Dilemmák egy rehabilitációs kórházban!
Nagy örömömre immár második alkalommal lehetek az országunk egyik legszebb területén fekvő rehabilitációs szakkórház "lakója". Éspedig a Soproni Szent Erzsébet Oktató Kórház Várisi utcai rehabilitációs részlegének II. Kardiológiai osztályán kaptam lehetőséget, hogy a gyengélkedő és időnként renitenskedő szívem egy időre ismét működőképes lehessen.
A gondos orvosi kezelések, a minden irányba kiterjedő alapos vizsgálatok, a szakszerű egészségügyi gondoskodás és a gyógytornák lehetővé teszik számomra a mindennapok viszonylag zökkenőmentes életvitelét.
Magamról tudom, hogy az előző évben is ennek az eredményeként tudtam megfelelően ellátni magam, tudtam gondoskodni a napi feladataim elvégzéséről, és lévén, hogy évek óta egyedül élek, nem mindegy, mindezeket milyen szinten vagyok képes megélni. Elmondhatom, számomra hatalmas segítség volt mindaz a gondoskodás, szakmai munka, amely ezt számomra lehetővé tette. És pontosan az intézményben tapasztalt jelenségek késztettek arra, hogy bizonyos - számomra nagyon is - visszatetsző jelenségek mellett ne menjek el szó nélkül.
Előre bocsájtom, nem az intézménnyel van gondom, sokkal inkább az ide beutalt "betegekkel".
Név szerint nem akarok senkit kiemelni, pedig egy-két jelöltem akad, inkább az általános jelenségre hívom fel a figyelmet.
Egyes beutaltak úgy viselkednek mintha valamilyen turistacsoport tagjai lennének és rájuk nézve nem kötelezőek az orvosi előírások, a meghatározott kezelések, és az egészségi állapotuk miatt előírt étkezési szabályok. Már az rendkívül visszatetsző, hogy a kezelések helyett bevásárló körutakra és városnéző utazásokra összeszerveződött népes csoportok hagyják el időről-időre a kórház - egyébként gyönyörűen karbantartott - területét. Pedig mindezt megtehetik akkor is, ha otthon vannak, és nem az állami egészségügy jóvoltából "üdülnek".
A másik csoport - nem tudván levetkőzni rossz beidegződését - rendszeres látogatója az intézménytől pár száz méterre lévő vendéglátóipari létesítménynek, ahol esetenként alaposan felöntenek a garatra, majd óvatosan visszasunnyognak a kórházba.
Megjegyzem, a kórház bejárati portájával szemben lévő oldal kerítéslábazatán is nap-nap mellett egy csapat "beteg" ücsörög és világrekord mennyiségű cigarettát szív.
Tulajdonképpen ez "előírt gyógymód a szívbetegeknek, vagy talán mégsem?!
Azokról már nem is beszélve, akik kb. százhatvanöt centiméteres magasságuk ellenére verik az egy mázsát, és minden diétás előírás ellenére, vagy a kórházi büfét rohamozzák meg az éttermi étkezések után, vagy a bevásárló hadjárataik során vásárolt nem kimondottan kalóriaszegény szerzeményeikkel növelik amúgy sem csekély súlyfeleslegüket. Pedig a rehabilitáció alatti megterhelés ezt igazán nem indokolja. És ezek a "szerencsétlen betegek" azután panaszodnak a szívükre, az ízületeikre és minden más bajuk lesz.
Tulajdonképpen azt sem igazán értem, hogy egy ilyen hatalmas és szépen gondozott park - a kiváló levegőjével - miért nem elégséges mozgástér a gyógyulni vágyóknak?!
Hogyan tud a kezelőorvos, a nővér... a gondjaira bízott betegért felelősséget vállalni, ha abban egy szemernyi együttműködési hajlandóság sincs? Hát hogy lehet egy olyan betegre vigyázni, akinek az első útja a korcsma, aki ha már "nem szomjas", esetleg éppen beesik egy autó alá, és -ne adja isten - valami baja történik?
Ilyenkor elgondolkodom azon, vajon ezek az emberek mit szólnának ahhoz, ha valaki a szemükbe mondaná, hogy az általuk eddig végzett munka - mint az életük - egy ütet taplót sem ér?
Mert bizony ezek az emberek semmibe veszik az őket talpraállítani igyekvő orvosok, nővérek, gyógytornászok, dietetikusok, és a többi egészségügyben dolgozók munkáját. Tesznek rá nagy ívben, és ez enyhén szólva is nagyfokú modortalanság, sőt egyfajta aljasság mindazokkal szemben, akik lehetővé tették az ittlétüket, egyszerűen pofátlanság azokkal az adófizetőkkel szemben akiknek a jóvoltából az állam - ha nehezen is - fenntarthatja ezeket az ezer sebből vérző egészségügyi intézményeket.
Tudom, hazánkban a szociális védőháló "kissé" lyukas, de ez nem is ennek a kérdése, ez egy nagyon egyszerűen meghatározható jelenség. Visszaélés az általánosságban állampolgári és betegbiztosítási alapon nyújtott lehetőségekkel. Valószínűleg ráférne egy alapos átdolgozás a ma alkalmazott ellátó rendszerre, de ennek hiánya nem azt jelenti, hogy az ilyen abnormitásokat szó nélkül el kell tűrnünk.
Ha a cukorbetegeket képesek vagyunk a törvény erejével szankcionálni az esetleges helytelen életvitel miatt - amiről esetenként nem is tehetnek, mert az egészséges táplálkozás sokszor nem akarat, hanem pénz kérdése - akkor ezeket a tudatosan helytelenül viselkedő embereket vajon miért nem lehet büntetni, például a lehetőségektől való eltiltással?! Hiszen más, tényleg gyógyulni akaró valós betegektől - akiknek igazán szükséges lenne - veszik esetleg a helyet!
Mindenesetre azt tudom, ha rajtam állna, én mindegyiket eltanácsolnám a hasonló intézetekből ha egyszer is rajtakapok egy "beteget" ilyen tevékenységek bármelyikén.
Ezek az igazi potyautasok!
Fran(k)
2013, Október 08
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése