Úgy hozta a jósorsom, hogy a reumatológus kezelőorvosom a vizsgálat után három nappal felhívott telefonon, és nagy örömömre közölte, e hó hatodikán - pénteken - sok szeretettel vár az egyik legszebb helyen lévő mozgásszervi rehabilitációs szakkórházban. A jó hír tulajdonképpen váratlanul ért, mert én csak a hónap második felére mertem számolni a lehetőséggel.
Így most felgyorsultak az előkészületi események. Elstartoltam a háziorvosomhoz, akit megkértem, rendeljen nekem egy betegszállítást a jeles napra. A betegszállító cég diszpécsere még meg is kérdezte, milyen korán jöhetnek értem? Akár hajnali négykor is, válaszoltam és megadtam a privát telefonszámomat is, ha netán valami probléma adódna, tudjanak értesíteni.
Ezek után nekiláttam otthon kimosni a kórházba behozni szánt fehérneműimet, pólókat, melegítőmet, zoknikat, stb....! Majd megszárítottam, kivasaltam, összehajtogattam,és a meleg holmikat is melléjük tettem - elvégre tél van már - tornacipőt, papucsot, a vízi-tornához kellő felszerelést, a szükségesnek tartott tisztálkodási eszközöket, na meg az elmaradhatatlan laptopomat, tehát mindent becsomagoltam csütörtök este, és korán lefeküdtem, mert korán is szándékoztam másnap kelni, nehogy rám kelljen várniok a betegszállítóknak.
Annak rendje és módja szerint fel is keltem fél hatkor, mert mozgásomban egy kissé korlátozott lévén, a normálisnál kissé több időbe telik, mire menetkész állapotba hozom magam. Annyi időm is volt még, hogy főzni tudtam két liternyi teát is az útra.
Elmúlt negyed nyolc, és úgy gondoltam, egy gyors reggeli is belefér még a programba, tehát reggeliztem is. Telt-múlt az idő, amikor tíz óra körül már a tízóraival kacérkodtam, és ha már így esett, hát azt is megettem.
Majd tizenegy óra magasságában felhívtam a betegszállító diszpécseri irodát megtudakolni, van-é valami probléma, egyáltalán értem jönnek-e ma még. Megnyugtattak, hogy már úton van a "felmentő sereg". Tekintettel arra, hogy nekem elvileg tizenkettőre a kórházban kellett volna lennem, és ismerem a távolságot az otthonomtól odáig, erősen kételkedni kezdtem a sikeres lebonyolításban. Többször átnéztem a betegszállítási rendelvényt, amin a dátum és a kórházba érkeztetés időpontja egyértelműen rögzítve volt a megfelelő rovatokban.
Amikor már a delet elütötte az óra, kisvártatva újfent felhívtam az ominózus irodát, ahol is megtudtam, hogy a szállításnak csak a napja biztos, de lehet, hogy éjszaka érünk a rendeltetési helyre, lévén,hogy ez akként működik,mint a csomaggyűjtő szolgálat, vagyis egy-egy betegszállító autó csak beteggel megpúpozva közlekedhet. Itt felvesz két-három beteget, ott lerak egyet, majd út közben megint összeszed négyet, és már guruló heringes dobozként faljuk a kilométereket időnként olyan minőségű utakon, amik egy egészséges embert is megviselnek, nem egy frissen gerincműtött, éppen csak lábadozó beteget.
Most is ez volt a "társasutazási" program és így sikerült hat órányi "kéjutazás" után végre a célállomásomhoz érnem. Természetesen a betegfelvételi recepción már senki nem volt, a vacsoraidőt lekéstem, és a törött gerincemnek kifejezetten nem esett jól ez a hatórás egy helyben ülés, mint ahogy a frissen gerincműtött útitársam sem jókedvében jajdult fel jó pár alkalommal, amikor rallypályát hajazó utakon közlekedett a "luxusmobilunk".
Csak javasolni tudom Győrffy szóvivő úrnak és főnökeinek egy ilyen egésznapos társasutazáson való részvételüket, akkor talán valós képet fognak kapni a betegszállítás tényleges képéről, és nem zengenek dicshimnuszt arról,amiről csak szemlesütve lehet beszélni.
Persze a hivatalos verzió szerint ebben is jobbak vagyunk, jobban teljesítünk.
Csak azt tudnám, kit akarnak ezzel a maszlaggal etetni
2013, december 06
Frank Sinclaire
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése