Az etnikum integrációja

A leszakadó legproblémásabb etnikum helyzetének rendezésére irányuló törekvések lehetséges formái!

Az első lépés a képzettségnek, illetve a képzetlenségnek megfelelő, viszonylag értelmes termelő munkahelyek megteremtése. Ez, tisztelet a kivételnek, a legtöbb esetben valamilyen fizikai munkát jelent. A magasabban kvalifikált és tanult romák, általában a vendéglátóiparban és a művészvilágban találnak lehetőséget az érvényesülésre. Egy kis hányaduk – nem túl iskolázott rétegből – a sportban keres érvényesülési lehetőséget, főleg az ökölvívásban. Viszont a túlnyomó többség számára ezek az utak nem járhatóak.

Egyrészt a családok általános anyagi helyzete (mélyszegénység, ami miatt egy részük rászorul a megélhetési bűnözésre, azaz, lop, csal, betör, sőt esetenként gyilkol is), másrészt az évtizedek óta elhibázott állami segélyezési rendszer gyakorlata, nem kényszeríti a cigányságot az értelmes, de legalább is szervezett, rendszeres munkavégzésre.

Marad a mások által megtermelt javak ellopása, és a különböző nyilvános helyeken – pl.Boráros tér, aluljárók, Széll Kálmán tér, és egyéb közterületek – történő árusítása, amíg egy rendőrt meg nem pillantanak, bár a hivatalos közeg sokszor szemet huny a disznóságok felett (vajon miért is?), és ezek a piócaként ragadó cigány árusok legalább annyira rontják a városképeket, mint a sokat ostorozott hajléktalanok, csak amíg ők nem annyira pofátlanul erőszakosak, addig ezek a seftelő cigányok oly szemtelen, erőszakos stratégiával „dolgoznak” ami már több mint kényelmetlen.

És ez, úgy tűnik a hatóságok szemében, nem okoz ma sem problémát. Már-már azt vélem látni, hogy egyes cigány és rendfenntartás céljából alkalmazott rendészeti csoportok között mintha egy fajta üzleti megállapodás létezne. Mint egyes parkolóőrök és parkolási cégek esetében. Ha ebben a konteksztusban vizsgálom a helyzetet,  - azt kell mondjam -  a „Jobbik” nevű politikai alakulat egynémely programjában van némi igazság, ami az ezen a téren pozitív változást szeretne elérni.

Persze a diktatúra bármely zászló alatt menetel is, azért csak diktatúra és nem kedvelem! Nos amíg a törvényalkotó és lehetőségekkel rendelkező politikusaink (akiket mi voltunk oly hiszékenyek megválasztani) nem tesznek ezek ellen az anomáliák ellen, sőt azokat ostorozzák, akik eme visszásságokat szóvá merik tenni, addig minden ennek a társadalmi problémának a „megoldására” irányuló tevékenységük csak arra jó, hogy a meglévő bajokat elkendőzzék, elkenjék, és befogják a bel-és külföldi kritikusok száját. De kénytelen vagyok tudatni ezekkel a ripacs, műkedvelő, országgyűlési képviselőnek nevezett, parlamenti amatőr színjátszókkal, a választópolgár NEM HÜLYE!!!

Nem tudom, a különböző parlamenti pártok, hogyan képzelik, meddig feszíthetik még a választópolgárok idegeinek húrját, de ha ez egyszer elpattan, abból nem egy egyszerű polgárháború, hanem egy akkora égzengés támad, ami még  a cigányság ügyében, a toleránsnak éppen nem nevezhető nyugateurópai országokban is egy lavinát fog elindítani. Elég ha csak a legutóbbi olasz, francia, kanadai, vagy akár a svájci példákat említem, de már a nagyon liberális angol közvélemény is rosszallással tekint a beilleszkedni nem akaró, öntörvényű náció viselkedésére.

A fentiek ismeretében nem túl sok alternatíva marad, és ebben az ügyben hiába próbálják különböző egyházi vezetők a szerecsenmosdatás nem túl sikeres mutatványával csillapítani a kedélyeket, előbb tanulja meg a honi cigányság, hogy csak akkor jár nekik is a magyar állampolgárokat megillető jog, ha a törvényi kötelességeket is magukévá teszik, ha a mi államunk törvényei szerint élnek, és nem a törzsi vajdák szokásjogon alapuló törvényeit helyezik a magyar jogrend fölé. Ők nem állam az államban, hanem „csak” egy szerves része a magyar államnak, de csak addig, amíg tiszteletben tartják a törvényeinket. De ezek érvényesítéséhez a parlamentbe általunk küldött képviselőink politikai akarata és határozott következetessége szükséges, hogy mindezeknek bármilyen áron érvényt szerezzenek.  A VÁLASZTÓPOLGÁROK NEVÉBEN, A MI NEVÜNKBEN, KÜLÖNBEN EL KELL ŐKET KÜLDENI!!!

Magyarország (még nem vajdaság), 2013-01-15

Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com