Természettudományi kalandtúra...

Tudom, egy kissé furán hangzik ez a szó, hogy „fraktálok”,  de ma az internet és a szinte korlátlanul megszerezhető információk világában bárki viszonylag könnyen megtudhatja ennek a természettudományi jelenségnek a lényegét. Egyébként, ha a számítógépeinken például egy zenei CD-t szeretnénk meghallgatni, a monitoron különböző, színes geometriai alakzatok egymást váltó képei jelennek meg. Ennyit bevezetésül, és most kalandozzunk egy kicsivel messzebb. Tartsanak velem ezen az úton.

A léptékfüggetlen geometriai alakzatok és a társadalom hatalmi szférái kicsiben és nagyban a  matematika (  a fraktál) tükrében.

Az alapfogalom létrejötte egy német matematikus nevéhez fűződik - Karl von Weierstrass - és 1872-ig nyúlik vissza. Mai értelemben a  „farktál” meghatározás Benoit Mandelbrot matematikusnak köszönhető, aki a „The Fractal Geometry of Nature” című 1983-ban megjelentetett művében értekezik, az általa elnevezett, -  akkoriban még új – természettudományos rendről. Tulajdonképpen azért annyira nem lehet újnak nevezni, mert az alapjait egy úgynevezett Koch féle görbe rakta le, amit Helge von Koch német matematikus még 1904-ben fedezett fel.

A viszonylag könnyebb érthetőség kedvéért.

Ha geometriai alakzatra gondolunk, akkor általában az iskolában tanult euklidészi  geometria szokásos  formái – például a háromszög, vagy a vonal - jutnak az eszünkbe. A fraktál azonban egészen másfajta geometriai alakzat, olyasmi, ami tökéletesen hasonlít önmagához.  Azaz a kicsi ugyanolyan, mint a nagy, csak százszor vagy ezerszer kisebb.

Mindez hogy jön a társadalmi berendezkedések működésének párhuzamához? Az ok tulajdonképpen immár egyszerűnek tűnik, a lokális (közösségi irányítási, közigazgatási, és egyéb egységek) vezetési rendszerekben található kisebb-nagyobb anomáliák, természetüknél fogva ugyanolyanok,  mint  a nagyságrendileg sok-sok léptékkel nagyobb központi irányítási rendszerekben.  

Azaz, a nagy a kicsiben, főbb jellemzőiben hasonlít önmagára.  Mint azt egy fraktál esetében látjuk. Tehát végső soron egy helyi közösségi struktúra lényegében ugyanazokkal a jelenségekkel rendelkezik, mint az adott ország miniszterelnöksége, az egyes minisztériumok, kormányhivatalok, kisebb és nagyobb önkormányzatok, és így tovább. Ezek mind - mind a nagy rendszer leképeződései az alsóbb régiókba. Ezért, ha átlátjuk a lokális problémák halmazát, lehetőség nyílhat a nagyobb léptékű rendszer hibáinak kijavítására.

Persze, ehhez alapos mélyreható elemző vizsgálat szükséges. Természetesen a fraktálelmélet általános ismerete csak arra ad magyarázatot, és egy kis segítséget, hogy megérthessük, egy adott társadalom felső vezetésének a jellegzetességei miként tükröződnek vissza a helyi irányító szervezetekben, azaz: amilyen a kicsi nagyban, olyan a nagy kicsiben. Ez tulajdonképpen kölcsönhatás, és a jelenség természettudományos magyarázata csupán. Viszont ezzel még nem kaptunk magyarázatott arra, hogy egyes társadalmi alakzatok miért éppen úgy alakultak, amilyennek ma látjuk őket.

Pedig valószínűleg itt is érvényes a hatás-kölcsönhatás elve.  Azaz,  amilyen a kis csoportok általánosan jellemző viselkedése csoporton belül és kívül minden téren, olyanná válik e csoportok összességének nagy egésze (kormány, parlament, törvények, irányítás, stb…) is. Tulajdonképpen ez van kis léptékekben is a lokális szférákban.

De ez nem ad magyarázatott az emberi társadalmak, közösségi létformák egyes földrajzi területeken megjelenített egyedi, vagy nagy vonalakban egymáshoz hasonló, vagy esetleg éppenséggel speciális tartalmú, a többitől alapvetően eltérő kialakulására. Valószínűleg a társadalmi jellegzetességek milyensége egyrészt függ az adott területen élő egyedek gondolkodását, viselkedését erősen befolyásoló szűkebb csoportok érdekérvényesítő hatásától, másrészt az élőhely földrajzi – meteorológiai és természeti adottságaitól, valamint sok esetben a vizsgált területen kialakult vallási – életfilozófiai szokásoktól is.

Tehát sok olyan szempont befolyásolhatja a társadalmi – közösségi –filozófiai(politikai-vallási) formációk ma észlelhető megjelenési „formáját” ami csak egy adott környezetre jellemző, de a „kicsiben ugyanaz, mint a nagyban” elve akkor is igaznak látszik. Az emberi faj sokszínűsége az emberi történelem során kialakult társadalmi-közösségi-formák sokszínűségében is tetten érhető, ebből következően állíthatom, hogy a fraktáljelenség az élet minden területén jelen van, és igaz mind az emberi, mind az ember létezésétől független világra.

Egyetemes törvény.

Frank Sinclaire

2014-01-11, Visegrád-Gizellatelep

Az éremnek az ő.....

Az éremnek az ő másik oldala…
A mostani írásom a 2013, december 25.-i írásom folytatása,amikor-is a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházi tapasztalataim kapcsán próbálom a mai idős emberek jellemzőnek tekinthető viselkedését, annak lehetséges okait  próbálom megfejteni, megérteni és megértetni. Ahogy most látom,nem lesz egyszerű feladat.

Az akkori írásomban két csoportra osztottam fel -önkényesen - a mai időskorúakat. 
Mint nagy családi közösségben élő embereket az egyik csoportba, és mint egyedül élő, önellátó és önálló életvitelt folytató, de távolról sem magányos embereket a másik csoportba.
Alapvetésként vettem, hogy az  ebből eredő személyes körülmények nagyban befolyásolhatják az egyének viselkedését egymás, és egy adott környezet "közössége" iránt. Már amennyiben egy ilyen helyen, mint most is,(kórház) egyáltalán kialakulhat egy viszonylag normális emberi közösség. 

A tapasztalatom ezen a téren igen vegyes. Éppen ezért teszem fel oly sokszor magamnak a kérdést, az idős emberek mennyivel különbek az általuk oly sokszor bírált fiataloknál? Vannak kis csoportok, különálló "baráti" összeállások, ahány szoba,annyi különvélemény, annyi klikk, annyi párt. Mintha az országunk mai totálképét látnám kicsiben.

Ez a  fraktáleffektus; a legkisebb magán hordozza a legnagyobb összes lényeges jegyét.

Tulajdonképpen senki nincs igazán tekintettel senkire, mindenki a saját kisebb-nagyobb bajával van elfoglalva. Most tarthatnék itt egy felsorolást, leírhatnám, hogy az egymás iránti empátiahiány mikben nyilvánul meg, de ennek ezer kisebb-nagyobb jelét nem sorolom fel. Aki járt már ilyen helyen, vagy eltöltött jó pár szolgálati évet az egészségügy eme szegletében, az tudja, miről beszélek, aki még nem járt itt, csak esetleg látogatóban, annak javaslom,töltsön közöttük pár évet, és rájön, hogy ez a "csecsemő bosszúja"  című végtelenített műsorfolyam, felnőtt kiadása.
A segítőszándék tettek helyett megáll a sajnálkozás szintjén, és az esetleg bajbajutott betegtárs elesése, vagy bármilyen problémája, amin egy kis jóakarattal segíteni lehetne, maximum "nézőtéri" szenzációt jelent, és egy párnapos beszédtémát. Általában ez a szomorú mindennapos valóság. Amit a mai öregek a mai fiataloktól elvárnak, azt egymással szemben nem alkalmazzák. És sajnos általában önzőek, csak saját magukra vannak tekintettel, a saját érdekeik a fontosak, és nem tisztelik egymást sem. 

Meg azokat sem, akik a gyógyulásuk érdekében oly sokat dolgoznak.
Amikor az orvosra, az ápolónőre, a kórházi személyzet bármely tagjára rámosolyognak, hát abban a mosolyban az esetek többségében semmi őszinteség nincs. Tettetett műmosoly, ami sok esetben a többi betegtársnak szól: Látjátok?  Én jóban vagyok velük, engem másképpen kezelnek, én kivételes vagyok, stb...! És sokan azt hiszik, a paraszolvencia bármely formája már bizonyos előjogokat biztosít a számukra.

Visszatérve a tiszteletre, ez a gesztus nem életkorfüggő. Egy fiatalt és egy idősebbet ugyanúgy lehet tisztelni a tetteiért, és ugyanúgy lehet nem-tisztelni a szándékosan elkövetett hibás cselekedeteiért. 
Nem az a fontos, honnan jöttél, az a fontos merre tartasz. Ez egy régi igazság. 

Hogy a mai öregek, öregebbek körében ez a - nem mindenkire vonatkozó -   negatív vonás egyfajta kivetülése a meglévő középeurópai össztársadalmi problémák jellemzőinek, az a mai különböző korosztályokban és közösségi életformákban tetten érhető  morális-erkölcsi értékválság következménye. De ez a "ma", ez a morális-erkölcsi értékinfláció már idestova hatvannégy-hatvanöt éve folyamatosan egyre romló értéket mutat. Ez most már sajnos egy valódi Hungarikum!

Én arra a következtetésre jutottam, hogy ez a nagyon heterogén és meghatározhatatlan "színű" kép nem feltétlenül az egyes ember miatt alakult ki, bár a tevőleges részvétel tagadhatatlan. Mégis  ennek a helyzetnek a kialakulásában szerintem a legnagyobb és legmeghatározóbb szerepe az instabil, kiszámíthatalan és ezáltal rendkívül megbízhatatlan, nem időtálló értékrendeket kreáló politikusainknak van. Meglátásom szerint az országban minden szinten észlelhető szakadások - család, baráti kör, társadalmi osztályok, tagozódások, nemzetiségek közötti ellentétek szítása  - felelősei, a felelőtlen hatalmi harcot folytató, hitelüket vesztett politikusok, illetve ennek a végtelenül groteszk bábszínháznak a marionett figurái.

Tulajdonképpen nem sikerült igazán generális, teljes értékű ok-okozati felismerésekre szert tennem, és bevallom, az olvasóval szemben erős lelkiismeret furdalást érzek, mert a gordiuszi csomót nem tudtam megoldani, csak lazítani sikerült, talán. A végső okfejtéseimben úgy érzem, van némi igazság,ám még nagyon sok egyéni példát kell ahhoz áttanulmányoznom, sok személyes beszélgetés tanulságát kell még feldolgoznom ahhoz, hogy viszonylag megbízható, hitelesnek elfogadható eredményre juthassak, amit megoszthatok önökkel is nyugodt lelkiismerettel.
Azon leszek, hogy ez megvalósúlhasson.

Frank Sinclaire

2014, január 09,
Visegrád-Gizellatelep szakkórház