Kései sirató.....

Elmélkedem, hogy miként alakulhatott volna az életem, ha ...........!
De ez ma már csak megkésett, pusztába kiáltott szó csupán. És nem is egy szó, egy egész  zuhatag az élet, a sors sokszor nagyon is igazságtalan mivoltáról.
A történet 1961-ben esett meg.  
Gyermekkoromban római-katolikus vallási nevelést kaptam. Na nem túl szigorúan, de az alapok megismeréséhez nélkülözhetetlen verbális és írott tudnivalókkal viszonylag korán megismertettek szüleim, és a hittant oktató papok, ami tulajdonképpen szellemileg nem vált hátrányommá. Bár a későbbiekben elszenvedett fiaskóim egy részét is ennek köszönhettem.

Édesanyám példamutatóan imádkozott minden nap, sőt könyörögve fohászkodott Istenhez, talán segíthetne rajtunk, hogy ne kelljen annyit nélkülöznünk, ám  nem hogy jobbra fordult volna a sorsunk, a szegénységünk egyre csak nőtt.. Legalább is anyagilag. Habár sokszor nem volt elég ennivalónk, naponta csak egyszer ettünk, bennünket nagyobbakat ez a helyzet  nem viselt meg annyira, mint kisebb testvéreimet, akik sokszor éhesen sírták magukat esténként álomba. Mert hogy szavam ne felejtsem,  hatan voltunk testvérek, és mind fiúk, na meg édesanyám és édesapám, tehát egy nagy család voltunk.

 Szüleink sokszor inkább nem ettek, de nekünk legalább a napi egy étkezésre futotta a nem túl bő költségkeret. Viszont szellemi táplálékunk akadt bőséggel. Az akkori úgynevezett olcsó könyvtári kiadásokban - 3, 4, 5 Ft-os  kötetenkénti áron - megjelent magyar és külföldi remekírók műveivel már kora gyermekkorunkban megismerhettük, lévén hogy szüleink még iskolás korunk előtt megtanítottak bennünket olvasni, írni. Esténként  szüleinkkel felváltva olvastunk hangosan a kisebbeknek, meséket, történeteket, ifjúsági regényeket, mint egy folytatólagos rádiójátékot.
Így ők is hamar rákaptak a könyv, az olvasás ízére.
Ezeknek az éveknek a szellemileg jótékony utóhatását ma is érzem

Az ötvenes évek elején még nem érzékeltük annyira, hogy származásunkból eredően nemkívánatos emberkék vagyunk. Az akkori osztálytársaim még nem voltak elrontva  a szüleik által, hogy kiközösítsenek.
Tudomásul vették, hogy szegények vagyunk, hiszen közöttük is akadt sok hasonló anyagi helyzetben lévő gyerek. A későbbi években azután már lehetett érezni, hogy egyes szülők szinte napiparancsba adták gyerekeiknek, hogy ne barátkozzanak velünk, osztályidegen elemek sarjai vagyunk, és ez rájuk nem vet jó fényt.

Hogy ezek az akkori politikai beskatulyázások mennyire komoly és  életeket meghatározó , sorsdöntő dolgok voltak, arra a saját esetem az egyik legjobb példa.

Az általános iskola utolsó három éve gyökeresen megváltoztathatta volna az életemet, ha.....!
De ne szaladjunk előre az időben, vegyük sorba az eseményeket.
A rajztanárom - Pártay István festőművész - úgy találta, hogy van tehetségem a rajzhoz és a festészethez.
Ez azért is volt felettébb érdekes, mert rövidlátó gyerek lévén -  akinek soha nem volt egy ép, törésmentes szemüvege - mindig a fény-árnyék, a színek természetes egyensúlya segítségével láttam és láttattam
az általam észlelt világot.A fények és az árnyékok,  meg a velük párosuló színek adták a kontúrokat, vonalakat, az alakokat nekem és ezekből a pontok és ellenpontok halmazából, szinte  magától értetődően öltöttek testet az aquarell papíromon az általam látott alakzatok.Pont a látásom gyengesége segített ahhoz, hogy mind jobban kifejlődjön a szín és fényérzékenységem.

Tizenhárom-tizennégy évesen rendszeresen jártam a várost , a Duna-partot, Budát, a hajnali utcákat egy átalakított fényképezőgép állvánnyal, amihez egy csavar segítségével ráerősíthettem a rajztáblámat és a mappámban lévő méretre vágott aquarell papírokat egy papírragasztó csík segítségével felragasztottam a rajztáblámra. A vászontarisznyámban - amit egy szomszéd nénitől kaptam - tartottam az ecsettáljaimat, az aquarell festékkészletemet - "Rembrant" aquarell - nagyon jó minőségű "Rubens" nyest ecseteimet, a magammal vitt üvegnyi vizet, szivacsot, törlőruhát. Szóval mindent ami kellett.
Amíg a velem egykorúak mozira , vidám parkra, vagy egyéb szórakozásra költöttek, addig én a nálam fiatalabb diákok korrepetálásáért kapott óradíjakból megvásároltam a nekem szükséges  festékeket, ecseteket, és aquarell papírokat az akkori Képzőművészeti Alap Budapesti VI. Izabella utcai boltjában. Ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy képzőművészeti törekvéseimet megvalósíthassam, szüleim ezen a módon tudtak anyagilag segíteni, mert a korrepetálásokból kapott pénzt nem kérték el, pedig ezer helye lett volna otthon is.

