A nagyvárosi „mutáns” viselkedésének lehetséges
oka Csányi Vilmos magyarázatának
tükrében!!!
Az egyik korábbi bejegyzésemben (2012,
09. 29) írtam a nagyvárosi humanoid mutánsokról és 2012, 10. 01.-én olvastam
egy cikket a „Metropol” nevű lapban Suhajda Zoltán tollából, aki Csányi Vilmost,
a közismert és általam is nagyra becsült etológust kérdezte. A nemzetközi hírű
etológus az ötödik „Fenntarthatósági Nap” alkalmából adott interjút a lap
riporterének, és nagyon érdekes példákat említett az állatok fenntarthatósági
életmódjáról, illetve párhuzamot vont az emberek ez irányú viselkedésével
kapcsolatban. Az alábbiakban idézem Csányi Vilmost:
Szerinte két jellemző csoportra lehet
osztani az élőlényeket, vagyis vannak azok a fajok, amik túlszaporodnak és
felélik az erőforrásaikat, így a populáció összeomlik, majd kezdődik az egész
elölről. Mint például a lemmingek, vagy a pockok és egyéb rágcsálók esetében.
Van a másik faj, amelyiknél a
túlszaporodás esetén bekapcsol egy szabályozó mechanizmus, és elkezdik önmagukat
ritkítani, így gátolva a túlszaporodást. A neves szakember példaként egy
japánban lefolytatott kísérletet is említett.
Japán makákók egy kislétszámú csoportját
egy pár négyzetkilométeres szigetre kitelepítették a fennmaradásukhoz szükséges
élelmiszerek biztosításával. Majd különös jelenségre figyeltek fel.
Amikor a populáció elérte a háromszáz
főt, bár minden nap kaptak folyamatos táplálék-utánpótlást, magyarul nem voltak
megélhetési gondjaik, egyes fiatal hímek bandákba tömörültek, állandóan
verekedéseket provokáltak, szó szerint megerőszakolták a nőstényeket és
legyilkolták az alig néhány napos kölyköket.
A kutatók szerint ez tartotta
elviselhető szinten a populáció létszámát, így biztosítva az egyének számára
szükséges fizikai tér meglétét.
Amint Csányi Vilmos kifejtette, ez a
jelenség tetten érhető azokban az emberi törekvésekben is, hogy egy lakásban
legyen mindenkinek egy külön szobája, ahová elvonulhat a többiek elől. Ahol a
magánéletét élheti, és nem kell azzal a fáradtságos tevékenységgel
szembenéznie, hogy beszélgetni, köszönni, vagy mosolyogni kell, illetve bármiért
kapcsolatot lenne kénytelen fenntartania a többiekkel, ergo ez a különszoba nem
luxus, hanem jogos pszichológiai igény, legalább is a magyarázata szerint.
Nem szeretném megsérteni Csányi Vilmost
az alábbi feltevéseimmel, annál is inkább, mivel Ő ennek a területnek elismert
tudósa, én meg csak egy autodidakta amatőr vagyok, de azért feltenném ezeket a
kérdéseimet:
Nem tudom, az egyébként neves szakember
ismeri-e kellő mélységben, a hazai nagyvárosokban az egy fő/négyzetméterre
előírt lakóterületi normákat, de ha a japán makákók több négyzetkilométeren nem
férnek el háromszázan, akkor mit várhatunk magunktól, az állítólag magasabb
fejlettségi szinten lévő emberi fajtól, amikor az esetek túlnyomó részében
sokkal kisebb személyes használatú fizikai tér áll a rendelkezésünkre.
Lehet, hogy ez lenne a bandázó fiatalok
csoportokba szerveződésének az oka? Hogy a „jogos pszichológiai igény”
fejeződik ki abban a szülői magatartásban, hogy…”- hagyd kicsim apádat tévézni,
inkább menj a szobádba játszani”? És ha
a gyereknek nincs külön szobája, ha teszem azt hatan, vagy nyolcan laknak egy
szobában, ha egy átlag ötven-hatvan négyzetméteres összterületű lakótelepi
lakásban lakik egy ekkora létszámú
család, azok vajon ilyenkor mit csinálnak?
Esetleg elkezdik ritkítani egymást? Vagy a család valamelyik tagja
elvonul a wc-be egy hosszas újságolvasási szeánszra, mert magányra vágyik és
látni, sem akarja fárasztó családtagjait? Ilyenkor mi a megoldás? Esetleg
lemegy a családfő a sarki kocsmába magánéletet élni?
Ha teszem azt, Csányi Vilmos úr
kényszerülne hatodmagával egy kétszobás lakásban élni, vajon hogyan elégítené
ki a „jogos pszichológiai” igényét?
Nem kellene elgondolkodni, hogy vajon
miért vagyunk mi állítólag társas lények?
Vagy rosszabb a kép és nem a japán makákók
a példa, hanem a lemmingek? Feléljük a természeti erőforrásainkat, összeomlik a
populáció, és azután kezdődik minden elölről?
Mintha az emberiség történetében már a
korábbi időkben erre is lett volna példa, csak valahogy ez egy kicsit másképp
zajlott, jött az özönvíz és mindent vitt, ahogy ilyenkor ez szokás, vagy kitört
a vulkán, vagy éppen jött az aktuális jégkorszak és utána kezdődött minden elölről.
Nos, lehet válogatni, kinek-kinek ízlése
szerint, bár egyik variáció sem a szívem csücske. Mindenesetre a kérdés ma még
nyitott!
Magyarország, 2012-10-06
Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése