Visszapillantó......

Késztetést éreztem arra, hogy a gondolataim írására fordított utóbbi éveimre visszatekintsek, vajon mi változott a kezdeti naplóírásom óta bennem, az érzéseimben , a körülményeimben, a általam meg-és átélt köz- és magánéleti dolgaimban, a véleményem alakulásában és szomorúan kellett konstatálnom, hogy derűlátásra - már ami a jövőképet illeti - nincs túl sok okom.
 Ahogy átolvastam egy -két korábbi írásomat, gondolatomat az akkori eseményekről, most sem írnék mást és máshogy. Az alapvető véleményem az akkori dolgokról most sem változott, főleg ami a társadalmi visszásságokat és az ezekből fakadó magánéleti problémák halmazát illeti, sőt az emberi lét sorsának pozitív alakulásával kapcsolatos - egyébként sem túl rózsás képzetem - még inkább elkomorulni látszik.
 És az a legkevésbé vigasztal, hogy ez teljesen független a magánéleti problémáimtól, mert a "nagy egész" szempontjából tulajdonképpen lényegtelen az egyén sorsa, bár az egyetemes egészhez ez az apróság is hozzátartozik.
Mert egy adott történelmi pillanatot egy apró - szinte elhanyagolható - részlet is gyökeresen megváltoztathat, mint az a bizonyos lepkeszárny csapkodás egy adott korban és időben, térben. De ilyen messzire azért ne menjünk, maradjunk a lehetőségek szintjén, ott ahol esetleg még lehet tenni valami értelmeset, bár magányos dzsungelharcosként ez nem fog menni, az egyszemélyes "Rambók" kora lejárt.
Csak egy kollektív döntés, egy határozott irányú közös cselekvés adhat esélyt ebben a Magyarországnak nevezett minikozmoszban egy gyökeres és igazságosabb, jobb élethez, ami minden embernek jár.

Igen, ez a következtetés kissé sommásra sikeredett, de több szóval ezt nem is kell jellemezni.

Ez van.

Most egy ideig nem fárasztok senkit a gondolataimmal.

Frank Sinclaire

2015, 09, 07.