Jut eszembe....

Most az a vád érhet: megint nagyképűsködöm! Méghogy jut eszembe, mintha  volna hová?!
Pedig ez a baleset történt velem...... és mostanság egyre többször. Mert ahogy a költő mondotta volt:- "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek....!"

Igaz, általában az emberek nagy többsége nem szeret oly dolgokat, dolgokról olvasni, amelyek esetleg továbbgondolásra késztetik őket,  mert az macerás, meg talán nekik is eszükbe jut valami, valami amit meg kellett volna, vagy meg kellene tenniök. De akkor ki kell kászálódni a jó langymeleg pocsolyából, ahol olyan kényelmesen  lehetett heverészni és csak a saját kis világunk minél kényelmesebbé tétele volt a mindennapi elfoglaltságunk.

 Na de ne legyünk teljesen igazságtalanok, sok embernek ez is nagyon megterhelő feladatott jelenthet.......különösen a mai önző világban, amikor a szociális érzékenység, a másokkal is törődés, a segítő szándék, az erre való  akarat egyre inkább hiányzik. Hiszen minden erről szól: valósítsd meg önmagad, tedd teljessé a saját életedet, törődj többet magaddal, légy sikeres, légy anyagilag gazdag, hogy megvehesd ezt, vagy azt, hogy úgy élj, mintha te is azok közé tartoznál, akik mindezt megtehetik.

Tegyél szert sokra- nagyon sokra, hogy még többet fogyaszthass, hogy amit pénzért meg lehet kapni, azt meg is vehesd, hiszen így leszel hasznos és elismert tagja korunk fogyasztói társadalmának. Annak a társadalomnak, ahol a pénz az isten, s az ember az ő rabszolgája. Mert hiszen egy kiló kenyér is pénzbe kerül, hát még egy luxusjacht!
 És micsoda különbség......a kenyér, egy falat étel,vagy ahogy a régi öregek hívták: az életke, a mindennapok túléléséhez kell .......és a mérleg másik tányérjában a luxusjacht, ami igazából nem létfontosságú. És sokaknak csak azért nem jut kenyér, hogy legyen valakinek egy luxusjachtja.

Vannak akik azt mondják, amióta világ a világ, ez mindig így volt, mindig   voltak és lesznek szegények és gazdagok. Bár ennek ellentmondani látszik a ma már egyre ritkábban fellelhető, természetes életmódot folytató, az ősvadonok mélyén rejtőzködő kislétszámú embercsoportok léte, ahol nincsenek kirívóan szegény és gazdag emberek, csak emberek, családtagok, emberi közösségek vannak, akik csak annyit használnak el a természet adományaiból, amire okvetlenül szükségük van. Nem halmoznak fel, és nincsenek kereskedelmi céljaik a természet kincseivel, azért nem építenek egy embernek öt kunyhót, hogy többre tartsák, mint a többieket.

 Ez csak az úgynevezett civilizált társadalmak vadhajtása, legyen hatvannégy szobás palotám, bár csak egyben lakom, legyen huszonnégy luxusautóm, bár csak egyet használok, legyen öt bundám, bár egyszerre csak egyet tudok felvenni, inkább dobjam ki a felesleges ételeimet, vagy adjam őket a vadászkutyáimnak, de ne adjak belőle a rászorulóknak.
A mai civilizált ember mottója:" - Ne mutassak részvétet senki iránt, mert az a gyengeség jele, legyek fontos önmagamnak, hogy mások is annak tartsanak. Vagyok én, én és megint csak én..............és utánam hosszú néma csend."

Ez bizony undorító!

És a lehetőség nem túl lelkesítő, sőt hátborzongató, mert hiszen milyen világot hagyunk az utódainkra?! Ha egyáltalán lesz még ezek után egy élhető világ!!!


Frank Sinclaire

2015, 09.06.
Még itt a ......