Ez lenne a jövő képe?

Miért nem fogy a KÖNYV…..?

Tulajdonképpen a krimiken és a fantasy –horror könyveken kívül sem irodalmi, sem természettudományi, sem útleírási könyveket nem igazán lehet eladni…..mert a „művelt” középosztály drágának tartja őket! Pedig, ha utánaszámolok, mennyit költenek a napi betevő bulvársajtóikra, rendkívül fontos pletykalapokra és az aktuális celebek „kulcslyukain” kukkoló szennylapokra, ledöbbenek. Ezek a sajtótermékek egy átlagosan „műveltnek” tekintett, anyagi szempontból középosztályhoz sorolható rétegnek havonta tízezer forintot is elérő költséget jelentetnek.

Ekkora összegből már három-négy szellemileg is értéket hordozó könyvet vehetnének, de azt olvasni, azon gondolkodni kell, esetleg még ismereteket is lehet belőle meríteni.

Persze ez nem instant leves, egy pohár forró víz, és az isten sem tudja miféle por keveréke. Igen, itt valamiféle szellemi táplálékról van szó, amit nem egy leves- vagy "három az egyben" kávépor módjára egy perc alatt lehajtunk. Meg kell mozgatni az agysejteket – már akinek van – és az esetleg valamiféle agymunkával jár. Ez bizony már tényleg meghaladja a középréteg lehetőségeit.

De mint az egy napjainkban egyetemisták – a jövő értelmiségiei - körében készült riportfilmből kiderült, bizony a műveltség itt is súlyosan hiányos. Ráadásul egyes riportalanyok nem átallottak perrel fenyegetőzni, ha a riport készítői  egyes válaszadók  orbitális baromságait le merik adni a műsorukban! Az nem keltett bennük szégyenérzetet, hogy tudatlanságuk, felsőfokú tanulmányaik ellenére egetverők, bezzeg a személyiségi jogaikat sértve érezték.

Hát nekem viszont jogom van az adóforintjaimból oktatott egyetemi-főiskolai hallgatóktól, a jövő vezető közgazdászaitól, gazdasági szakembereitől, orvosaitól elvárni, hogy a műveletlenségük és nagyképű mostani mivoltjuk miatt ne kelljen szégyenkeznem, hogy a jövő orvosai a vakbelem helyett tévedésből ne a heréimtől szabadítsanak meg , és a jövő közgazdászai ne a soha be nem igazolódó „pénzügyi-gazdasági” jóslataikkal hülyítsenek, a jövő mérnökei ne a kerék négyszögesítésén „gondolkodjanak”. Talán tanulják meg mindazokat a tudnivalóikat, amiket jobb sorsra érdemes oktatóik megpróbálnak a fejükbe tölteni – ha van még ott hely a legközelebbi buliprogramok mellett – mert ma ez látszik kitölteni a koponyájukban az agyak helyén lévő hatalmas űrt!

De amint egyre szomorúbban tapasztalom, ma az elektronikus médiáktól a sajtóterméknek nevezett szennylapokig, bulvárújságokig, minden egy életérzést igyekszik a nagyérdemű fejébe sulykolni: egyszer élünk és nem a minőség, hanem a mennyiség – az egy főre jutó agysejtkárosító bulik mennyisége – a fontos. Minél felszínesebb, értéktelenebb  és sekélyesebb az egész, annál jobban érzik magukat ebben a szellemi mocsárban.  Ráadásul az elektromos média boszorkánykonyhája következetesen gondoskodik a szellemi értéktelenség folyamatossá ételéről.

Csak néhány ezek közül: VV 6, Édes Élet, Győzike show, Hajdú Péter talkshow, Teleregényeink sora, valamint ugyanebből a műfajból,  a romantikusnak szánt Dél amerikai bohózatok regimentje a  délelőttönként unatkozó nagyságos asszonyoknak és kismamáknak. Ezek mind-mind egy fontos feladatot töltenek be: el kell terelni az átlagfogyasztó figyelmét mindarról, ami az életét negatívan befolyásolhatja. Ne foglalkozzon lényeges dolgokkal, csak azokra figyeljen, amiket adagolunk nekik, de azt egyék is meg szépen. És az öregektől a fiatal célközönségig mindenki csámcsogva, nyálát csorgatva szopogatja is a „felejtsünk el mindent” mézesmadzagját!    

Ami roppant elszomorító,  az a várható jövő nem túl biztató képe.  Ezek a fiatalok fogják az utánunk keletkező űrt betölteni, és minden félműveltségük, sőt elrettentően hatalmas tájékozatlanságuk ellenére úgy érzik, akit-amit ők nem ismernek, az szerintük nincs is, azt tudni sem érdemes. A buta, műveletlen emberek „kivagyiságával” osztják az észt azoknak is, akiktől inkább tanulniok kellene. És még csak azt sem lehet mondani, hogy ezt a szellemi hiányt esetleg otthonról hozták, hiszen sok esetben anyagilag, egzisztenciálisan úgynevezett jó polgári család tagjai.

És a figyelemelterelő biznisz egy másik példájáról is essék szó, ne csak a szokványos – közszájon forgó bulvárszennyirodalomról  beszéljünk, mert van egy-két ennél még veszélyesebb,  kultúrálarcba bújtatott értelmiséginek tűnő sajtótermék is. Az már csak hab a tortán, hogy vannak olyan sajtókiadványok, melyek tulajdonképpen a megtévesztésig szellemi értékhordozók, ám a sorok között olvasni is képes ember, hamar rádöbben: csalárd és rendkívül rafinált módon – a szakmai teljesítmény leple alatt – az egyébként igényes kiállítású havilap tulajdonképpen egy szűk réteg önreklámozó belterjes divatlapja.

Ma a Magyarországi városokban az átlagos lakások 50-60 m2 alapterületűek mellékhelységekkel együtt, és átlagosan négy fő lakik ekkora területen. Ma Magyarországon az Európai Unió normatívája szerint a lakosság népsűrűsége az ideális norma fölött van. Ezzel szemben a nívós havilap, illetve magazin oldalain csupa olyan sokszor nívódíjas  házak, nyaralók, frekventált magyarországi helyeken található villák láthatóak luxuskivitelben, ahol többségében egy kéttagú, ritkábban négytagú, sőt még ritkábban egy  komplett többgenerációs lakóközösség él, a jelek szerint a hazai életszínvonalat sokszorosan meghaladó szinten. Ez lehet, egy megérdemelt jóléti többlet, ám a tapasztalatok alapján ezek az „érdemek” elsősorban egy politikai, vagy szűk gazdasági érdekcsoporthoz tartozásnak az elismerését jelentik. Ezért merem leírni, hogy ez  - az egyébként színvonalas -  havilap  egy életformai és hovatartozási divatmagazin. Szándékosan  nem írom le a sajtótermék nevét, aki már olvasta ezt a lapot, tudja melyikről van szó!

Frank Sinclaire

2014-04-27

Az emberi természetben létezik egyenes?

Az élet kanyargós természetrajza

Valaha – egy pár évvel ezelőtt volt egy ember. Abba az utcába költöztek a családjával. ahol akkoriban én is laktam egy valamikori barátnőmmel, aki tulajdonképpen az idő tájt már csak a hölgy volt, akit ismertem, és akivel - minden előzmény ellenére  - baráti kapcsolatban voltam.   

Nos  ennek az akkor már csak barátnőnek a cégén keresztül egy másik – cégnek lettem az építésvezetője, azaz én ledolgoztam ebben a munkakörömben sokszor napi tíz-tizenkét órát, a barátnő cége leszámlázott a munkám után havi kétszáz - kétszáznegyven ezret tisztán négy éven keresztül..

Ez bizony az eltelt időszak alatt tisztán tízmilliót hozott a  barátnőm cégének Elvileg viszonylag jól kerestem, az építőipari cégben is egyre jobban elismerték a hozzáértésemet és a munkámat. Viszont annyi zsebpénzem sem volt, hogy vegyek magamnak egy  csomag cigarettát, mivel akkor még erős dohányosnak számítottam. Sőt, még a napi reggelimet-ebédemet sem tudtam megvenni. Általában az volt ezekre a válasz:”- keress többet, vagy ügyeskedj és akkor lesz rá neked is!”  BKV bérletem sem volt: „- minek az neked, az utcabeli barátod reggel bevisz, este meg hazahoz”! 

Csak akkor volt a saját számlámon egy kis pénz, amikor vidéki kiküldetésben dolgoztam hónapokig. Ilyenkor volt huszonöt-harminc ezer, amit havonta átutalt, hogy tudjak valamit enni, mert az ottléteim alatt önellátó voltam, tehát ilyenkor havonta ennyi jutott élelemre, gyógyszerre, cigarettára. Egyébként én az általam megdolgozott pénzből nem sokat láttam.”:- mit akarsz, itt laksz,kapsz vacsorát, fürdesz,tévézhetsz, használod a gázt, az áramot, a vizet”!  Tényleg ez így volt, de havi kétszáznegyven-ezerért akár panzióban is lakhattam volna, vagy egy első osztályú albérletben.    

Sokszor az utcabéli barátom adott cigarettát, vagy délután, illetve este  egy megmaradt szendvicset, amit a felesége pakolt neki minden nap. 
Szóval tulajdonképpen nagyon barátinak volt mondható a kapcsolatunk. Sokszor meg is jegyezte, hogy ő  az én helyemben már régen itt hagyta volna a barátnőmet. De azt sem ő, sem a felesége nem tudta, tulajdonképpen a barátnő cégén keresztül  - mint egy kikölcsönzött-kiközvetített munkaerő – jutottam az akkori munkámhoz, ahol az öregségi nyugdíjba vonulásomig közmegbecsülésnek örvendve dolgoztam. 

Mikor eljött az öregségi nyugdíjaztatásom, kiderült, hogy egy-két előzőleg alkalmazott cégem be sem jelentett, így ezek az időszakok elvesztek, mert az ominózus cégek jogutód nélkül megszűntek. És hogy még sötétebb legyen a jövőm, tizenhat év után – mert akkor váltunk el az utolsó feleségemtől megegyezéssel – volt nejem úgy gondolta, megegyezés ide vagy oda, ő bizony utólag beperel gyerektartásért, lévén volt két közös gyermekünk, akik immáron húszon is túl vannak. És nehogy jól érezzem magam, a gyermektartást visszamenőleges hatállyal kérte, amit a T.Bíróság meg is ítélt a javára, így a nyugdíjam ötven százalékát rögvest le is fogták, és fogják mind a mai napig. 

Ennek következtében én egy senkiházi éhenkórász lettem, aki nemkívánatos nyűg a barátnőm és egyszem gyermeke számára. Most már nemhogy elköltözhettem, de ultimátumot kaptam: volt két napom arra, hogy kevéske holmimmal egy számomra is elérhető költségű albérletet kerítsek a fejem fölé, az előtte tisztán „hazaadott” tízmillió már régen nem számított. 

Szerencsém volt, két nap alatt, egy kis segítséggel sikerült egy kb. négy négyzetméteres „lakosztályt” találnom. Wc hátul az udvarban, víz a kerti csapról, mosakodás francia módi – a’la lavoire, kétlapos PB gáztűzhely, és a csúcs: egy radiátor, ami még ezt a „hatalmas” hodályt sem volt képes kifűteni. Bizony a kemény téli hónapokban olykor nem volt ritka, hogy a hőmérő higanyszála még a nyolc fokot sem érte el. 

Csak közbevetőleg említem meg, mára lényegesen javult a helyzet, de az ott töltött két év az ízületeimet kissé megviselte. 

De kanyarodjunk  vissza az élet sajátos kanyartechnikájához.

Az előzőekben említett – akkoriban barátomnak hitt – utcabéli ismerősöm, aki reggel vitt, este hozott, már ha Budapesten dolgoztam éppen, amióta sajátságos módon elhagyni kényszerültem az előző lakhelyemet, nem is ismer meg. De azzal a hölggyel, akivel kapcsolatban mindig megemlítette, hogy ő bizony úgy faképnél hagyná,ahogy illik, nos az illető hölggyel mostanság baráti kapcsolatban van, olyannyira, hogy  pénzügyi tranzakcióikat közösen beszélik meg. 

De mindettől függetlenül, ha az illető hölgynek valamiért szüksége van éppen az én közreműködésemre, hát megtalál, de számára nem túl előnyös, ha az ismerősei előtt itt ebben a házban mutatkozom – véleménye szerint nem vagyok szalonképes -   és sajnos én is egyre kényelmetlenebbül érzem magam ebben az „akaszd le a szögről, ha kell valamire egy melós ” szerepben. 

Úgy érzem magam, mint egy közmunkás a Felcsúti polgármester kegyelméből.

Nagyon sokszor, már-már túl sokszor érzem ittlétemkor egy-két telefonbeszélgetése alkalmával, hogy a szinte rejtjeles beszédstílusával szinte érezteti velem, hogy ugyan kell valamiért - leginkább az elvégzendő feladatokért, illetve a különböző kényelmi kérései teljesítése okán - de a magánügyei zavartalan lebonyolíthatósága miatt, az ittlétem kitudódása kellemetlen számára. Ilyenkor egy kissé indulatosan gondolok arra, hogy ezeket a tőlem elvárt tevékenységeket miért nem a "kulturált és jólszituált ismerőseivel" végezteti el. Vagy ezeknek a nagyrabecsült  úriembereknek ez túl alantas tevékenység lenne? 

És ekkor mindig eszembe villan a sokszor emlegetett mondása, ami tulajdonképpen az életfelfogása:" - mindenkit arra kell használni, amire való".....szerinte. Már csak az a kérdés, hogy ő milyen alapon sorolja be az embereket az általa elképzelt rangsorba, honnan veszi a bátorságot, hogy másokat - akik esetleg nem tudnak vele a roppant lényeges tévé sorozatokról és egyéb semmitmondó dolgokról órák hosszat, az ő szóhasználatával élve, csicseregni - azokat a szerinte, az unalmas - semmi emberek közé sorolja. Míg a szerinte kultúremberek élénken érdeklődnek ezen témák iránt, velük lehet csicseregni a cserebogarak hallhatatlanságáról és a legújabb celebpletykákról, de  a filozófia, a történelem, a természettudomány, a gondolkodás csak egy felesleges időtöltés, ha annak nincs megfogható anyagi haszna számukra.

Pedig én  - bármilyen egzisztenciális helyzetben is vagyok – nagyon szívesen segítek bárkinek, ha alkalmas vagyok rá, bár egészségi állapotom enyhén szólva is a béka feneke alatt van két ásónyommal. És ez vonatkozik a volt barátnőmre is, bár a „nagy” arcából kissé visszavehetne. És bár az egyéni szerencséje folytán kedvező anyagi helyzetben van most, ez sajnos a  személyes attitűdjeinek nem vált a javára. Csak remélni merem, az ő érdekében, hogy nem a név előtti „légypiszok”, vagy az anyagilag egy brancshoz tartozás fogja meghatározni az emberekhez való viszonyát. 

Mert ha igen, akkor én baráti viszony ide-vagy oda, inkább kerülök egy nagyot, és átmegyek a "másik oldalra", mert nálam az ember értékét nem az anyagi értékeinek összessége, hanem az a tulajdonsága határozza meg, amit pénzzel,bankbetéttel, arannyal nem lehet meghatározni. Mert az igazi érték a lélekben, és a gondolatokban van, de ennek csak nagyon felszínes és csekély és igen színpadias megmutatkozását    látom az ő esetében.

Azt a zsigereimben érzem, hogy a fentiek egyenesen vezetnek arra az útra, amely előbb-vagy utóbb véglegesen a hátam mögött hagyja ezt a sehová nem vezető korszakot, és életemnek ezt a negatív szakaszát örök időkre eltemeti. 
Ez az én "nem kultúremberi" természetemből fakadó  "egyenes út", csak elég sok kitérővel tarkítva 

Frank Sinclaire

2014-04-24

Kommentár a Kettős Mércéhez

Tulajdonképpen a Karinthy idézet telitalálat a mai "belpolitikai" helyzet jellemzésére. És bizony így is van. Amikor egy-egy belhatalmi harc nem úgy alakul, ahogy azt a szekértáborparancsnokok megálmodták, rögtön keresünk valami kifogást. 

Ezek egyik bevált módszere,hogy az úgymond tanulatlan,vagy kevésbé tanult, vagy főiskolát és egyetemet nem végzett emberek tízezreit okoljuk egy "politikai"sikertelenség okán. Pedig ők semmiről nem tehetnek jobban, mint bármelyik kispolgár,vagy fanyalgó, magát értelmiséginek nevező ember. Ők is szeretnének legalább viszonylag emberi körülmények között élni. Legalább egy nap egyszer meleg ételt enni, vagy legalább a kicsinyeiknek vinni. 

A fénykép nem hazudik, ezek a szerencsétlenek nem a milliós lottónyereményért állnak sorba, hanem élelemért. És az aki eddig a jósorsának köszönhetően elkerülte eddig az ő sorsukat, ne nagyon fanyalogjon.

 Van közöttük nem kevés, aki onnan került ide, ahol most még a "jó polgárok" ülnek. Ezek a szerencsétlen emberek, három és félmilliónyian, a világválságnak és a hazai gazdaságpolitikának az "áldásos" tevékenysége folytán kerültek zömmel ebbe a lehetetlen helyzetbe. De ha a "fekete vidék" lakóinak helyzetét nézem, hát :az is jellemző erre az évszázados magyar tehetetlenkedésre; - amikor elveszem tőlük a munkalehetőséget - gazdasági okokra hivatkozva - és arra szoktatom őket, éljenek segélyből. És amikor már megszokták ezt a helyzetet, az orrukra dörgölöm a munka nélküli jövedelemszerzés etikátlan voltát. 

De menjünk egy kicsit még tovább; - kíváncsi volnék arra, hogy a nemszavazó 3,9 millió szavazásra egyébként jogosult  polgártársunk közül, vajon hány viszonylagos anyagi biztonságban élő egyént találnék. A fene kíváncsi, ki-kire szavazott, az érdekel, ki miért nem emelte fel a kövér fenekét vasárnap -06-án - a karosszékből. Mert utólag lehet ám okosakat kommentelni a facebbok oldalain egy-egy észrevétel kapcsán, de beállni a fényképen is látható, ételre várók közé, meghallgatni őket, vajon miről is beszélnek,vagy legalább odaállni valamelyik karitatív szervezet önkéntesei közé, és ételosztás közben az emberek szemébe nézni, látni a tekintetükben a nem látható, szinte bizonyosan bizonytalan  jövőt,  nem lehet túl kellemes érzés.

Ilyenkor el lehet gondolkodni a sors forgandóságán, de a végeláthatatlan sorokat látva, inkább a sorstalanság, a kiúttalanság üti szíven az arra érzékeny embereket. 

És tudjuk, van a lejtőnek egy olyan mély pontja,ahonnan csak nagyon-nagyon keveseknek sikerült legalább az alsó középosztályig felküzdenie magát némi segítséggel és sok-sok szerencsével. 

Ilyenkor ezt az embert szárnyára kapja egy ideig a sajtó, és mutogatják, mint egy cirkuszi attrakciót. 

Előkerülnek rögtön az ügyeletes megmondó pártemberek;- Íme emberek:- aki küzd és akar,az mindent elérhet, persze a mi segítségünkkel. Aki velünk együtt fújja, azt bevesszük a buliba, azt  bevisszük az Ígéret Földjére.......Legalább is a választásokig! 

Hát csoda,hogy sok száz év rossz tapasztalata után mesélhet bárki az Ígéret Földjéről? Akkor sem fogjuk elhinni, amikor tényleg az orrunk előtt lesz a tejjel-mézzel folyó Kánaán és talán még ihatunk is belőle!  

Persze már több ezer éve ismert a "politikának" nevezett szemfényvesztő szélhámia  természetrajza; - egy viszonylag kicsiny egyedszámú csoport furmányos emberei kitalálnak egy ideológiát, amit egy új világnézeti filozófiának keresztelnek el, és megmagyarázzák a népnek - az Istenadta népnek - miért lesz az jó mindenkinek, ha őket hatalmazzák fel a "hajó" kormányzására. 

Na jó, talán nem mindenkinek, de a haveroknak biztosan! 

Hát ezt a parasztvakítást hívják  politikának, sőt egyetemen tanítják,doktorálni lehet belőle és elkeresztelték politológiának. Ez a legnagyobb abszurd a világon. 

Frank Sinclaire

2014. 04. 22.

Egy kis abszurd.....a politikáról,ahogy még senki nem beszélt róla

Megpróbálom értelmezni a politikát…

Sok szót nem érdemes rá vesztegetni. Ha a lényeget akarom röviden elmondani, a történet dióhéjban;

A kisebb létszámú csoport egy pár „ideológusa” megmagyarázza a jóval több egyedszámú tömegnek, miért is kell a népképviselet jogát és ezzel együtt a korlátlan vezetői hatalmat a kisebbséget képviselő „ideológusok” kezébe adni.

Hát azért, mert az a választási ígéretek szerint mindenkinek nagyon jó lesz (vagy nem), de a kisebbségnek egészen biztosan. 

És a nép, az „Istenadta nép” felhatalmazásával korlátlanul tudja érvényesíteni a saját gazdasági és ideológiai érdekeit a kisebb csoport, a nagyobb rovására, tulajdonképpen rabszolgaként alkalmazva őket.

Ez csak azért lehetséges, mert a tömeg heterogén halmaz. Arctalan, és egységes érdek érvényesítésére alkalmatlan, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a tömeg annyi arcból, érdekből, kívánságból áll, ahány egyed alkotja a tömeget. Tehát különböző befolyásolható csoportokra bontható, és mindig tele van gyenge láncszemekkel, illetve nem is alkotnak egységes láncot.

Ezért tud már hosszú történelmi évek óta működni az „Oszd meg és uralkodj” nevű hatalmi társasjáték.

Frank Sinclaire

2014, Április 19.