Tanáraim - Pártay Pista bácsi és a szintén festőművész felesége, Éber Anna - nagyon tehetségesnek tartottak, többek között ők szereztek nekem korrepetitori munkát, és különféle festői megrendeléseket is az iskolám részére. Így festettem meg egész nagy méretben iskolánk névadójának -Karikás Frigyesnek - a portréját, ami évtizedekig az igazgatói irodában függött fő helyen. És megfestettem az iskolánk alapításkori képét is, az eredeti korabeli képek alapján, nem kevés utánjárást követően. Ez a kép nagyon sokáig a tanárihoz vezető folyosó főfalát díszítette.Hozzáteszem, amikor végzős növendékként az utolsó évemet töltöttem, az évzárón megkaptam az iskola emlékérmét, amit a végzős növendékek öt legkiemelkedőbb diákjának az elért tanulmányi eredményéért, valamint különösen kiemelkedő tevékenységéért ítélnek oda minden évben..
Ekkor már fél éve a Képzőművészeti Gimnázium előkészítőjére jártam, ami a jeles középiskola felvételi vizsgáját előzi meg, és ahová a már előzőekben említett tanárom, Pártay István és Éber Anna festőművészek ajánlottak be. Somogyi József mester volt ennek a vezetője, aki bekérte és megnézte az előző munkáimat, figyelte az első két órás foglalkozáson elkészített grafikáimat, majd ezt követően a következőket mondotta: - "Fiam, neked már csak csiszolódnod kell technikailag, ezért az előkészítőn azt rajzolsz, ami akarsz, a többit majd a következő négy évben elsajátítod". A tanáraim szinte biztosra vették, hogy e patinás belvárosi- Török Pál utcai - intézményben folytathatom tovább a tanulmányaimat .
A felvételi vizsgára el kellett készítenem két festményt, amit én nem festékkel, mert akkor éppen nem volt, hanem egy barátomtól kölcsönkapott pasztell kréta készlettel oldottam meg,de ez nem okozott gondot. Hiszen amikor beadtam a két munkát, a vizsgabiztos jó hangosan meg is jegyezte, hogy máskor a saját munkáimat hozzam, ne pedig a tanáromét.

De nem ez döntött....hanem az a jellemzés amit az  általános iskolám párttitkára és úttörő csapatvezetője írt a káderlapomra,  amit egy A 4-es nagy barna borítékba tett leragasztva, hogy majd másnap a felvételi vizsga elnökének adjam át, azaz nem tudhattam, mi áll a jellemzésben! Én aznap, amikor kézhez kaptam a borítékot, otthon megmutattam édesapámnak: - itt a titkos káderlap. Apám megnézte a borítékot és azt mondta: - most megnézzük, mit is írtak rólad?! Felrakott a tűzhelyre egy fazék vizet forrni,és amikor gőzölögni kezdett, engedni kezdett a halenyv és óvatosan a gőz fölött kinyitotta a borítékot.
És jött a hideg zuhany, az emlékéremmel jutalmazott végzős diákot egy tollvonással lenullázta az "illetékes elvtárs". Idézem a káderlapot szó szerint: -" Nevezett tanuló a klérus befolyása alatt álló, deklasszált elem sarja,az úttörő mozgalomban nem vesz részt, továbbtanulását nem javaslom!"
Aláírás; Dr.Petrus Györgyné Párttttitkár, úttörő csapatvezető

A káderlapot visszaraktuk, a borítékot "Mühlpick Halenyv" segítségével újra leragasztottuk, úgy hogy a kibontás meg sem látszott és Apám rámnézett, most mihez fogsz kezdeni?

Beraktam a rajzmappámba a két lefixált pasztellrajzot, meg a barna borítékot ,és másnap remegő gyomorral, vegyes érzelmekkel mentem a felvételi vizsgára. A vizsgabiztosnak leadtam a borítékomat - nem vette észre semmit - kinyitotta, figyelmesen elolvasta, majd elkérte a két vizsgamunkát a már előzőleg említett intelmei kíséretében, és egy helyre mutatott, hogy kezdjek hozzá a helyi vizsgamunkám elkészítéséhez.

Egy hétig szorongó szívvel vártam a felvételi vizsga eredményét..........kár volt!
A felvételi vizsgán maximális pontszámot ért el, helyhiány miatt elutasítva!!!


Frank Sinclaire

2015, június 27

Valahol Európában