Visegrádi merengő a kerengőben...

Visegrádi merengő, a kerengőben:

2012. december 20.-a óta a Visegrádi mozgásszervi rehabilitációs gyógyfürdő és kórház ( új nevén „Szent Kozma és Damján”-ra átkeresztelt)  mint egészségügyi műintézet ápoltja vagyok, és a törött gerincem, valamint a korábbi stroke negatív utóhatásait kísérlik meg csökkenteni a kezelések, valamint a kiváló gyógytornászok révén, a Lepencei gyógyforrás vizének segítségével. Na ez tényleg sokat használ. Nem mondom, a fizioterápiai kezelések is hatásosak, de a vizitorna (ha odafigyelve, és lelkiismeretesen csinálja a beteg) a leghatásosabb, legalább is nekem. És mellette sok-sok séta a környéken. A mozgás a fontos, még ha lassabban is, mint húsz évesen.

Tehát egyfajta életmódváltás, és (a ma oly divatos kifejezés szerint, paradigmaváltás) szemléletváltás kell mindenkinek. Tudom, kicsit gonosz vagyok, kéretik ezt a kis szurka-piszkát elnézni nekem. Köszi. (vagy nem?!)

 De ahogy itt megint körül néztem, láttam új és régi, visszajáró betegeket. Ez elgondolkodtatott egy-két dologgal kapcsolatban. Miért van ennyi rokkant, mozgássérült beteg?! Van, aki egy csípő-vagy térdprotézis beültetés, van, aki akkut mozgásszervi, vagy reumatikus betegségek miatt került olyan állapotba, hogy kezelésekre van szüksége, ami egy ideig elviselhetővé teszi számára a következő, kórházon kívül töltött időt, amikor hazakerül. Ha alaposabban megpróbálom kutatni az okokat, azért kiderül, hogy mi mozgássérült emberek is tehetnénk egy-két dolgot a saját érdekünkben, de ha nem rágják a szánkba a tennivalóinkat, hát bizony nem tesszük!

Például a fiatalkori egészségtelen táplálkozás, a sokszor egyhangú, mozgásszegény, túl kényelmes életmód, a tévé előtti egész délutáni kushadás egy csomó nasit csipegetve, a káros szenvedélyeknek hódolás, dohányzás, ivás, mértéktelen zabálás és az ily módon kialakult túlsúly is erősen hozzájárult a nem mindig optimális munkakörülmények, okozta károsodáshoz. Hiszen a túlsúlyos, mozgásszegény életmódot folytató ember izületeit fokozott, abnormális terhelés éri, és előbb-utóbb, ez maradandó károsodásokhoz vezet. Persze nagyon sok olyan munkakör van ma is, ami nem éppen egészségmegőrző tulajdonságáról híres. Na meg legalább akkora médiareklámkampányt kellett volna folytatni az egészséges életmód terjesztéséért, is mint egy luxuscikk, egy fogyasztói termékbemutató, vagy egy új film esetében. És a tévétorna a Makrai lányokkal csak kis cuki, de kevés, lehet, hogy ők ezen jól kerestek, viszont a pozitív tömeghatás vajmi kevés volt. És az állam is jó nagy profitot zsebelt be az ital, a dohányáru és az élelmiszerpiacon, ami nem mellékes, mert ezek mindenkori költségvetési tényezők voltak.

 Ám ha szembeállítottuk az így keletkező bevételt a később jelentkező egészségügyi költségekkel, akkor kiderült, hogy azért hosszú távon ez mégsem olyan jó üzlet mindenkinek. Bár az kétségtelen, hogy egyesek igen jól megtollasodtak mindazon, amin mi nagyot buktunk minden téren. Ez egy kanyar volt csupán, de jöjjön a többi is.

Általában minden ember fejében megragad valami abból, amit sokszor hall, vagy lát, és akár bevethető lenne egy értelmes cél érdekében még egy olyan trükk is, amit bizony a tudtunk nélkül egyes kereskedelmi tv adók már régen alkalmaznak, noha nemzetközileg tiltják jogszabályok, jelesül azt, hogy egyetlen másodpercnyi mozgókép anyag egy kockájában elrejtenek egy figyelemfelhívást, és már a néző tudatalattijában elkezd mocorogni az információ! Nos, ha jóra használnánk ezt a lehetőséget, talán több embert lehetne, vagy lehetett volna egy egészségesebb életvitelre szoktatni, és nem elhitetni velük, hogy az ilyen-olyan csodaszerektől, a gyógyhatású kotyvalékoktól, vagy éppen a célirányosan kreált gyógyszerektől egészséges, fitt, kórházra soha nem szoruló emberekké válhatnak.

De hát a gyógyszer- és az élelmiszervegyészet hatalmas üzlet, és tulajdonképpen egymást segítő társaság. Amitől az egyik oldalon megbetegszel, azt a másik meggyógyítja, de közben függőséget is okoz. Ez tulajdonképpen egy láncreakció, aminek még nem is sejtjük a végét. Ezek a folyamatok vajon mennyire befolyásolják majd a jövő nemzedéket, fejlődésüket?! Vagy rosszabb esetben milyen mutációkat, anomáliákat fognak okozni, amely esetleg tönkre teheti az emberiség jövőjét???

Nézzünk egy másik aspektust is, itt morálisan lesújtó a kép. Hol van a német, vagy osztrák, többgenerációs családmodell?  Vagy az, ami anno, nálunk is szokás volt vidéken. Egy összetartó család hatalmas erő. Nagy kár volt ezt a hagyományt elhagyni!

Sajnos vannak szép számmal olyan ápoltak is, akik azért kerültek be a család kérésére, mert így a szeretet ünnepén, karácsony és a szilveszteri mulatságok idején csak útban vannak a családi körben. Például rosszul mutatnak a feldíszített fenyőfa alatt, stb…..! De nem akarok rosszindulatú lenni. Azután vannak magányosan élő emberek, akik legalább ilyenkor társaságban lehetnek, pedig általában nekik is vannak gyermekeik, de nem is erről akartam írni, ez csak egy hangulatkeltő „belépő! 

A lényeg az, hogy eddigi életük során,  vajon hogyan kerülhettek ilyen, szinte katasztrófális egészségi állapotba ezek az emberek.

Milyen munkahelyi, családi körülmények között töltötték aktív életüket, hogyan táplálkoztak, milyen életmódot folytattak?

Volt-e az ő idejükben életmód vezetési szisztéma, a család és a társadalom viszonya hogy alakult az idősebb, már nem aktív emberekhez?!

Az idős generációnak van-e becsülete a fiatalabb generáció és a társadalom előtt, van-e megfelelő szintű mentális, lelki gondozói hálózat?!  Mondjuk, tanácsadás a nyugdíjas évek értelmes eltöltésére?!

Nem kis lokális kezdeményezésekre gondolok, hanem intézményesített országos gyakorlatra.  Schmuk Andor „Tisztelet Társasága” egy tiszteletre méltó kezdeményezés volt, de mostanra, már csak egy valamikori ügyes választási piárfogássá szelídült mézesmadzag lett belőle.

Egyáltalán, hogyan gondolkodunk az idős emberek  felöl, mi a terv kis hazánkban, talán csak nem a süllyesztő?

Vagy képesek vagyunk-e követni, mondjuk a nyugateurópai, vagy esetleg – tudom ez már nagy kérés lenne, – a japán modellt, ahol különösen megbecsülik az öregjeiket, óvják, vigyázzák őket, hiszen az elmúlt korok felhalmozódott tapasztalatai, tudásainak őrzői, eleven, élő könyvtárai  ők. Vagy úgy járunk itt, a szép kis Kárpát medencében, mint az Alexandriai könyvtár az ókorban? Ahol a feltüzelt csőcselék egy vallási-hatalmi tébolyban szenvedő – Kirillosz nevű, később szentté avatott – pátriárka vezérletével, az  addig ismert  világ minden tájáról összegyűjtött szellemi kincsét őrző írásos tekercseket feldúlta, elégette, megsemmisítette. Nálunk meg éppen most folyik a nem direkt módon reklámozott, de alattomos, csendes egymás elleni uszítás, „…a mai öregek nyugdíját ti fizetitek, ezek a mi kegyelmünkből élnek”, és sok ehhez hasonló tudatferdítő hamis gondolattal bombázzák a fiatalabb korosztály agyát, de  a már nem fiatal, és még aktívan dolgozó emberekét is.

Számtalan esetben hallottam vissza félretájékoztatott, alapos ismerettel nem rendelkező emberektől ilyen szavakat. De ezeket bizonyos körök, nap-nap mellett sulykolják az erre fogékonyak fejébe. És az emberek hajlamosak elhinni, amit sokszor hallanak. Elég egy szikra, és már éghetnek a máglyák, csak most esetleg eleven „könyveket” fog égetni a megvadított tömeg. De ez csak pusztán történelmi párhuzam, és nagyon remélem, csak egy rossz vízió,  ezért inkább menjünk tovább.

Tehát, mint azt az előzőekben fejtegettem, az általában nem túl optimális, ergonómiailag nem éppen emberbaráti munkakörülményeink, mindenkori, nem éppen hosszú távra gondolkodó vezetőink és saját magunk is vastagon tehetünk a jelenlegi állapotok kialakulásáról. Ha nem hagyjuk magunkat a televízió és a rádió, na meg az idióta reklámmagazinok hülyítésétől befolyásolni, ha nem a kényelmes evészet-ivászat dologtalan semmittevését választjuk akkoriban (mint a fogyasztói társadalomban oly sokan), akkor ma nem így állnánk most „az úr színe előtt”. Mára egy túlnyomórészt beteg, elhízott, eltunyult, testileg és lelkileg is eldeformálódott, megosztott, beteg nemzet lettünk. Nos, ehhez képest Meciar, a volt szlovák miniszterelnök, még hízelgően is nyilatkozott, amikor egy rákos daganathoz hasonlított bennünket, mert az azért nem tagadható, hogy a rákkal nagyon nehéz elbánni, igen szívós tud lenni. Természetesen ő ezt nem ebből az aspektusból nyilatkozta. No de félre a tréfával, de most már komolyan!

Azt már körülbelül tudhatjuk, mit is kellene nekünk tennünk, de mi a helyzet a másik oldalon, mert az igazság mindig odaát van. Nem mintha ez felmentést adna nekünk a saját hibáink alól. Tehát nézzünk át egy kicsit.

Az egészségügyi intézmények egy részében, már ahol volt szerencsém „gyógyulni”, még arra sem figyelnek kellőképpen, vajon mit esznek a betegek?! Például egy apróság: az egyik „műintézetben” vacsorára egyfajta, Lengyelországban gyártott, hazai disztribútor által forgalmazott borjúmájasként aposztrofált pástétomot adtak.

A jeles étek összetevőit megnézve, kiderült, hogy itt egy alkimista csodával állok szemben. A címkét megőriztem, bárki megnézheti, ha vásárol a „Fish &Food” kft (azaz „Hal és Étel”, mi van?! A hal már nem is étel?!) által forgalmazott termékből. A neve: „PÁSTÉTOM BORJÚMÁJAS”,

Nettó tömeg 110 g. És most jöjjön a szó szerinti idézet az áru címkéjéről:

„Összetevők: sertés alapanyag 58% (sertéshús, ipari szalonna, sertésmáj 10%, sertésbőrke) csontlé, búzaliszt, só, GMO mentes szójakoncentrátum, emulgeáló szer E 472c, íz és illatfokozó E621, természetes fűszerek és fűszerkoncentrátumok, antioxidáns E301! Itt a felsorolás vége. Konyec!!!

 Nos, a fentek alapján ez a szerencsétlen ételnek titulált élelmiszer-vegyipari mutáns egy gramm, nem sok, de annyi marha, vagy - uram kegyelmezz – borjúféleséget sem tartalmaz, tehát a lengyel barátaink megalkották a csodát, a röfögő borjúpástétomot.

Felmerül az a kérdés, itthon nincs elég disznó, netán marha?!  Ezért kellett elsorvasztani és megszüntetni a belföldi húsfeldolgozó ipart, az állattenyésztést, kell a piaci hely az erősebb érdekérvényesítő külföldi cégeknek? Az „E 621” nevű íz-és illatfokozóról pedig már csak annyit, hogy ez nátrium-glutamát, és számára kedvező körülmények megléte esetén rákkeltő hatása lehet.

A másik, számomra kissé újszerűnek ható információ egy, egyébként nagyon kedves nővérke szájából hangzott el a minap:

 „..aki roboráló élelmiszeradagra van beállítva, az kap maximum egy plusz kefirt, vagy valamilyen joghurtot” ! Ami, mint azt már korábbról tudjuk, beszélő viszonyban sincs sem a tejjel, sem a tehénből nyert bármely termékkel, mint ahogy a hazánkban forgalmazott kommersz sajtokra is ez vonatkozik. Példa a trappista névre hallgató, tejet soha nem látott specialitás.

Nos ez csak azért érdekes, mert akit fizikailag egy kissé fel akarnak erősíteni, azt nem hamisított, semmire nem jó élelmiszernek nevezett kotyvalékokkal tömik, hanem valami plusz energiát biztosító gyógyszerekkel (pl, nerobol, supradyne, stb), meg plusz szénhidrát és fehérje (protein) bevitellel, de semmi esetre sem élelmiszernek látszó tárggyal.

Ehhez még egy célzott hatású gyógytornára is szükség lenne, hogy a fokozatosság elvének betartása mellett pozitív hatása legyen annak a bizonyos roboráló gyógymódnak.

(Csak egy aprócska próba:… - Tessék csak elrakni, megaludni egy liter dobozos tejet, mint az igazi tehéntejet. Hát ez a szörnyszülött megbüdösödik, megromlik, savanyú és rossz ízű lesz.  Még a kórházi macskák is undorodva fordítják el a fejüket a bűzös látványtól!)

Dietetikusok figyelem:…Lényeg a természetes, egészséges táplálkozás, sej-haj, sose halunk meg?!!!

Az „Úr” hangja jobbról:

„…na igen, de akkor a sok nyomorult még képes és nem akar meghalni nemhogy az istennek, de még Nekem  sem. Ennyi pénzt, pedig nem áldozunk rájuk, már eddig is sokat voltak itt a nyakunkon.  Egyébként sem a rokonaim. Mars, oszt jónapot!”

Persze, úgy látom (és azt gondolom, nem sokat tévedek), nem az igazi rehabilitáció a központi cél, ez kifelé, a nemzetközi publikumnak egy álca (bár hozzá kell tennem a teljes igazság kedvéért, hogy vannak megtévedt orvosok, akik tényleg gyógyítani akarnak, a kis buták) hanem az, hogy pusztuljon a férgese. Ha már az országunkat - ma még vezető - „nemzetes urak és csatlósaik” nem tudják a hasznunkat venni akkor az intézményesített „vágóhídra” küldenek.

Éljen a rehabilitáció! A megbonthatalan Magyar - Azeri Barátság, éljen Magyarisztán!!! Ja persze, és a Vajdák is!!!

Azért azt jó lenne már ennyi idő után tudni „urak”, hogy  ha hiszik, ha nem,  az idő mindenkinek ketyeg, és ha szerencsétlenségü(n)kre önök is megérik az öregkort, akkor kénytelenek lesznek szembenézni a saját kreatúráikkal. Nem illik így kezdeni a mondatot, de…! Hát én bizony nem fogok önökért könnyeket ejteni, legyen részük önöknek  is mindabban a jóban, amit számunkra kifőztek.

Azért én mégis Boldog, Fidesz-KDNP és Jobbikmentes, a tavalyinál sikeresebb Új Esztendőt Kívánok mindazoknak, akik jobb hijján képesek voltak eddig a sorig eljutni.          Gratulálok,  remélem Önök nyernek

Magyarország-Visegrád, 2013-01-03

Kollányi Ferenc, 06 30/408-98, f.collany@gmail.com