A mai magyar valóság dióhéjban

A mai magyar valóság egy kicsi – de nem elhanyagolható - szelete dióhéjban!

Általában mindenkinek ajánlom, aki nem hiszi el, hogy vele is megtörténhet valami hasonló, ha megéri ezt a helyzet-és életkort, és nem viszi el még idejében az ördög. De akkor valószínűleg a TEREMTŐ kegyelméből fog megmenekülni ebből a földi purgatóriumból!

Egy apró megjegyzés, mielőtt nekifognak az írásom olvasásának:

- Vajon elgondolkodott-e már valaki, hogy miért van egyre több embernek szüksége, úgynevezett „pszichiátriai rehabilitációra” ebben az állítólag emberközpontú világunkban?

2011. július első fele óta van „szerencsétlenségem” igen közelről, sőt belülről megtapasztalni nap-nap mellett a hazai piszchiátriai „rehabilitációs” intézmények egy gyöngyszemét, bár én nem pszichológiai okból, hanem egyéb – stroke, hypertónia, vérnyomás-beállítás, stb..- és más összetett belgyógyászati kezelések miatt vagyok itt, egy úgynevezett polimorbid osztályon az állandó lakhelyem szerinti területi illetékesség okán.

Eddigi negatív tapasztalatom elsődlegesen az úgynevezett egészségügyi szakápolók egy nagy részével szemben alakult ki. Hangsúlyozom, hogy az orvosokkal egyelőre hasonló kellemetlen tapasztalataim még nincsenek, és remélem, nem is lesznek!

Azt megértem, hogy az egészségügy napszámosainak teherbírása sem végtelen, de a kényszerből végzett munka, az hogy másutt nincs elhelyezkedési, kenyérkereseti lehetőség és csak a megélhetési kényszer tartja ideig-óráig ezen, az egyébként embert próbáló pályán az ápolók-ápolónők jelentős részét, az a szakmai munka és az emberség rovására megy.

Saját – még működő, és társadalmilag, szociográfiailag igen érzékeny - érzékszerveimmel tapasztalom naponta, hogy az ápolószemélyzet egyes tagjai – tisztelet a kivételnek – milyen emberileg megalázó módon bánnak, az amúgy is kiszolgáltatott emberekkel, akiknek egy része végtagját és további életreményét vesztett, vagy stroke miatt részlegesen testileg és lelkileg is sérült,  magát társadalmilag és a családjában is feleslegesnek érző emberi ronccsá vált.

Akik sokszor joggal érzik úgy, hogy egy ledolgozott és a munkájukba belerokkant életút estéjén mind a család, mind a „társadalom” lemondott róluk, és csak addig voltak „fontosak”, amíg vagy az egyik, vagy a másik fél számára profitot tudtak teremteni.  

Ami csak fokozza az amúgy sem reménykeltő képet, azzal most szembesültem. A mai napon találkoztam olyan ápolónőkkel, akik a lehető legnagyobb ellenszenvvel viseltettek az ápolásukra bízott betegekkel, közben megtudtam, hogy már korábban is eme intézmény dolgozóiként, ámde megfelelő szakápolói végzettség nélkül tevékenykedtek eddig, most viszont ennek hiányát pótolandó, az intézmény továbbképzésre küldte őket, és a szakmai gyakorlati időt is itt „dolgozzák” le, kellően negatív hozzáállással.

Tudom, az egészségügy nehéz helyzetben van, a dolgozók, orvosok, szak-és nem szakszemélyzet mélyen alul fizetett. Hazánk kinevezett vezetőinek el kellene gondolkodniuk a pénzügyi lehetőségek megfelelő átcsoportosításán, főleg azt a már évtizedes tényt ismerve, hogy Európa egyik - ha nem - a legbetegebb nemzete vagyunk.

És ez nem feltétlenül a „köznép” hibájául róható fel, ebben vastagon sárosak a munkáltatók, élelmiszer gyárosok és kereskedők, sőt a gyógyszergyárak, a lobbyérdekek is. Ha elérhető áron egészségesen táplálkozhatna az átlagmagyar, nem kényszerülve például egy sor ilyen-olyan semmit érő káros hatású készítményre, agyonkozmetikázott és kemizált emberi tápláléknak mondott, ámde látszólag olcsó élelmiszerre, nem kellene gyógyszerfogyasztó nagyhatalommá válnunk.

Nézzünk szét az átlagéletkorok mezőnyében, vajh a fejlődésünkre oly büszke vezetőink szerint hol foglalunk helyet?! Miért nem tudunk és akarunk megálljt parancsolni a lobbyérdekeknek, kinek-kiknek áll érdekében a gátlástalan harácsolással kéz-a kézben járó emberpusztítás?!

Eszembe jutnak HOFI GÉZA örökérvényű és szomorú sorai, a „Kiöregedett vadászkutya” dala, a máig aktuális és nagyon tanulságos mondanivaló hallgatása közben.

Lehet, ezek között az emberek között nem mindenki tett meg minden tőle elvárhatót a szép öregkor elérése és az emberhez méltó élet befejezése érdekében, de vajh ki mondhatja el ezt magáról maradéktalanul, kellő önkritika nélkül.

Talán népünk parlamentben pöffeszkedő, szemforgató és kellően álszenteskedő képviselői, akik szerint az nem is ember, aki harminc éves korára nem gondoskodott gyermekei milliós vagyonáról?!

Idézet (még) szabadon Lázár Jánostól, az eléggé elhíresült és nem is tudom kit képviselő (36 éves!)„úrtól” Vajon hány húszon-harmincvalahány éves képviselő végzett valami érdemi szellemi, vagy fizikai munkát felsőfokú tanulmányai után, mielőtt „hivatásos” vagy más néven megélhetési politikus lett?!

Vajon hány, ma a politikából fényesen „tengődő” egyén végezte az egyetemi- főiskolai tanulmányait az átlagemberek költségén még az „átkosban” és most is?!

A privatizálásnak nevezett szabadrablás haszonélvezői, az „eredeti tőkefelhalmozás” során létrejött fosztogatás gátlástalan iparbárói, rablólovagjai, oligarchái és celebjei most valószínűleg nagyon elégedettek magukkal.

Ezt a jelenséget anno, még az „átkosban”a magyar történelemkönyvek is oktatták, mint a kapitalizmusnak, a csak rá jellemző sajátos tulajdonságát, tehát ha mást nem is, de az ehhez szükséges technikát a kalmárkodásra, úgynevezett „ügyeskedésre”, csibészségre fogékony, a mindenkori politikai elit talpát nyalni hajlandó „emberek” jól-rosszul, de elsajátították.

Ennek is van elég történelmi háttere, tessék csak a nagy francia forradalom későbbi kibontakozására és következményeire gondolni. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” magasztos és hangzatos, ámde igen álságos ideológiája hajlamossá teszi az embereket a feledékenységre, és az adott „hősi korra” egyfajta megbocsátóan könnybelábadó szemmel tekintünk, pedig belül érezzük… Megint átvertek bennünket, de nem kicsit!!!

Megint sikerült hülyét   csinálni  a népből!!!

És a politikai illetve „társadalmi” elit dehonesztáló, lefitymáló, lebecsmérlő viselkedése, a rájuk követendő példaként tekintő köznép képviselői iránt, nagyon megosztó és szégyenletes példát mutat a társadalom minden rendű és rangú tagjának. Ezt a „tanítást” azután szorgalmasan követik kicsik és nagyok, gyerekek és fiatalok, a ma még állásban lévők és félig- meddig egészségesek. Egyre nagyobb és mélyebb szakadékok-árkok tátongnak a társadalmunk minden régiójában. Eljött a nem várt szörnyű kor, ember- embernek farkasa lett, és csak a legkegyetlenebb, legkíméletlenebb egyedek illetve csoportok maradnak „életben”.

Az emberi értelmet, tudást, humanitást, szellemi és morális felemelkedést prognosztizáló humanista  gondolkodók, filozófusok vagy nagyot tévedtek, vagy saját kardjukba fognak dőlni, ha még lesz nekik és esetleg nem azzal fogja-e a „hálás utókor” hátbadöfni őket.

Nagy valószínűséggel egyes humanista bölcsek már most is forognak sírjukban, de ez a nagybecsű és kellően gátlástalan utókor büszke nemzedékét egy cseppet sem zavarja, és – az egyébként igen hiányos és felületes - „műveltségét” fitogtatva elég helytelenül és pimasz módon még idézni is meri őket, ezzel is igazolandó önön tettük látszólagos igazságát és jogosságát. Így legitimálják a legnyilvánvalóbb gaztetteket is. Az egyik legnagyobb baj, hogy az eddig ismert történelem során a „NÉP” soha nem tanult az időközi leckékből és a nagy hangú öntömjénezéseknek mindig engedtek.

Ezt most egy kis szójátékkal „önsemjénezésnek” is nevezhetném, de ez a jelenség nem kimondottan lokális, helyhez kötött, ezért e szójáték kissé sántít, bár ha jobban belegondolok a hamis prófétákról, a hamisságot igazságnak feltüntetőkről, a népet nyomorgatókról és fejüket magasan hordókról szóló, az ÓSZÖVETSÉG által idézett próféták könyvét, a magyar kereszténydemokrata néppárt jeles vezetőinek, képviselőinek ismerniük illene.

De a Bibliát nem is ismerik, csak hordják magukkal az éppen aktuálisan kötelező társadalmi magamutogató istentiszteleti parádékon, mint valami esernyőt, bár egy újabb „özönvíz” esetén ez vajmi keveset fog rajtuk segíteni! Nem mintha én a teológia doktora lennék, de határozottan úgy gondolom, az emberiség egyik legrégibb és legtöbb kiadást megért írásművét a mai emberek is tanulsággal forgathatnák olykor-olykor!  Úgy látszik, ez „von haus”, kimaradt a tanulmányaikból.

Azokat az” apróságokat” már meg sem említem ezek után, hogy vajh mi a miniszter, vagy a celebritás eredeti jelentése, sokan ezt már nem is tudják, akik meg tisztában voltak-vannak vele, villámgyorsan gyógyíthatatlan „amnéziába” estek.

E sorokat ajánlom, a gyermekeimnek, unokáimnak, Matchnak, és mindazoknak, akik hajlandóak egy kis időt áldozni arra, hogy a nép,

 „az istenadta nép” jövőjén elgondolkodjanak a saját életükkel együtt szerte a nagyvilágban!!!

Üdvözlettel.:Kollányi Ferenc.

E-mail: f.collany@gmail.com

Mobil: 06 30/408-9830,

:Pomáz-Kiskovácsi 2011-07-12