A munkanélküliség diszkrét bája..

A munkanélküliség diszkrét bája!!!

Amiről szemérmesen hallgatunk, mintha nem is lenne, pedig itt van a mindennapjainkban, városainkban és falvainkban. Amiről mi is tehetünk.

Mi mégis úgy teszünk, mintha ez a jelenség nem is létezne. Bezzeg akkor, ha életünket, anyagi biztonságunkat valami kellemetlen atrocitás éri, akkor elővesszük a rasszizmus jól bevált, de az okokkal nem foglalkozó szófordulatait, sémáit. Az öregek még emlékezhetnek rá, hogyan és kiket toboroztak a bányamunkákra vájártanulónak, a kohászati melegüzemekbe, meleghengerművekbe, fizikai munkásnak, olvasztárnak, salakozónak, az akkoriban még dübörgő építőiparba szakembernek, a cigánylányokat culágernek. Még én is dolgoztam olyan beruházáson, ahol bizony ezek a lányok cipelték a nem könnyű hordsaroglyákat, tele téglával, vagy vitték az ideiglenesen összeácsolt pallókon a malterral tele hordládákat.

Nehogy azt hihesse bárki, hogy ez nem így volt, megemlítem a „Konverta” építkezéseit, vagy az akkori „Egyesült Izzó” vákuumtelepének Újpesti kivitelezését, ahol mindezekkel személyesen is volt alkalmam munkáim során szembesülni.  Sőt a Philaxia Kőbányai, akkor még Szállás utcai építkezésén egy komplett cigánybrigád dolgozott példamutató fegyelmezettséggel.  És ezek a munkások nagyon becsületesen dolgoztak mindaddig, amíg volt hol, volt mit, amíg be nem zárták a bányákat Komlón, Pécsett, Miskolcon, Ózdon, Putnokon, Bánrévén, és csak a jóisten tudja, hogy még hol. Mindehhez hozzáteszem, a többségi társadalomban az akkori úgynevezett középosztály gyermekei nem nagyon tolongtak azok után a szakmák után, amit a romák elvégeztek. Hiszen melyik átlagpolgárnak volt minden álma, hogy gyermeke kőművesnek, vagy vájárnak tanuljon, bizony nem ez volt akkor a szülők vágyálma. Rossz esetben autószerelő lett a gyerekből, vagy géplakatos, drehás, esztergályos, marós, de alább nem adták.

Már akkor is volt egyfajta társadalmi szegregáció, és ezt az akkori kormányok sem tudták megfelelően kezelni. Az akkori középosztály már akkor is megtartotta a három lépés távolságot a romákkal szemben, így egyfajta izoláció lépett fel. Ez kifejezetten káros volt a romák integrációjára. Ehhez még az is hozzájárult, hogy maga a cigányság is belülről több osztályra szakadt.

 Az már viszonylag régi dolog, hogy a zenész cigányság az egyik elit szegmenset jelentette, a másik réteg a színesfém kereskedő, seftelő, zsibárus mindennel üzletelő réteg, harmadiknak marad a munkásosztály, az elszegényedő és legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb romák, a többi romához képest hatalmas létszám.

Ilyenkor az érzésem, hogy mindez nagyon hasonlít a gazdag arab és a szegény arab közötti esetre, mintha bennük sem lenne empátia szegényebb testvéreik iránt. Ezt szégyenletes viselkedésnek tartom a tehetős romák részéről.  És ezért jelenik meg egy új büntetőjogi fogalom, amivel jobb, ha egyelőre megbarátkozunk, amíg igazi megoldást nem találunk erre a társadalmi problémára, ez pedig a megélhetési bűnözés!!!

Az építőipar mai állapotáról már ne is beszéljünk, az áldatlan helyzet köztudott. A fentiek okán munka, állás, kereseti, családfenntartási lehetőség megszűnése miatt ezek az emberek családostól kilátástalan helyzetbe kerültek. Vidéken szétrúgtuk az Mgtsz-eket, amik egy angol közdazdász szerint az egyetlen jól működő rendszerek voltak, és ez nem az ő bűnük. Ez egy elhibázott demagóg politikai hülyeség következménye volt.

Nem az ő hibájuk, hogy egyik pillanatról a másikra szilárd talaj nélkül maradtak.

Amíg a fizikailag nehéz és fárasztó napi munkájukat végezték, nem volt lehetőségük a munka mellett még külön tanulmányokat folytatni, sőt akkoriban sok személyzetis nem is támogatta az ilyen törekvéseket, mondván,..mi az, nincs jó helyed? Ez is egy ok arra, hogy később az ilyen helyzeteket, mint a mai, nem tudták, tudják kezelni.  Az egyébként jóindulatú vidéki kísérletek, amikor kisnyulat, kiskacsát, takarmányt, uborka vetőmagot, és más hasonló adományokat adnak szegény családoknak, csak pillanatnyi megoldásnak egyfajta tűzoltásnak tűnnek. Szemléletváltásra van szükség mind a munkáltatók, mind a munkavállalók részéről.

Ebbe erősen beletartozik a tanuláshoz való jog (amit az alkotmány is deklarál) és a tanuláshoz szükséges anyagi lehetőség biztosítása is.

A gazdag romák is nyúljanak a jó vastagon tömött tárcájukba, ne királyi pompát is megszégyenítő ötvenmilliós esküvőket rendezzenek akkor, amikor. az egyébként tehetséges, de szegény cigánygyereknek, sem cipőre, ruhára, de még csak ennivalóra sem telik.

A jómódú cigányság ne csak az államtól várja el a szociális jótékonykodást, maga is vegye ki a részét ebből az integrációs munkából. 

Név szerint ne csak Mága Zoltán segítsen, akiről köztudott, hogy a saját vagyonából nem keveset adományoz tehetséges cigányfiatalok iskoláztatására! De mondjuk, vegye ki a részét ebből a tevékenységből a Zámbó Jimmy családja, vagy a „jónevű” Jónás Imre építőipari nagyvállalkozó, aki a kislányának olyan esküvőt rittyentett, hogy egy valamire való Európai uralkodóházé sem különb, bele is került vagy úgy ötven millába a cécó, a többi sallangról már nem is szólva. Ez az úri muri a You Tube-on is megnézhető. Egy átlagos szegénységben élő roma munkás ezer év alatt sem keresi meg ezt a pénzt, amit Jónás „úr” egy laza kézmozdulattal a mellényzsebéből és a ki nem fizetett alvállalkozók pénzéből odavetett erre a rendezvényre.

Ehhez a jelenséghez még hozzájárul az a teljesen undorító gyakorlat, amikor a gazdag roma iszonyúan magas uzsorakamatra ad kölcsönt a roma társának, maximálisan és gátlástalanul, aljas módon kizsákmányolva saját fajtársát. 

Én jártam Ózd legelmaradottabb helyein, Várkonyon, Sátán, Velencén, Farkaslyukban, a Gyújtón,  Putnokon, Sajószentpéteren, Diósgyőrben, Miskolcon, ajánlom a szociográfusoknak, politikusainknak, egy kicsit alaposabban nézzenek körül, beszélgessenek a legszegényebb bükki falvak lakóival, mint például Botsodnádasd, vagy Bekölce, éljenek velük egy hétig abban a viskóban, ahol ők, egyenek a főztjükből, ha egyáltalán van nekik mit enniük. Ne őket, hanem magukat szégyelljék, és vigyék magukkal az elit romákat is, hadd tanuljanak. Ezeket az embereket nem láttam a magyarországi vajdák főúri pompával megrendezett országos díszvacsoráján, csak szónokoltak a nevükben, de nem tesznek semmit,  a súlyos aranylánc  viszont lehúzza a nyakukat a herendi készletbe.

A fentiek után egyáltalán nem meglepő az alábbi adat:

A fogvatartott jogerősen elítéltek 90 százalékát cigány bűnözők teszik ki.

 Van olyan magyar falu Borsodban – Arló – ahol a törvény szigorával sem tudják az idős emberek testi épségét, életét megmenteni a cigánybűnözőktől, és ez csak egy ismert példa, ami az országunkban egyre jellemzőbb társadalmi kép.

A közmunkára pár hónapja felvett ember ügyesen felmérte, hogy a takarításai során honnan tudott értékes templomi kegyszereket, gyertyatartókat ellopni, amiket az után a színesfém kereskedő némi ügyeskedés után – az ő megbízására -  fillérekér átvett, miközben milliós károkat okoztak egy-egy falu közösségének.

Vagy nézzük csak a hírhedtté lett Gellérthegyi képlopás ügyét, aminek az utolsó megkerült két darabját az 5-ös főút mellett egy árokba hajítva találták meg, az előzőeket pedig, félve a lebukástól el akarták égetni, és tudjuk milyen család, milyen lakásából, és milyen módon kerültek elő.

Nos ennyit a felzárkóztatásról és a rendcsinálásról, a társadalmi igazságosságról és jogszolgáltatásról már nem is szólva. Hát én ezek ellen a jelenségek ellen akarok a saját lehetőségeimmel TENNI, és felrázni a társadalmat, hogy ne legyünk ezek a jelenségek iránt érzéktelenek, ne halásszunk helyettük, de tanítsuk meg őket horgászni.

De hogy teljesebb legyen a korántsem mindent megmutató kép, a munkanélküliség rémes valósága már a nem roma lakosságot is napról-napra sújtja, válogatás nélkül. Akár építőipari szakember, akár élelmiszeripari szakmunkás, akár mérnök, tanár, vagy egyéb értelmiségi.

Ha nem ért a „virtuális valóság kiterjesztése”nevű újkeletű szemfényvesztéshez, elmúlt negyvenöt-ötven éves, és már nincs rá szükségük a tojáshéjtól ragacsos seggű ifjú zseniknek, ugyanúgy kikerül az évek alatt jól megtanult munkája világából ő is, mint a roma vájár.  

De itt a soha vissza nem térő alkalom, a közhasznú munka óriási lehetősége. Egy elektromérnök akár még marokszedő, vagy utcaseprő is lehet, már ha jól viseli magát.

És nagyfejű tudorok megmagyarázzák, hogy újra, most már vén fejjel üljön be egy OKJ-s bizonyítványt adó képzésre, például a földrajz tanárnő legyen végzett műkörmös, és az egyébként még mindig kiváló mérnök sajátítsa el a biztosítási (humbug) befektetési üzletág rejtelmeit.

 A mai világban most a befektetési tanácsadók, a tőzsdecápák, a kis és nagy manipulátorok és a világot a mindenkori globális csődbe vezető „buborékgyártó” pénzügyi szakemberek, valamint a médiabohócok és az egyéb csepűrágók és  szórakoztatóipari médiaszerepkők, na meg a celebek kora jött el.     

Egy nagy tanulsága mindenesetre van részemre ennek a rémtörténetnek:

Mintha a mai világ nem kicsit a feje tetejére állt volna, és az észkerék visszafelé forogna. Lehet, hogy elölről kellene kezdeni az egészet?!

Mindenesetre több empátia, értelem,  kevesebb előítélet és rengeteg munka!

Magyarország, 2012-09-24

Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com