semmit túlmagyarázni. Meg belemagyarázni!
Ne akarjanak tévéműsor-kultúrigazgatók lenni! Van belőlük elég!
Frank Sinclaire
2013,Október 18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése