Az éremnek az ő.....

Az éremnek az ő másik oldala…
A mostani írásom a 2013, december 25.-i írásom folytatása,amikor-is a Visegrádi Rehabilitációs Szakkórházi tapasztalataim kapcsán próbálom a mai idős emberek jellemzőnek tekinthető viselkedését, annak lehetséges okait  próbálom megfejteni, megérteni és megértetni. Ahogy most látom,nem lesz egyszerű feladat.

Az akkori írásomban két csoportra osztottam fel -önkényesen - a mai időskorúakat. 
Mint nagy családi közösségben élő embereket az egyik csoportba, és mint egyedül élő, önellátó és önálló életvitelt folytató, de távolról sem magányos embereket a másik csoportba.
Alapvetésként vettem, hogy az  ebből eredő személyes körülmények nagyban befolyásolhatják az egyének viselkedését egymás, és egy adott környezet "közössége" iránt. Már amennyiben egy ilyen helyen, mint most is,(kórház) egyáltalán kialakulhat egy viszonylag normális emberi közösség. 

A tapasztalatom ezen a téren igen vegyes. Éppen ezért teszem fel oly sokszor magamnak a kérdést, az idős emberek mennyivel különbek az általuk oly sokszor bírált fiataloknál? Vannak kis csoportok, különálló "baráti" összeállások, ahány szoba,annyi különvélemény, annyi klikk, annyi párt. Mintha az országunk mai totálképét látnám kicsiben.

Ez a  fraktáleffektus; a legkisebb magán hordozza a legnagyobb összes lényeges jegyét.

Tulajdonképpen senki nincs igazán tekintettel senkire, mindenki a saját kisebb-nagyobb bajával van elfoglalva. Most tarthatnék itt egy felsorolást, leírhatnám, hogy az egymás iránti empátiahiány mikben nyilvánul meg, de ennek ezer kisebb-nagyobb jelét nem sorolom fel. Aki járt már ilyen helyen, vagy eltöltött jó pár szolgálati évet az egészségügy eme szegletében, az tudja, miről beszélek, aki még nem járt itt, csak esetleg látogatóban, annak javaslom,töltsön közöttük pár évet, és rájön, hogy ez a "csecsemő bosszúja"  című végtelenített műsorfolyam, felnőtt kiadása.
A segítőszándék tettek helyett megáll a sajnálkozás szintjén, és az esetleg bajbajutott betegtárs elesése, vagy bármilyen problémája, amin egy kis jóakarattal segíteni lehetne, maximum "nézőtéri" szenzációt jelent, és egy párnapos beszédtémát. Általában ez a szomorú mindennapos valóság. Amit a mai öregek a mai fiataloktól elvárnak, azt egymással szemben nem alkalmazzák. És sajnos általában önzőek, csak saját magukra vannak tekintettel, a saját érdekeik a fontosak, és nem tisztelik egymást sem. 

Meg azokat sem, akik a gyógyulásuk érdekében oly sokat dolgoznak.
Amikor az orvosra, az ápolónőre, a kórházi személyzet bármely tagjára rámosolyognak, hát abban a mosolyban az esetek többségében semmi őszinteség nincs. Tettetett műmosoly, ami sok esetben a többi betegtársnak szól: Látjátok?  Én jóban vagyok velük, engem másképpen kezelnek, én kivételes vagyok, stb...! És sokan azt hiszik, a paraszolvencia bármely formája már bizonyos előjogokat biztosít a számukra.

Visszatérve a tiszteletre, ez a gesztus nem életkorfüggő. Egy fiatalt és egy idősebbet ugyanúgy lehet tisztelni a tetteiért, és ugyanúgy lehet nem-tisztelni a szándékosan elkövetett hibás cselekedeteiért. 
Nem az a fontos, honnan jöttél, az a fontos merre tartasz. Ez egy régi igazság. 

Hogy a mai öregek, öregebbek körében ez a - nem mindenkire vonatkozó -   negatív vonás egyfajta kivetülése a meglévő középeurópai össztársadalmi problémák jellemzőinek, az a mai különböző korosztályokban és közösségi életformákban tetten érhető  morális-erkölcsi értékválság következménye. De ez a "ma", ez a morális-erkölcsi értékinfláció már idestova hatvannégy-hatvanöt éve folyamatosan egyre romló értéket mutat. Ez most már sajnos egy valódi Hungarikum!

Én arra a következtetésre jutottam, hogy ez a nagyon heterogén és meghatározhatatlan "színű" kép nem feltétlenül az egyes ember miatt alakult ki, bár a tevőleges részvétel tagadhatatlan. Mégis  ennek a helyzetnek a kialakulásában szerintem a legnagyobb és legmeghatározóbb szerepe az instabil, kiszámíthatalan és ezáltal rendkívül megbízhatatlan, nem időtálló értékrendeket kreáló politikusainknak van. Meglátásom szerint az országban minden szinten észlelhető szakadások - család, baráti kör, társadalmi osztályok, tagozódások, nemzetiségek közötti ellentétek szítása  - felelősei, a felelőtlen hatalmi harcot folytató, hitelüket vesztett politikusok, illetve ennek a végtelenül groteszk bábszínháznak a marionett figurái.

Tulajdonképpen nem sikerült igazán generális, teljes értékű ok-okozati felismerésekre szert tennem, és bevallom, az olvasóval szemben erős lelkiismeret furdalást érzek, mert a gordiuszi csomót nem tudtam megoldani, csak lazítani sikerült, talán. A végső okfejtéseimben úgy érzem, van némi igazság,ám még nagyon sok egyéni példát kell ahhoz áttanulmányoznom, sok személyes beszélgetés tanulságát kell még feldolgoznom ahhoz, hogy viszonylag megbízható, hitelesnek elfogadható eredményre juthassak, amit megoszthatok önökkel is nyugodt lelkiismerettel.
Azon leszek, hogy ez megvalósúlhasson.

Frank Sinclaire

2014, január 09,
Visegrád-Gizellatelep szakkórház