Búcsú a Kedvestől!
Remélem, még fogunk találkozni, ha nem ebben az életben, hát máshol és máskor!
Ez év február 21-én meghalt a párom, a kedvesem, akivel az utóbbi húsz év minden jó és rossz napját, az elmúlt évek minden történését együtt éltük meg, és most hogy nincs, hogy fizikailag nem vagyunk együtt nap-nap mellett, nagyon fáj a hiánya, kedves kutyánkon kivül, nincs akiről gondoskodjak, csak ha a nagyfiú éppen hazalátogat Iroszágból egy rövid időre.
Még nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megbirkózzak a mindennapokkal, hogy tudatosodjon bennem,Ő mostantól már csak bennem létezik, és a gondolataimban el kell engedjem, mert az életnek az a rendje, hogy aki születik, az fizikailag meg is halhat,........... és meg is hal egyszer.
Hogy az egyéni tragédiától, az e felett érzett gyásztól az élet mindenüt megy tovább a maga kijelölt útján.
És mégis fáj a kivédhetelen búcsú, az elodázhatatlanul végetérő közös utazás.
És minden apró jel, valami kis semmiség, egy kép, egy film, egy közös emlék, egy hely, ahol együtt jártunk, egy kiállitás, amit együtt láttunk, egy könyv, egy film, aminek együtt örültünk, minden, minden Rá emlékeztet, és én sem akarok feledni egyetlen percet sem!
És nem is kell, de idővel meg kell békélnem a visszavonhatatlannal és tudomásul kell vennem, hogy még van akiért felelősséggel tartozom, ezért ami idő nekem még kiszabatott ebben az életben, azt jól kell felhasználnom.
Magamban gyászolhatok életem végéig, de a hátralévő mindenapokban a feladataimra muszály koncentrálnom. De a hiányod egyenlőre nagyon emészt, bénitóan hat a mostani napjaimra. Éjszaka nem tudok rendesen aludni, csak ha tele vagyok nyugtatókkal és altatóval, de ez a letargikus hangulat nem tarthat örökké, mert az a véget jelenti, és az nem lehet, van még dolgom amit el kell végeznem!
Nehéz bármit is mondanom, megpróbálok nem sirni és hozzád illő méltósággal elbúcsúzni Tőled erre a kis időre, mert tudom, ez nem végleges, és fogunk még találkozni a "Hid" túloldalán!
Frank Sinclaire
2017.03.02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése