És egyáltalán minek?
Írjak a többfelé szakított országról, az önjelölt nemzetvezető diktátorról és tucatnyi oligarchájáról akikkel tönkreteszi és kifosztja az országot, a nemzetet?! Akiknek köszönhetően nincs itthon jövőjük a fiataloknak, .......az öregekről már nem is szólva?! Unom már a prédikálást, hogy nálam fizikailag szellemileg, és anyagilag is sokkal jobb lehetőséggel rendelkező emberek szemét próbálom látásra bírni. Én már az életem "kenyeréből" jó darabot feléltem és talán félig nyomorékon, nem nekem kellene eljátszanom a vén zászlótartó - egyébként nagyon hősies - szerepét. És nagyon bánt a hazai értelmiség egy jelentős részének az elvtelen, szolgalelkűsége, az árulása, ahogyan félrevezette a rájuk felnéző emberek nagy számát! Eljátszották előttem a becsületüket, és foglalkozzon az velük, akinek hat anyja volt, mert itt a szó már semmit nem ér, itt vagy tesz még valamit az ország értelmesebb része, vagy menthetetlenül elmerülünk az erkölcsi, morális válság mocsarába.
Nos ezért a továbbiakban erről inkább nem írok.........halottról jót, vagy semmit!
Inkább ülök a gondjaimra bízott kiskutyával -Turbóval - a teraszon, vagy nézünk ki az ablakon..... és fülembe cseng egy régi Szörényi dal pár szava, dallama:" - Ősz van már, füstöt kerget szét a szél...Ősz van már száraz levelet küld felém, itt ülök a szobám ablakában, és figyelem, hogy múlik az élet....."
Ilyenkor visszarévedek az elmúlt telekre, átélt évszakokra, a tavaszra, ahogy a szelek játékosan és tavaszi záport hozóan kergetik a felhőket az égen, a rekkenő nyári melegekre, amelyektől cserepesre száradt a föld, és a tavainkban tízezrek kerestek felüdülést, a sokszínű tarka ruhájú őszre, a szőlőérlelőre, ami magával hozta a hajnali ködöket és az egyre koraibb estéket.
És jöttek a telek, nagy zimankók, hajnali fagyok, a kopogós jégtől síkos lépcsők és utak.
A sokszor derékig érő hóval belepett ösvények, erdei utak Madchendorfban, amikor hétvégeken a kisfiaimmal és a kedvenc kutyáikkal, Burkussal és Mackóval gázoltunk kötésig a hóban és akkor bizony nagyon élveztük a telet, nem éreztünk hideget, de azért este visszatérve az erdei házunkba, jól esett leülni a meleget árasztó kandalló elé, nézni az égő fahasábok tűztáncát, hallgatni az erdei fenyők között cikázó éjjeli szelek játékát. Elnéztem olyankor a gyerekek kipirosodott arcát, csillogó szemüket, ahogy végtelen gyermeki szeretettel ölelték át kutyabarátaik nyakát. És a két hű baráton is láttam, hogy akár az életüket is adnák kisgazdáikért.
És ez nem a "Téli Rege", ezekről az időkről fényképem is van. Amikor ezeket a képeket előveszem, mindig jóleső érzés fog el,......azért voltak szép napok az életünkben, amikre szívesen emlékszünk vissza őszülő fejjel is. Bár nem tudom, hány telet fogok még megélni, de a Madchendorfi erdei házban a kisfiaimmal és barátaival töltött időszak a legszebb marad az életemben. Csak azt sajnálom, nem élhetem át újra velük ugyanott, és ugyanúgy azokat at időket. Nem tudom, - ha van egyáltalán ilyen - a sors könyvében, vajh hány lap jut még nekem ebből az életből, csak azt tudom, visszagondolva az életem szép pillanataira, lehet hogy megérte......még akkor is, ha több már nem lesz.
Most itt ülünk egymás mellett, Turbó és én, a két öregecske, és nézzük egymást kérdően, mi lesz még, egyáltalán lesz e még valami? Hiszen már mindketten benne járunk a korban. Ő most tizenegy éves, ami a kinológusok számítása szerint kb. nyolcvan éves emberi kornak felel meg. Bevallom én csak hatvannyolc vagyok, de ő a frissebb, még mindig van kedve játszani, és úgy tud örülni, ha megjövök valahonnan, mint egy kisgyerek. Sokszor néz rám, és szinte szégyenlem, hogy nem értem, pedig tudom, látom a szemén, valamit szeretne velem tudatni.
Azt hiszem, ők jobban tudnak emberül, mint mi kutyául. Hát igen, a kutya az ember legjobb barátja.......de vajon ez fordítva is igaz?!
Frank Sinclaire
2015. 09.12.
Még itt......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése