Napló a Soproni benyomásaimról!
Az elején kezdem: tavasz idején, valamikor március-
április táján felhívtam egy ismerősöm, aki boldogan újságolta, hogy májusban
megy Sopronba, az állami kardiológiai rehabilitációs szanatóriumba.
Kifaggattam, hogyan is lehet ide bejutni, mert
a Honvéd kórházi kardiológiai rehabilitációs kezelésemre csak 2013 márciusára
jegyeztek elő, és a mostani állapotom szerint ezt már kissé későinek véltem. Az
ismerősöm kioktatott, hogy és miként járjak el, de biztos, ami biztos, felhívtam
a szanatóriumot, és kértem tájékoztassanak a szükséges lépésekről, így hát a
Honvéd kórházi kardiológus kezelőorvosom áprilisban megírta a beutalót, a
háziorvos ellenjegyezte, én meg postára adtam és türelemmel vártam.
Nem sokkal később a szanatórium egyik
ügyintézője közölte telefonon a jó hírt: - július 10.-én sok szeretettel
várnak. A háziorvossal elintéztük a betegszállítást, és 10.-én délben értem
jöttek. Egy viszonylag hosszú de érdekes nyolc órás utazást követően este fél
kilenckor már a szanatóriumban voltam és csodák csodájára a várakozásommal
ellentétben egy kedves nővér még vacsorát is hozott.
Ez a korábbi tapasztalatokhoz képest már jó indulás,
ami előre vetítette egy remélhetőleg kellemes és hasznos ittlét lehetőségét.
Az orvosok kedvesek, a nővérek szintén, az
étkek minőségileg és mennyiségileg is jók, bár a purindiéta miatt, ami a
köszvényem okán szükséges, az étrendem hússzegény, a syncumar miatt is bizonyos
fokú diéta kötelező, de nem
panaszkodhatok, ehhez a „nehéz szénbányász fizikai munkához” az adagok
bőségesek.
A szobatársam – nevezzük Józsinak – egy
közel egyívású, értelmes, rokonszenves ember. Jókat beszélgetünk, van miről, ha
egyedül vagyok, olvasok, internetezek, vagy írok, vagy a régebbi írásaim között
böngészek. Csak egyéni gyógytorna, séta és sok-sok pihenés van engedélyezve,
meg heti egy alkalommal egy kedves pszichológus hölgy próbál megfejteni.
Igyekszem nem nehezíteni a dolgát és az egyébként szokásos sündisznóállásomat a
kórteremben, hagyom, élvezem a vele való beszélgetéseket.
Hallottam betegtársaimtól, van úgy, hogy
a kezelőorvos úgy ítéli meg a beteg állapotát, a szokásos háromheti kezelés
időtartamát megtoldja még egy héttel. Én
kifejezetten örülnék, ha nekem is lehetőségem lenne még egy hetet maradni. A
környezet, a park levegője és a gyógytorna a sétákkal kombinálva érezhetően javítja
az állapotomat.
Már csak a vérnyomásingadozásomat
kellene megszüntetni, és akkor nyugodt lennék, hogy képes leszek továbbra is
ellátni magam, lévén, hogy egy kissé remete módjára élek, illetve egyedül, bár
jól kijövök magammal, és mivel szeretem a jó társaságot, sosem unatkozom.
Ma reggeli után kimentem a parkba
sétálni, a levegő friss, szinte harapni lehet és egy órát kisebb megállásokkal
legyalogoltam. Még örültem is, hogy a padok a tegnap esti alapos özönvízszerű esőzés
után még vizesek voltak, így kénytelen voltam állva pihenni egy-egy hosszabb
séta után. A hosszas üldögélést követően mindig bemerevedik a derekam és sokkal
nehezebb elindulni újra.
Örülök, hogy a gyógytornász Kriszti
mostanában mindig reggeli előtt tornáztat, mert eddig közvetlenül a reggeli
után volt esedékes a napi penzum, ami teli gyomorral nem túl szerencsés, de
azért nem haltam bele. Most a séta után feljöttem a szobámba, és írás után
pihenek egy kicsit, majd ki fogom mosni egy-két pólómat, és ha a szobatársam –
Józsi – leveszi a teraszon lévő kötelekről a ruháit, kiteregetek.
Kissé csapkodnak a gondolataim, ezért
most jegyzem meg, hogy megint nekiveselkedtem Mark Buchanan könyvének a káosz
elméletéről. Igazán nem egy könnyed olvasmány, alaposan meg kell rágni minden
mondatát, már csak azért is, mert vannak olyan fizikai példák, magyarázatok,
amelyekkel nem, vagy csak nagyon ritkán találkozik a magamfajta átlagember.
De az okfejtések egy kis gondolkodás
után nagyon logikusak, bár némely elmélettel nem ártana alaposabb ismeretséget
kötni, ilyen, pl. a fraktálok kialakulása és természete. Szerencsére azért
közli egy-két forrásmunka címét, és így talán rá tudok bukkanni az általam még
nem, vagy alig ismert tudnivalókra.
Most abbahagyom az írást, megnézem rá tudok-e
kapcsolódni az internetre és esetleg, megnézem a postafiókomat, ha nem
lehetséges, akkor alszom egy keveset.
Ma – ittlétem alatt már második
alkalommal – volt szerencsém találkozni a nagyon szimpatikus pszichológus hölggyel-
Elter Nórával. Élvezem vele a
beszélgetéseket és ezen alkalmak után mindig késztetést, érzek az új
tapasztalataim megírására. Valószínűleg ilyenkor más nézőpontokat is kezdek
feldolgozni, sokszor ez ösztönzőleg hat arra, hogy elgondolkodjam a
környezetemben észlelt jelenségekről, és az írás lehetőséget nyújt számomra
a lehetőleg korrekt megfogalmazásra.
Példának okáért - mint már oly sokszor –
ebben a szanatóriumban is megint elmerengtem azon, hogyan lehetne kiszűrni
azokat a „betegeket” akikről az itteni viselkedésük alapján, rövid úton
kiderül, hogy semmi keresnivalójuk nincs itt. Feleslegesen foglalják a helyet
azok elől, akiknek állapotuk szerint tényleg szükségük van a kezelésekre és meg
is akarnak gyógyulni.
Bizony ez felvet egy sor olyan kérdést,
ami már messzebbre vezet, mint például az öregkorral sokszor együtt járó
magányos élethelyzetek.
A társtalanság megoldási kényszere, és
az úgynevezett társadalmi szociális háló igencsak lyukas állapota, a mai
családmodellek hibái, a fiatalok és a szülők kapcsolata, és az általános
egészségügyi ellátó rendszer jelenlegi hibáinak feltárása és megoldási
lehetőségei.
Hogy egy általános úgynevezett szanatórium-szindróma
jelenséget említsek, az általam eddig megismert rehabilitációval foglalkozó
egészségügyi intézmények kísértetiesen emlékeztetnek egy nyugdíjas társkereső
klubra, ahol az elsődleges cél nem is a gyógyulás, hanem a társasági élet pótszere,
és a lehetséges kapcsolatok kialakítása a cél, az egészség utógondozása csak
úgy mellékes programként szerepel, már ha van rá ideje a tisztelt „vendégnek”,
aki mellesleg dohányzik, iszik, bejár a
városba szórakozni, holott állítólag akkut kardiológiai eset, és az orvosok,
nővérek megfeszített munkával Igyekeznek ezeknek a „betegeknek” az életét
elviselhetővé tenni.
Persze az is jelentősen szerepel az
indokok között, hogy amíg valaki itt van, nem kell a gyógyszereit megvennie,
mert hivatalból kapja, nem kell az otthoni rezsiköltségeinek egy részével
törődnie, mit a vízdíj, villanyszámla gázszámla, étkezési költség, takarítás,
stb…
De hát ez már egy-egyre nagyobb létszámú
társadalmi csoport igen nagy problémakörét jelenti, ez a mai magyar
szociográfia helyzete, amire a jelenlegi társadalmunknak nincs megfelelő
válasza. Ez viszont már kimondottan népjóléti kérdés, ennek a megoldásához már
társadalmi közakarat és politikai akarat kellene, ami valljuk be, ma nyomokban
sem lelhető fel, még csak elképzelés szintjén sem.
Igazándiból nem látom a jelenlegi
helyzetből a kiutat, persze alaposan el kellene mélyülnöm az ok-okozati
helyzeteken, ezeket fel kellene térképezni lehetőség szerint egy alapos
kutatómunkával, és csak a kapott eredmények alapos mérlegelése után lehet
kidolgozni egy javaslatot a megoldásra. Persze valószínűleg nem lesz mindenki
szánára maradéktalanul elfogadható, de egy minimális kompromisszumkészséggel
lehet megoldást találni véleményem szerint a fenti dolgok megoldására. Ezt a
munkát az illetékes társadalmi szervezetek nem tologathatják az idők végeztéig,
mert a rengeteg megoldásra váró kérdés egyre csak halmozódik, mint az egymásra
hullajtott homokszemek.
Hogy érthető legyen a homokszemek
jelentősége, álljon itt az alábbi történet:
Per Bak, Chao Tang és Kurt Weisenfeld
New Yorki fizikusok szemenként egymásra ejtegetett homokszemekkel végzett
számítógépes szimulációs lavinakísérletében,
nem látható előre csak valószínűsíthető,
hogy melyik homokszem fog lavinát okozni, azaz melyik probléma megjelenése
fogja a „kritikus állapotot” előidézni, ami egy társadalmi robbanáshoz
vezethet.
Persze a történészek, szociográfusok
majd utólag megmagyarázzák az okokat, és szokás szerint mindenki másban fogja
látni a bekövetkezett események magyarázatát, de az emberi történelem már csak
ilyen.
Lehetne itt most idézni szellemes
emberek tényleg bölcs mondásait, de minden helyzet különbözik egy kicsit az
előzőektől.
És ez az apró „homokszem”
megváltoztathatja egy lavina végső kimenetelét. Nagyon sok ismeretanyagot
kellene áttanulmányoznom, hogy megközelítőleg helyes képet alkothassak a
fentiekben felvázolt helyzetekről, azok szinapszisairól, kapcsolati
rendszereiről, az egymásból eredő és egymáshoz kapcsolódó jelenségek várható
következményeiről.
Sajnos ezek az ismereteim még jószerével
csak saját tapasztalataimra épülnek, és nagyon keveset ismerek a
szakirodalomból. Ami a társadalmi feszültségek keletkezésének lehetséges
magyarázatát érintőlegesen illeti, van egy könyv, Mark Buchanan „Itt és
mindenütt” című könyve, amiből a fent említett kísérletre utaltam, ahol a
szerző egy geológiai jelenség kialakulása előre jelezhetetlenségének
magyarázatára idéz a történelem példatárából, és pont a fent említett
„homokszemjáték” példájával nagyon szellemesen magyarázza az előre nem megjósolható
dolgok bekövetkeztének lehetőségét. Amint
napról –napra olvasom a bel-és külföldi híreket, tulajdonképpen a szanatóriumi
tapasztalataim negatívumai eltörpülnek a hazai, és a nemzetközi úgynevezett
fehérgalléros bűnözési jelenségek mellett.
Csak egy példát ragadok ki: a honi
oligarchiák politikusaink által gátlástalanul támogatott kialakulása, amely
technikailag lekopírozza a korai kapitalizmus eredeti tőkefelhalmozásának
módszereit és eléggé amorális módon, juttat egyes kislétszámú csoportokat
hatalmas vagyonokhoz és politikai-gazdasági hatalomhoz!
Ezek a társadalmi jelenségek csak
növelik az egyénben a hivatalosnak nevezett intézményekkel szembeni
bizalmatlanságot.
A társadalmak tagjainak túlnyomó része
egyre inkább hiteltelennek tartja az adott politikai vezetők személyét. Azt
látják és tapasztalják nap mint-nap, hogy a politikai-gazdasági-s, a bűnöző
elit egyre szorosabban összefonódik és így egy hatalmi kartelt alkotva,
fosztogatják és szándékosan alacsony életszínvonalon, tartják az emberi
társadalom túlnyomó többségét.
Ez nem túl bíztató az emberiség jövőjére nézve.
Sopron, 2012, 08, 02.
Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése